8 fontos dolog, amit a harcművészetektől kaphatsz

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Valamelyik harcművészet gyakorlása testileg, lelkileg és szellemileg is jobb emberré tesz – elmondjuk, miért.

Tahtib, limalama, karate, taekwondo, capoeira – a világ különböző kultúráiból származó harcművészetek. Ahogy az elnevezésből is kiderül, a harcművészet az ember ősi védekező és támadó ösztöneit alapanyagul felhasználó művészet, mind testi, mind szellemi oldalról megközelítve. A küzdősportokkal ellentétben a harcművészetek nem a küzdésre és a győzelemre összpontosítanak, hanem az „alkotásra”, egy magasabb rendű elvvel való harmónia kialakítására és az önmegvalósításra. Versenyről természetesen a harcművészetek esetében is beszélhetünk, ám az nem a ringben, hanem inkább az életben, a gyakorló mindennapjaiban játszódik – pont ebben rejlik a harcművészetek tanító és fejlesztő ereje.

A Medium cikke nyomán összeszedtük a legfontosabb érveket, amelyek a harcművészetek gyakorlása mellett szólnak. 

1. Önfegyelem

Fegyelmezettnek lenni egyfelől azt jelenti, hogy képesek vagyunk uralkodni a bennünk feltörő káros érzelmeken, indulatokon, másfelől azt, hogy a kényelmetlen, nehéz helyzetekben is az elveinkhez és elhatározásainkhoz következetesen ragaszkodva irányítjuk magunkat.

Önfegyelem nélkül a legtehetségesebb gyakorlóból sem lehet igazi harcművész. És míg az adottságainkra nem sok ráhatásunk van, az önfegyelem fejleszthető, mégpedig egy harcművészet gyakorlása révén különösen hatékonyan fejleszthető képesség. Télen-nyáron minden másnap hajnali fél ötkor kelni, hogy részt vegyél a közös edzéseken, na az például komoly önfegyelmet igényel, de megéri gyakorolni, hiszen nemcsak önmagunkról tanulhatunk ezáltal rengeteget, de az élet valamennyi területén a javunkra válik a higgadt, fegyelmezett hozzáállás elsajátítása.

2. Rugalmasság

Ha csak egy olyan filmet is láttál, amiben Bruce Lee, Jackie Chan vagy Jean Claude Van Damme szerepel, akkor bizonyára feltűnt, mennyire hajlékonyak ezek a hírességek. Legyen szó karatéról, kungfuról, kick-boxról, tajcsiról, taijutsuról, egy harcművészet gyakorlásához a flexibilitás fejlesztése is hozzátartozik, és ez alatt nem csak a testi rugalmasságot kell érteni.

Rugalmasság, nem csak testi értelemben
Fotó: gruizza /

Az önfegyelem mellett a mentális rugalmasságnak is fontos szerepe van az elénk gördülő akadályok leküzdésében, valamint abban, hogy megfelelően kezeljük a konfliktushelyzeteket. „A lelki rugalmasság azt jelenti, hogy valaki képes megváltoztatni a gondolkodását egy adott helyzetről, el tudja engedni azokat a megoldási módozatait, amelyek nem működnek, és megpróbálkozik mással” – írja Szalay Ágnes pszichológus nemrég megjelent cikkében. Pszichés rugalmasság hiányában nagy az esélye annak, hogy beleragadunk a félelmeinkbe, aggodalmainkba és a magunkkal kapcsolatos kétségeinkbe, a harcművészetek gyakorlása révén azonban mindez elkerülhető. 

3. Hatékony önvédelmi technikák 

Szellemiségük, filozófiájuk és technikai repertoárjuk révén a keleti harcművészetek megtanítanak arra, hogy hogyan védhetjük meg magunkat sikeresen, amikor agresszíven lépnek fel velünk szemben. Legyen szó verbális vagy fizikai bántalmazásról, váratlan utcai támadásról, zaklatásról vagy egy kibontakozóban lévő párkapcsolati erőszakról, a megfelelő tudás és az elsajátított önvédelmi gyakorlatok birtokában pánikolás helyett tudatosak maradhatunk, sokkal magabiztosabban léphetünk fel, és ezáltal nagyobb eséllyel védhetjük meg magunkat a vészhelyzetekben – vagy előzhetjük meg azokat.

Az önvédelem gyakorlásához természetesen hozzátartozik a helyzetfelismerési és döntési képesség fejlesztése is: nem biztos, hogy az a jó megoldás, ha leállunk verekedni a támadóval, sőt minden támadás esetén arra kell törekedni, hogy kilépjünk a konfliktushelyzetből: ha tehetjük, mielőbb és minél messzebbre kell kerülnünk a bántalmazótól, ha pedig erre nincs lehetőségünk, akkor a megfelelő kommunikációt és/vagy technikát alkalmazva hatástalanítjuk az illetőt, majd elmenekülünk. Az önvédelem nem az erőfitogtatásról szól, hanem arról, hogy ép bőrrel megússzunk egy támadást. 

