Álomképünk az anyaságról legkésőbb akkor szertefoszlik, ahogy megszületik az első gyerekünk. Persze, csodálatos dolog anyának lenni, de nem csak móka és kacagás. Sokan vannak köztünk, akik viszont egészen csecsemőkoruktól kezdve egy másfajta, fájó anya-képpel rendelkeznek. A narcisztikus anyák gyerekei sosem élhették meg, milyen az anyai óvó szeretet, és ebből nehéz meggyógyulni. De nem lehetetlen.
Az anyaság, bár egészen konkrétan prototípusa a leányálomnak – legalábbis a lányaim már kétéves koruk óta ábrándoznak róla, és én is emlékszem egy kislányra, aki nyolc babájának volt az anyukája minden délután, – mégsem az. Anyák napján, vagy reklámokban, nem beszélve a szülők számára gyakran frusztráló Anna, Peti Gergő könyvekről, csodálatos anyákat látunk. Akik boldogok, türelmesek, a legádázabb hiszti és szemtelenkedés közepette is bátorító barackot nyomnak a buksira, és elnézőn mosolyognak.
Elkészítik a finom, egészséges ebédet a családnak, közben vidáman fogócskáznak a gyerekekkel, majd egész éjjel fennmaradva megvarrják a pókember-ruhát a farsangra. Egy mosolyuktól felszáradnak a könnyek, kreatívan kitalált meséikkel jó és erkölcsös embert nevelnek a gyerekeikből, és bölcs tanácsaikkal segítenek a kamaszkor útvesztőjében tévelygő nagyobbaknak. Itt már csak egy kérdés marad: hol vannak ezek az anyák abban a világban, ahol mi élünk?
Ha szereted, és megteszed, amit telik tőled, már jó lesz
Akinek van gyereke, az tudja, hogy az anyaság buktatókkal és akadályokkal teli utazás. A legtöbb anya életét, ha filmre vennénk, össze tudnánk vágni hosszabb-rövidebb kisfilmeket, melyek csak a fenti példás anya-viselkedéseket mutatják. De ki kellene venni belőle azokat a részeket, amikor anyának elege van, amikor nagyon dühös, nincs ereje kivasalni a kisruhát, elhessegeti a gyerekét, türelmetlen, torkig van az élettel és amikor olyat mond, amit jól megbán később. Hálistennek erről az árnyékos oldalról is egyre többet beszélünk, és már meg lehet úszni a folyamatos bűntudatot amiatt, hogy minden anya tökéletes, kivéve én. Ha a gyereked, mire felnő, azt érzi, hogy szeretted, és mindent megtettél, ami tőled telt, akkor elégedettek lehettek.
És akik nem képesek szeretni a gyereküket
De ez az anyai szeretet sem evidencia. Sajnos nem kapcsol be azon nyomban, ahogy felpillant a kisbabád a kinti, furcsa és zajos világra. Sok anyának elég megpillantani a ráncos kis arcot, hogy létrejöjjön a mindent felülíró szeretet, soknak pedig idő kell hozzá. És sok olyan anya van, akik minden hormonhatás és társadalmi elvárás ellenére, saját traumáik és sérülésük miatt nem lesznek képesek szeretetet érezni a gyerekük iránt. Róluk, és az ő gyerekeikről is kell beszélnünk.
Alexis Conason a narcisztikus anyákról szóló cikkében Winnicotot, a híres pszichoanalitikust idézi:
Az anya ránéz a karjában tartott kisbabára, és a baba felnéz édesanyjára, és meglátja az arcában önmagát – feltéve, hogy az anya tényleg azt a különleges, kicsi, védelemre szoruló kis lényt látja, nem pedig a saját, gyerekkel kapcsolatos elvárásainak, félelmeinek, terveinek a kivetülését. Ebben az esetben a gyerek nem önmagát találja meg az anyja arcában, csak az anyja projekcióit.
Ez a gyerek tükör nélkül marad (melyben önmagát megláthatná), és élete hátralévő része arról fog szólni, hogy mindhiába keresi ezt a tükröt.
A narcisztikus anyák önmaguk letagadott sötét oldalát látják a gyerekükben
A narcisztikus személyiségzavarban szenvedő anyák saját maguk kiterjesztésének látják gyermeküket, egy olyan tárgynak, amelyre kivetíthetik önmaguk letagadott és utált részeit, akit versenytársnak érzékelnek, és akire irigyek. A narcisztikus anyák a saját külön világukban élnek, melyben ők a jók, figyelemre és imádatra születettek. Bármit megtesznek, hogy megőrizzék ezt az énképet, és az ezen való munkálkodásuk rengeteg kárt okoz a környezetükben. A narcisztikus anyák nem képesek kapcsolatteremtésre a szó megszokott értelmében, ők az embereket maguk körül olyan tárgyaknak látják, melyek kiszolgálják, vagy akadályozzák saját vágyaik teljesülését.
A gyerekek arra vannak programozva, hogy elismerést, elfogadást keressenek. Ha olyan anyával veri meg őket a sors, aki ezt nem tudja megadni, akkor magukban elfogadják, hogy ők rosszak. Ha jobbak lennének, jobban igyekeznének, akkor elnyernék a törődést és szeretetet. Sok gyerek fáradhatatlanul igyekszik elnyerni szeretetre képtelen édesanyja szeretetét, ami nagyjából annyira esélyes, mint kőből vizet fakasztani.
Mintha papírral vagdosnának
A narcisztikus anyák gyerekei olyan kínt élnek meg, mintha milliószor megvágnák őket egy papírlap szélével. Nincs egy nagy trauma, nehéz lenne kimutatni egy-két feldolgozandó esetet. Krónikus elszenvedői az elutasításnak, kritikának, bizonytalanságnak, és a visszautasított, viszonzatlan szeretetnek. Ez súlyos nyomot hagy a lelkükben.
A narcisztikus anya által okozott sebekből való gyógyulásnak a folyamata is fájdalmas: a gyász, elfogadás és újjáépítés fázisokon kell keresztülmenni. Első lépés elgyászolni azt a szerető, gondoskodó anyát, aki sosem volt a tiéd, és azt a gyerekkort, ami nem adatott meg. Utána az elfogadásra is idő kell: ha a fejed tetejére állsz, sem lesz olyan az édesanyád, amilyet szeretnél, nem azért mert te nem érdemled meg a szeretetet, hanem mert ő képtelen erre. Már sokkal előbb képtelen volt rá, mint hogy te megszülettél volna, semmi közöd ehhez. Végül pedig újjá lehet építeni a kapcsolatot – na nem az édesanyáddal – hanem önmagaddal. Te magad tudsz anyává válni, a sajátoddá, és a gyerekeidé, hogyha vannak. Meg kell tanulni azzal a megértéssel, elfogadással, törődéssel, szeretettel bánni magaddal, ahogy az édesanyádnak kellett volna veled, és ahogy arra ő képtelen volt.
Meg lehet gyógyulni
Abban a pillanatban, mikor felismered, megérzed, hogy nem vagy hibás áru, megérdemled a szeretetet, csoda történik: elmúlik a szégyen. Eltűnik a kép, hogy te valójában, legbelül ronda vagy. Elmúlik a tehetetlenség, képes leszel továbblépni.
Ha narcisztikus anya gyereke vagy, nem vagy ezzel egyedül. Nem vagy sem rossz, sem hibás, sem menthetetlen. Meg lehet gyógyulni ebből. Megérdemled, hogy szeressenek, és hogy szeress. Nem vagy az anyád!
