
A Nyugat-Afrikába, Csádba indított francia Voulet–Chanoine gyarmatosító expedíció hamar szörnyű fosztogatássá fajult, katonai vezetéssel.
Hetek óta hánykolódott reménytelenül a tengeren négy angol tengerész, amikor ketten végzetes döntésre szánták el magukat.
Az orosz cár akadályozta meg, hogy a britek és a franciák beavatkozzanak az amerikai polgárháborúba, és ezzel világméretű konfliktus robbanjon ki.
Minden idők legvaskalaposabb pápája, XVI. Gergely annyira ellene volt minden újításnak, hogy a gázlámpákat és a vasutat is betiltotta.
Kossuth Lajos legfiatalabb húga, Kossuth Zsuzsanna a szabadságharc idején országos főápolóként segítette a magyar szabadság ügyét.
Gróf Batthyány Lajos, az 1848-as forradalom mártír miniszterelnöke feleségét, Zichy Antóniát és sógornőjét, Zichy Karolinát is imádta.
Egy kissé bolond angol üzletember, Joshua Norton a 19. században Amerika császárává koronáztatta magát, ezzel igazi celebstátuszra tett szert.
A történelem legnagyobb Darwin-díjasai között dobogós helyet foglal el az egyik leghíresebb márka szülőatyja, Jack Daniel.
Az idén 150 éves Budapest zászlóját azért változtatták meg, mert túlságosan hasonlított a román zászlóhoz.
A szentpétervári balett sztárja, Matilda Kseszinszka az orosz cári család három tagjával is kikezdett, köztük a tragikus sorsú II. Miklóssal.
Az 1890-es években egy teljes afrikai falut a budapesti állatkertbe költöztettek a lakókkal együtt.
John Quincy Adams, az USA 6. elnöke lelkesen támogatta a tervet, hogy expedíció induljon a Déli-sarkra, és megtalálják a „belső Föld” lejáratát.
Az egyik legfurcsább városi legenda szerint egy emberi testű, de disznófejű hölgy élt Londonban, aki vőlegényt keresett magának.
A „legnagyobb magyar” fia, Széchenyi Ödön gróf rengeteget tett Magyarország fejlődéséért, Törökországban pedig – első keresztény személyként – pasa címmel ruházták fel.
William John Bentinck herceg, a „világ legintrovertáltabb embere” annyira utálta mások társaságát, hogy birtokán inkább a föld alatt közlekedett.
Máig rejtély, pontosan mi történt minden idők legrejtélyesebb sarkköri expedíciójával, melyet Sir John Franklin vezetett.
Isteni csodának tartották, hogy a walesi Sarah Jacob éveken át nem vett magához ételt. A történetnek azonban tragikus vége lett.
Magányosan élt, utálta az embereket, és őt is gyűlölte Budapest népe – ki volt Kasselik Jenő, a különc milliomos?
Charles Stratton, művésznevén Hüvelyk Matyi tábornok alig 90 centi magasra nőtt – világszerte rajongók tömege ünnepelte.
A New York-i illetőségű William McKenna szó szerint bármit képes volt megenni, üveget és vasszögeket is elfogyasztott a közönség legnagyobb örömére.
Az USA egyik leghíresebb szimbóluma a kalapos, fehér szakállas Sam bácsi, vagyis Uncle Sam, aki eredetileg épp az ország politikájának bírálatára született.
Blücher porosz tábornok kora egyik legzseniálisabb katonai vezetője volt, azonban hihetetlen furcsaságaival és tévképzeteivel is ámulatba ejtette kortársait.
34 éven át volt Sissi legjobb barátja és legközelebbi bizalmasa a kecskeméti születésű Ferenczy Ida, aki a királyné minden titkát ismerte.
A meseirodalom egyik legjelentősebb alakja, Hans Christian Andersen felettébb furcsa módon viszonyult a szexualitáshoz.
Az 1848–49-es szabadságharc bukása után Szemere Bertalan miniszterelnök egy mocsárban rejtette el a Szent Koronát, nehogy Habsburg-kézre kerüljön.
1869-ben hihetetlen régészeti hír járta be Amerikát: egy megkövült óriás tetemére bukkantak New York államban. Később kiderült, nagyszabású átverésről van szó.
Henry Brown 1849-ben egy fadobozban postára adta magát, hogy Virginiából Philadelphiába meneküljön – a kalandos szökés történetéből szenzáció lett.
Egy ritka genetikai rendellenesség miatt a kutyaarcú fiúként híressé vált Fjodor Jefticsov egész arcát és testét dús szőr borította.
A máig rejtélyes 19. századi bűnügyben a vérfertőző kapcsolatban álló anya és fia gyilkolták meg a férfi feleségét, aki túl sokat tudott.
A legenda szerint a zseniális győri szerzetesnek és tudósnak, Jedlik Ányosnak köszönheti a világ a szódavizet és a fröccsöt – de tényleg igaz ez?
A rabszolgákat sújtó legkegyetlenebb büntetés a legdurvább horrorfilmírók fantáziáján is túltesz.
Igaz a történet, miszerint a világ legnépszerűbb üdítőitala fontos összevetőjeként egykor kokaint tartalmazott?