Így kösd le a gyerek figyelmét a kocsiban telefon nélkül

A külföldi utazásokkal járó hosszú egy helyben ülés a gyerekeknek nem az erőssége, muszáj őket valamivel lefoglalni. Adunk néhány tippet, hogy miket érdemes kipróbálni, ha szeretnél túllépni a tabletes-telefonos mesenézésen.

Még ha a legközelebbi tengerpartot is választod, akkor is legalább 5-6 órát kell a kocsiban eltöltenetek, ami egy ovis korú gyerekkel nagyon hosszú idő. Az én 2 és 4 éves gyerekeimnél körülbelül 2-3 óra autózás a maximum, amit egyhuzamban le lehet nyomni, ezt is csak úgy, hogy ennek legalább a felét alvással töltik. Éppen ezért úgy is szoktuk időzíteni az utazást, hogy alvásidőre essen.

Manapság nagyon sok szülő úgy foglalja le a gyerekét, hogy egy telefont vagy egy tabletet ad a kezébe, és elindít egy mesét. Ez tutira leköti a figyelmét, viszont könnyen be is tud tőle zombulni, ezért én általában a legvégső esetben alkalmazom, amikor már majdnem ott vagyunk, de a gyerek türelme elfogyott. 

Dal, móka, kacagás

Ha szeretnénk ellenállni a technika csábításának, akkor érdemes elsőként a régi, jó utazós játékokkal kezdeni. A közös éneklés jó móka tud lenni, még akkor is, ha néhol elcsúsznak a hangok. A picit nagyobbakkal már lehet barchóbázni vagy szóláncot játszani, de számolhatjuk azt is, hogy hány piros autó mellett haladunk el útközben. Az élesebb szeműeknek pedig megtaníthatjuk a különböző felségjelzéseket.

Fotó: Shutterstock

Ha a gyerekünk szereti a meséket, akkor a képi változat helyett választhatjuk a hangoskönyveket, nagyon sok klasszikus megjelent ilyen formában, például Mazsola, Pom Pom és Pöttyös Panni történetei is elérhetőek. A hangoskönyv előnye, hogy nemcsak a gyereket, hanem a mi figyelmünket is lekötheti, hogyha valami minőségi történetet választunk. (Nagyobb gyerekekkel például hallgathatunk már Gerald Durrellt is.)

Matatózsák és csendeskönyv

Utazásra azok a játékok és foglalkoztatók a jók, amik nem állnak apró részekből, így nem áll fenn annak a veszélye, hogy elveszik, te pedig keresgélheted az ülés alatt. Egy rajzolni szerető gyereknek például jó lehet a mágneses rajztábla vagy a szivaccsal letörölhető táblák, amikre krétával vagy filccel lehet firkálni. Szintén jó úti játék még a mágneses golyóvezető vagy az ördöglakat is.

Az eredetileg spy bagnek nevezett, magyarul matatózsákra hallgató játék már az egészen piciket is képes lekötni. A lényege, hogy egy átlátszó oldalú, négyzetes zsákot megtöltenek műanyag granulátummal, és elrejtenek benne néhány apró tárgyat. A zsákban megbúvó kincsekről általában mellékelnek egy kis táblát, segítségként, hogy a gyerek tudja, mit kell megtalálnia. Egyedül és akár versenyezve is kiváló játék.

Csendeskönyv
CsendeskönyvFotó: Shutterstock

Szintén a kisebb korosztálynak készülnek a csendeskönyvek, melyeknek minden oldala másfajta feladatot rejt. Az általában kézzel varrott kis könyvecskékben lehetnek például tépőzáras virágok, amiket le lehet szedni, aztán vázába tenni, vagy épp ki lehet horgászni a tóból a halakat. Egy vastagabb könyvecske garantáltan hosszabb időre leköti a gyerek figyelmét. És te hogy csinálod? Mondd el a Facebook-oldalunkon!

Blogmustra