bizt öv reklám
Lufi, papírzászló, felvonulás, virsli, sör nélkül. Egy rendszerrel ezelőtt ez jutott nekünk május elsején, ráadásul még örültünk is neki. Emlékezzünk!
A gyerekneveléssel kapcsolatos feladatokért és a gyerekkel kapcsolatos szoros érzelmi kötődés kialakításáért felelős régiók felépítése is megváltozik ilyenkor.
Az utcára viszi a tudományt a Magyar Tudományos Akadémia: vizes forgataggal várják a látogatókat pénteken Budapest belvárosában. Lesz élőszereplős Vízipók-csodapók, planktonmikroszkóp és kiállítanak egy csomó csatornából kifogott tárgyat is. És ha ez nem elég, lesz digitális homokozó is.
Nem egyszerű kamasznak lenni, a fiatalok gyakran harcban állnak önmagukkal és a környezetükkel. Egy kis odafigyeléssel viszont segíthetünk, hogy jobb színben lássák saját magukat.
Az előadóművészek körében gyakori pszichés zavarok gyökerét kereső kutatók szerint a kreativitásukat is máshogy élik meg a gyerekként traumatizált művészek.
Szülőként mindenki azt szeretné, ha a gyermeke boldog lenne. Tuti recept azonban nincsen, mert mindannyian mások vagyunk. Mégis van néhány általános tanács, amit érdemes betartani.
Hogy minek köszönhető az ADHD-diagnózisok drámai emelkedése a nagyvilágban? Részben annak, hogy túl sok embernek fűződik anyagi érdeke ahhoz, hogy ez a “járvány” folytatódjon. De ez csak egy a számos összetevő közül, melyekre Thomas Armstrong pszichológus legújabb könyvében rávilágít.
A szülés utáni első hat hét gondjai a szoptatással, az alváshiánnyal, a kíváncsiskodó látogatókkal folytatódnak. Olvasmánylistát is kapunk, amiből kiderül, nem vagyunk rossz anyák, és szenvedéseinkkel sem vagyunk egyedül a Földön.
Nemcsak az embereknél, de a bonobóknál is vannak bábák, akik segítenek az utód születése körül. Korábban ebből a szempontból egyedülállónak gondolták az emberi fajt.
Ajánlunk pár ingyenes programot, ahol a kicsik és nagyok is jól érzik majd magukat. Lesz tűzoltó bemutató és vadnyugati falunap is.
Több ezer szülés elemzése alapján ír kutatók arra jutottak, hogy az első szüléseknek kevesebb mint egy százaléka felel meg a tökéletes szülésről alkotott képnek.
Milyen a boldog gyermek? Mi teszi boldoggá? A gyermeknevelésben nincsenek biztos megoldások, ahogy a mosolynak sincs tuti receptje. Az azonban mégis biztos, hogy derűs, felszabadult, mosolygós gyermekek csak az egyébként is boldog családokban nőhetnek fel. Lássuk hogy csinálják ezt a világ hét, egymástól igen távoli pontján!
Nincs még gyereked? Azt hiszed, hogy csak móka és kacagás a gyesen lévő anyukák élete? Egy amerikai fotós brutálisan őszinte képeket készített az anyák mindennapjairól.
Ne legyél a függetlenségének gátja. Engedd, hogy kipróbálja, milyen hatással van a környezetére, és mit képes egyedül elérni.
Sarolta hercegnő, György herceg, valamint a többi koszorúslány és apród meglepő fegyelmezettséggel viselkedett hétvégén Harry herceg és Meghan (most már) hercegné esküvőjén. Mindez állítólag a bébiszitterüknek, Maria Borrallónak köszönhető.
Képes a fiad rendet tartani maga körül? Hát a lányod beosztani a pénzét? Íme egy lista azokról a dolgokról, amiket nem árt, ha tud, mielőtt kirepül a családi fészekből.
Biztos van közte olyan téma, amiről még sosem beszélgettetek.
Nyilván alvásra, de nagyon elege van például a szülőgépesítésből, plusz a magány és a megbecsülés hiánya is gyötri. Van viszont pár ötlete arra, hogyan kezeljék partnerként. Vendégszerzőnk, Hódos Hajni az Anyaforradalom anyák napi rendezvényén járt, ahol jó sokat kérdezett és jó sok választ is kapott.
Ha te is csak most kaptál észbe, hogy kéne valamit csinálni a családdal a pünkösdi hétévégén, ne aggódj, mutatunk öt fesztivált, ahol a kicsiket és a nagyokat is le tudod kötni érdekes programokkal.
Szülőként felelősségünk, hogy az élővilág tiszteletét megtanítsuk a gyerekünknek. Két okból is: egyrészt, hogy ne bántsa az állatokat, másrészt, hogy azok se bántsák őt. Mert az állatok általában nem támadnak meg senkit csak úgy.
Több tízezer gyerek szülője van börtönben. Foglalkozik-e valaki ezeknek a gyerekeknek a bajával? Ennek szerettünk volna utánajárni.
Hisztiről, testvérféltékenységről, kütyüző gyerekekről és a belső szabadságról is beszélt első élő, online előadásában Vekerdy Tamás gyermekpszichológus. Azt is megkérdeztük, mit gondol a szurikátaügyről.
Ha segíteni akarsz a gyereknek megtanulni, hogyan viselkedhet jobban, a legfontosabb lépés, az, ha felderíted a valódi okokat a rosszalkodása mögött, és a rejtve meghúzódó szükségleteire koncentrálsz.