vérfertőzés gyilkosság

Képtelen volt leszakadni a fiáról

Anna Månsdotter 1841-ben született Svédország déli részén, egy Kristianstad városától nem messze található kis faluban, egyszerű paraszti családban; szülei még kamaszkorában hozzáadták egy nála 13 évvel idősebb férfihoz, Nils Nilssonhoz, akivel hamarosan a közeli Yngsjö faluba, a Balti-tenger partjára költöztek, és saját gazdaságot hoztak létre. A párnak három gyereke született, közülük azonban csak egy, a Per névre keresztelt fiú érte meg a felnőttkort. Az aprócska gazdaság igen keveset jövedelmezett, ezért a család csak szűkösen, szigorú beosztásokkal és más, alkalmi munkák elvállalásával tudott fennmaradni – a helyzet még rosszabbá vált, amikor a családfő 1883-ban váratlanul elhunyt, magára hagyva feleségét és épp felnőttkorba lépő fiát.

Anna és Per ettől kezdve kettesben éltek a farmon, a külvilágtól viszonylag távol tartva magukat, a faluban mégis szárnyra keltek a pletykák, miszerint az egymásra utalt anya és fia között a szülői szeretetnél közelebbi viszony áll fenn. Az özvegyasszony – talán épp azért, hogy eloszlassa az efféle híreszteléseket – feleséget kerített Per számára, a megyei főbíró lányával, Hanna Johansdotterrel boronálta össze, aki kifejezetten jó partinak számított, különösen Månsdotterék anyagi helyzetéhez mérten.

Az esküvőt követően az ifjú feleség az yngsjöi farmra, Anna pedig saját édesanyjához költözött, utóbbi azonban hamar rájött, nem képes elviselni, hogy nincs állandóan a fia közelében, ezért rendszeresen visszalátogatott, szinte úgy tűnt, mintha továbbra is a fiával és annak nejével lakna. Hanna és anyósa között rendszeresek voltak a konfliktusok, a fiatal feleség úgy érezte, az asszony teljesen rátelepszik Perre, és az irányítása alatt tartja, a férfi pedig szinte rabszolgaként engedelmeskedik anyja akaratának. A házasság ellenére – állítólag – az intim viszony sem szűnt meg anya és fia között, a feleség ezért egyre inkább úgy érezte, a földi pokolban telnek mindennapjai.

Hannánál végül elszakadt a cérna, levelet írt apjának, melyben azt kérte, jogi úton intézze el, hogy Annát örökre eltiltsák a fia közeléből, és ne mehessen Yngsjö közelébe, az asszonyt pedig megfenyegette, ha továbbra sem hagyja őket békén, ország-világ előtt kitálal a beteges, vérfertőző viszonyról. Hanna többször elhatározta, hogy otthagyja férjét és anyósát, és válást kezdeményez, azonban tervét végül nem sikerült végrehajtania.

Egy szomszéd talált rá Hanna holttestére a pincében

1889. március 28-án csütörtökön az egyik szomszéd Hanna hogy- és holléte felől érdeklődve látogatott el a Månsdotter-farmra, a nőt ugyanis már napok óta senki sem látta; Per nyitott ajtót, és röviden közölte a férfival, hogy felesége beteg, ezért nem mehet emberek közé. A szomszéd nem nyugodott bele a válaszba, és vizsgálódni kezdett: észrevette, hogy a pincelejáró nyitva van, lesétált, és odalent legnagyobb döbbenetére Hanna holttestére bukkant.

A férfi azonnal segítséget hívott: a kiérkező rendőrök megvizsgálták a holttestet, melyet sérülések borítottak, Pert pedig gyanúsítottként őrizetbe vették. A boncolás megállapította, hogy a nővel fojtogatás végzett, Hanna apja pedig a tragédiáról értesülve elküldte a hatóságoknak a leveleket, melyekben az áldozat beszámolt a farmon uralkodó viszályos körülményekről. A nyomozók gyorsan összerakták a képet, és Annát is őrizetbe vették mint a fia felbujtóját – végül mindketten bevallották a gyilkosság bűnét, azonban egymástól eltérő történettel álltak elő, anya és fia is saját magát nevezte meg az egyetlen bűnösnek, próbálva tisztázni a másikat a vádak alól.

Máig kérdéseket vet fel a vérfertőző gyilkosság ügye

A hatóságok végül arra jutottak, a legvalószínűbb verzió, miszerint az elkövetők fahusángokkal verték az áldozatot, majd Anna megfojtotta őt, a holttestet pedig szándékosan helyezték el a lépcső alján, hogy úgy tűnjön, mintha megbotlott és leesett volna, ugyanakkor ez is csupán feltételezés maradt. A bíróság Annát és Pert is bűnösnek nyilvánította, és mindkettejüket halálra ítélte; előbbi esetében 1890. augusztus 7-én reggel, a kristianstadi börtön udvarán végrehajtották az ítéletet, a törvénynek megfelelően lefejezéssel. A beszámolók szerint a gyilkos anyós semmilyen ellenállást nem mutatott, amikor a kivégzés helyszínére kísérték, majd hangosan zokogott, miközben a hóhér bárdja lesújtott rá; ő volt az utolsó női elítélt, akit a skandináv országban kivégeztek.

Per végül megúszta a halálbüntetést, az ügy felülvizsgálatakor ugyanis a bíróság úgy találta, anyja befolyása alatt követte el a gyilkosságot, ezért az ítéletet életfogytiglani kényszermunkára módosították; végül 23 évet töltött a rácsok mögött, és szabadulása után öt évvel, 1918-ban hunyt el. A rejtélyes yngsjöi gyilkosság máig a svéd kriminalisztikatörténet egyik leghátborzongatóbb esetének számít, különösen a rengeteg megválaszolatlan kérdés miatt – az ügyet feldolgozták már játékfilm, tévésorozat, sőt, opera formájában is, a lelkes profi és amatőr történészek, bűnügyi szakértők pedig napjainkban is szívesen foglalkoznak a kérdéses szálak felgöngyölítésével, többnyire hiábavalóan.