4. Önbizalom

Önbizalmunk egy részét meghatározhatja a genetikai örökségünk, jó részét viszont életünk tapasztalataiból építjük fel. Ha többször megméretteted magad új területeken, sok sikeres kihívásról van tapasztalatod, akkor ezek automatikusan beépülnek, és erősítik a hitedet önmagadban. 

A harcművészetek az önbizalmat is erősítik
Fotó: Fotokita / Getty Images Hungary

Legyen szó katák gyakorlásáról, rövidkard használatáról vagy párharcról, egy harcművészet elsajátítása során kihívások sorával találjuk magunkat szembe: számtalan lehetőségünk nyílik arra, hogy feszegessük a határainkat, hogy próbára tegyük mentális és fizikai erőnket, állóképességünket, kitartásunkat, hogy szembenézzünk a félelmeinkkel és felülírjuk önkorlátozó hiedelmeinket – és ezáltal fejlődjünk, erősebbek és magabiztosabbak legyünk.

5. Erő, kitartás

Az előbbiek értelmében nem meglepő, hogy a dzsúdó, a muaj thai, a karate, a jiu-jitsu és társaik a mentális erőt is fejlesztik. Ahhoz, hogy tökéletesítsük a különböző technikákat, valamint hogy bírjuk a fizikai terhelést és a perceken át tartó kimerítő küzdelmeket, fejben is kitartónak kell lennünk. Minél többet gyakorlunk, annál jobb lesz a pszichés állóképességünk, ami stresszhelyzetekben nagy hasznunkra válhat.

6. Jobb kognitív képességek

Ebben az egyre nagyobb iramban változó világban és a végtelen ingerözönben, ami nap mint nap ránk zúdul, nem egyszerű a figyelmünket egy dologra összpontosítani, az aktuális feladatainkra koncentrálni, és sokszor az is lehetetlennek tűnik, hogy teljesen ki tudjunk kapcsolni és a maga teljességében megélni egy-egy pillanatot.

Pedig mind a jóllétünk, mind a kognitív teljesítményünk érdekében fontos, hogy megtanuljuk kizárni az elménkből a zavaró tényezőket, hogy megtanuljunk a jelenben lenni, és elmerülni a részletekben, ha arra van szükség. Egy harcművészet gyakorlása, akárcsak a rendszeres meditálás, ebben is rengeteget segít. Gondolj csak bele, mennyire intenzíven irányítjuk és tartjuk a figyelmünket a jelen pillanatra egy-egy technika vagy páros gyakorlat végrehajtása közben. Ha figyelmetlenek vagyunk vagy túl lassan reagálunk egy támadásra, könnyen le is sérülhetünk. A fókuszálás, a feszített koncentráció gyakorlása ráadásul nemcsak a dojo falai között vagy egy utcai támadás során válik hasznunkra, de a munkahelyi teljesítményünkön vagy a tanulmányi eredményeinken is meg fog látszódni.

7. Közösségi élmény

Nem mellékes szempont a szoros kötelék sem, ami a gyakorlóterem tagjai, az edzőtársak és a sensei/sifu/mester/instruktor között kialakul az évek során. A közös gyakorlások, értékek és élmények, a tanítások, a testi kontaktus, a tapasztalatcserék, az együtt fejlődés lehetősége mind hozzájárulnak ahhoz, hogy egyfajta családi közösséggé kovácsolódjon össze a csapat. Egy olyan befogadó és elfogadó közösséggé, ahol otthon érezheti magát az ember, mert nem számít, honnan jött, egyenrangú félként fogják kezelni.

A közös élmények közösséget kovácsolnak
Fotó: Sáfár Zsófia / Dívány

Egy olyan összetartó csapattá, ahol mindenki tiszteli és becsüli a másikat, és amelynek tagjai figyelnek és vigyáznak egymásra. Jól hangzik, nem igaz?

8. Szélesebb látókör

Miközben elmélyülsz egy harcművészet rejtelmeiben, rengeteg érdekes és hasznos dolgot tanulhatsz annak hátteréről, gyökereiről és szellemiségéről, ezáltal a különböző kultúrák történelmére, életvitelére és világképére is nagyobb rálátásod lehet.

Vannak, akik azért nyitnak egy bizonyos harcművészet iránt, mert rajonganak a brazil, a japán, a kínai, a thai vagy a dél-afrikai kultúráért, és a gyakorlás révén szeretnének még közelebbi kapcsolatba kerülni vele. És vannak, akiket éppen a harcművészetek tesznek nyitottá más kultúrák iránt, akár annyira, hogy otthonülőből világjáró kalandorrá váljanak – és ezzel még jobban szélesítsék ismereteiket és látókörüket. Bármi is legyen az ok és az okozat, abban biztos lehetsz, hogy a harcművészetek által rengeteget tanulhatsz – önmagadról és a világról egyaránt.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Safi
Safi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.