Szülőség

Szülőség cikkek

Segítség, harap a gyerekem!

A bölcsődében az egyik legkellemetlenebb dolog, amivel a gondozók fogadhatnak, ha azt mondják, hogy a gyerekünk valakit megharapott. Még az is lehet, hogy mindezt úgy teszi, hogy korábban otthon sosem fordult elő.

Öt tipp, hogy kedvesebb legyen a gyereked

Nagyon szeretném, ha kedves, figyelmes, jószívű gyerekeim lennének. Persze azt tudom, hogy alapból jó emberek, hiszen minden gyerek az. De néha mégsem úgy bánunk egymással, hogy annak örülni lehetne. Felsorolok öt módszert, hogy mit lehet tenni - kisebb és nagyobb dolgokat - azért, hogy az egész család, így a gyerekeink is kedvesebbé, elfogadóbbá váljanak.

Már az ovisok is küzdenek a kinézetükkel

Felnőttkori önértékelésünk sokban múlik azon, hogy gyerekként milyen hatások érnek minket. Nemcsak a tévében látott dolgok, de a családi háttér is sokat számít, abban, hogy a gyerekek pozitív véleménnyel legyenek magukról.

Itt egy olcsó és isteni belsőség a babának!

Nagyon könnyű elkészíteni, tele van fehérjével, édeskés és gyerekbarát állagú, már többször is elkészítettük. Azt pedig, hogy mikor vezethetjük be, és miért egészségesebb belsőség, mint mondjuk a máj, elmondja a dietetikus.

Mítosz: a felfázásnak nincs köze a meddőséghez!

Igaz, hogy tilos hideg kőre leülni egy kislánynak? Hogyan tisztálkodjon, mire figyeljen, hogyan vigyázzon már gyerekkorától kezdve a nőiségére? A lányos anyáknak nyilván vannak erről elképzelései, ám egyáltalán nem biztos, hogy az otthonról hozott anyai, nagyanyai intelmek egybevágnak a tudományos állásponttal. Dr. Oláh Orsolya nőgyógyászt kérdeztük, aki számos tévhitet oszlat el, és ellátja a lányos anyákat egy csomó hasznos tanáccsal.

Abortusz telefonon? Durva, de működik!

Miközben az USA bekeményít, Ausztrália merészen áll a kérdéshez: ott legálisan, telefonon is rendelhetnek maguknak abortusztablettát a nők. Az első 1000 eset tapasztalatai szerint biztonságos és hatékony.

Egy gyerek se nőjön fel egyedül!

A börtönben született, de egyévesen elszakították anyukájától. Fél éven át nevelőanyukája jelentette neki a biztonságot. Anyák napja alkalmából az SOS Gyermekfalvak megható kisfilmben mutatja meg az ő történetüket.

Így nevelj kreatív gyereket!

Mutatunk három tippet, amitől kreatívabban gondolkodik majd a gyerekünk, és azt is elmagyarázzuk, miért lesz az jó neki. Kezdődik a vizsgaszezon, de jó, ha tudod, hogy a tárgyi tudáson kívül azért más is fontos. Például ha eddig te is csak egyféleképpen rajzoltad az almát, akkor mindenképp olvass tovább!

Egyedülálló anya újrakezdi: új pasitól kistesó születik

Az első baba születése kétségkívül sokkhatással jár. Bizonyos szempontból (habár nyilván nem mindegyikből) viszont egyszerűbb a helyzet, ha csak az egyik szülő a kezdő, a másik viszont már rutinos róka. Az meg még sokkal jobb, ha az anya az, aki tudja, hogy mi vár rájuk a szülésnél, és persze utána.

Ezért nem fárad el a gyerek a játékban

A gyerekek állóképessége a hosszútávfutókéval vetekszik, izmaik ugyanis ellenállnak a fáradtságnak, és gyorsabban regenerálódnak, mint az edzett atléták - derül ki egy friss tanulmányból. Lehet, hogy ezért nem bírod tartani velük az iramot?

Mi a fontos, ha kórházba kerül a gyerek?

Megfázással, fül-orr gégészeti problémákkal és egyéb gyermekbetegségekkel bajlódnak a legtöbbet a gyerekek 18 éves korukig, és nem ritka az sem, hogy kórházban kell tölteniük az éjszakát. A Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány 750 fős felmérése szerint az ellátás minősége és a diagnózis felállításának a gyorsasága mellett, az MR készülékek elérhetősége a legfontosabb a szülők számára.

Magyar gyereknek móka és kacagás az iskola Svájcban

Svájcban él az a család, akikről korábban már írtunk, és akiknek a gyerekei úgynevezett "szabadontanulók", vagyis se iskola, se tanterv, se vizsgák nem kötik az életüket. Svájcban viszont úgy látták a szülők, hogy kell egy jó csapat, ha másért nem is, a nyelvtudásért mindenképpen. Az iskola külön kihívásnak érezte, hogy sikeresen tudja integrálni a külföldi, unschooler gyereket, aki meg is találta a helyét.