Mit jelent egy Down-szindrómás gyereknek egy felújítás?

Olvasási idő kb. 1 perc

A Down Alapítvány korai fejlesztő központját választották nyertesnek a vásárlók az IKEA Veled Közösen pályázatán. Mutatjuk, mit is jelentett nekik a felajánlás.

Idén több száz olyan hazai szervezet jelentkezett az IKEA Veled közösen programjára, akik rászoruló gyerekeknek segítenek. Az áruházi zsűri választotta ki a 15 döntőst, akik közül az IKEA Family klubtagok segítségével hirdettek nyertest. 

Összesen 15 szervezetet támogatott az IKEA, mintegy 18 millió forint értékű lakberendezési termékkel, és három kiválasztott szervezet összesen másfélmillió forintnyi készpénzjutalomban részesült. A Down Korai Fejlesztő Központjában már a terhességet is figyelemmel tudják követni, aztán rögtön a születés után elkezdődhet a fejlesztés. És hogy mit is jelent most nekik a felújítás a gyerekek életében, és milyen környezetben segíthetnek ezentúl a gyerekeknek? Erről mesél Borsfay Mária Eleonóra, a Korai Fejlesztő vezetője a videónkban. 

És hogy milyen az élet egy Down-szindrómás gyerekkel? Olvasd el korábbi cikkünben Tímea és Ádám történetét!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Juhász Edina
Juhász Edina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.

Mindennapi

Sokan nem tudják: ilyenkor nemet mondhatsz a túlórára

Téves az a nézet, hogy a főnök bármikor, korlátlanul benn tarthat munka után. Bizonyos esetekben a túlóra egyáltalán nem rendelhető el, máskor pedig csak a munkavállaló írásos hozzájárulásával. A munka törvénykönyve külön szabályokat állapít meg a rendkívüli munkaidőre, vagyis arra, amikor a dolgozónak a beosztásán túl kellene munkát végeznie.