Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Napjainkban a fejlett országokban minimális a gyermekhalandóság aránya, a 19. században azonban a gyerekek 15 százaléka nem érte meg legelső születésnapját. A csecsemőként, illetve bölcsődés-, óvodás- és kisiskoláskorban elhunyt gyerekek haláláért részben a korabeli rossz higiéniai körülmények voltak felelősek, de sok kicsit öltek meg saját játékaik, illetve olyan hétköznapi tárgyak, mint a cumisüveg.
A játékok is halálos veszélyeket rejtettek
A viktoriánus érában sem a szülők, sem maguk a gyerekek nem sejtették, mekkora veszélyben vannak pusztán a bölcsőben, a járókában vagy éppen játék közben – a kicsikre leselkedő egyik leghalálosabb fenyegetést saját játékaik jelentették. A fémből, fából készült játékokat gyakran ólomtartalmú olajfestékkel mázolták különböző színekre, és ugyan az ólom súlyosan mérgező hatását már az ókorban felfedezték, az 1800-as években senki sem törődött különösebben a dologgal, inkább örültek neki, hogy színpompás, kék, zöld, sárga, piros játékszereket adhatnak a kicsik kezébe.
A gyerekek fejlődő szervezetére különösen veszélyes az ólommal való érintkezés, a nehézfém lenyelve és belélegezve is súlyos károkat okoz, gátolja az agyi ingerületátvitelt, károsítja a vérsejteket, és gyakran ólommérgezéshez vezet. A kicsik balszerencséjére az ólomfesték-bevonat édes ízt adott a játékoknak, ezért szívesen vették a szájukba, nyalogatták és rágcsálták azokat; emellett idővel az ólomréteg elkezdett leválni a fa- vagy vasalapról, és a széthullott darabkákat a gyerekek szintén könnyen lenyelték.
A lassan, gyakran hetek, hónapok alatt kialakuló ólommérgezés igen gyakori betegségnek számított a gyerekeknél, akiknek elszíneződött a szája, étvágytalanságot, ingerlékenységet, a játékkedv csökkenését, görcsöket, zavartságot észleltek magukon, súlyos esetben folyamatos aluszékonyság, kóma, sőt agykárosodás is előfordulhatott. Szerencsére a 20. század elején egyre többen ismerték fel az ólom veszélyeit, és a különböző országok egymás után tiltották be az ólomfestékek használatát.
A cumisüveg is veszélyes volt a viktoriánus kori csecsemőkre
Nem csak a játékok, a cumisüveg is halálos veszélyeket hordozott a csecsemők és kisgyerekek számára: a hajlított üvegpalack, melyre gumiból készült csövet és cumit helyeztek, az 1800-as évek közepétől vált az anyai mellbimbók pótlékává, és számos orvos, illetve gyerekneveléssel foglalkozó (mai kifejezéssel élve) „guru” ajánlotta a szülőknek. A probléma abból adódott, hogy a szakértők szerint a gumit nem volt érdemes megtisztítani, hiszen úgyis csak legfeljebb két-három hétig volt használatban, utána lecserélték egy újra – így szépen felgyülemlettek rajta a baktériumok és egyéb kórokozók, melyek akár halálos kimenetelű fertőzést is okozhattak a babáknál.
Az üveget alakja miatt szintén nehéz volt kitisztítani, így odabent is vígan tenyésztek a bacilusok, és tovább növekedett a fertőzések esélye – a viktoriánus Angliában olyan sok kisgyerek, évente sok ezer csecsemő esett a cumisüvegek áldozatául, hogy a köznyelv „gyilkos üvegnek” kezdte hívni az eszközt, és egy időben még be is tiltották azt a hatóságok.
Félmillió gyereket ölt meg a tej csak Angliában
A tej élet, erő, egészség – hirdették a régi reklámok, a viktoriánus korban azonban gyakran éppen ennek ellenkezőjét, halált hordozott magában a közkedvelt, természetes ital. A 19. században még nem léteztek modern frizsiderek, ezért a romlandó élelmiszereket, húsokat, növényeket jégszekrényekben tárolták, melyekbe naponta újabb jégtömböt kellett belehelyezni (a jegesemberek lovas kocsikon járták a várost, és árulták a formára vágott tömböket, munkájukra idehaza még az 1950-es, ’60-as években is igény volt).
A korabeli jégszekrények azonban sokszor nem hűtötték megfelelően az olyan gyorsan romló termékeket, mint a tej, ezért az élelmiszergyártóknak egyéb megoldások után kellett nézniük: a tejbe gyakran bórsavat tettek, mely elfedte az aludttej savanyú ízét és orrfacsaró szagát, azonban nem várt mellékhatásokkal is járt. A manapság főként permetezőszerekben és tartósítószerekben használt bórsav súlyos gyomorbántalmakat, hányás-hasmenést és egyéb súlyos betegségeket okozott a gyerekeknél (és gyakran a felnőtteknél is).
A tej bűnlajstroma azonban itt még nem zárult le: napjainkban a boltok polcaira kerülő tej alapos szűrésen, pasztörizáláson és rengeteg egyéb fertőtlenítő eljáráson megy keresztül, a 19. században azonban semmilyen hasonlót nem írt elő a törvény, a tehénből fejt ital gyakran teljesen szűretlen formájában jutott el a vevőkhöz. Az emberek – és gyerekeik – többsége tehát olyan tejet ivott, melyben dúskáltak a baktériumok, kórokozók, köztük a legveszélyesebb, a fertőző gümőkórt, vagyis tuberkulózist okozó Mycobacterium bovis.
Az emberi szervezetbe átkerülve a marha-TBC súlyos belső szervi és központi idegrendszeri károkat okoz, mely a kisgyerekekre különösen veszélyes, a fertőzés a vérkeringés útján az egész testben szétszóródhat, deformitásokat okozhat, sőt halálos kimenetelűvé is válhat. A becslések szerint a viktoriánus érában legalább félmillió gyerek esett a tej áldozatául Nagy-Britanniában; Louis Pasteur francia vegyész 1862-ben mutatta be forradalmi eljárását a folyadék mikroorganizmus-tartalmának csökkentésére, azonban még hosszú évtizedeknek kellett eltelnie, mire a pasztörizálás általánosan bevett és törvény által előírt dolognak számított.
