A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.
A célzott ellenőrzések folytatását a tavalyi év kedvezőtlen tapasztalatai indokolják. 2025-ben ugyanis a hatóság által ellenőrzött 117 reklámból 38 bizonyult kifogásolhatónak, ami viszonylag magas, közel 33 százalékos kifogásolási arányt jelent. A szabályszegések miatt a fogyasztóvédelmi hatóság összesen 5,2 millió forint bírságot szabott ki az érintettekre – írta a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH).
Szabadtéri reklámoknál volt a legtöbb gond
A jogsértések legnagyobb részét, összesen 30 esetet szabadtéri reklámhordozóknál és kirakatoknál állapították meg. Emellett 2 újságban vagy magazinban megjelent hirdetés, 2 internetes reklám, valamint 4 egyéb reklámhordozó bukott meg a vizsgálaton. Ezzel szemben a reklámújságok, szórólapok, illetve a rádió- és televízióműsorok üzemeltetői mintaszerűen jártak el, ezekben a kategóriákban mindegyik ellenőrzött szereplőnél jogkövető magatartást tapasztaltak.

Mikor büntetnek egy reklám szövege miatt?
A hatályos szabályok értelmében a reklámok szövegének és jelmondatának magyarul kell megjelennie, ez alól csak a vállalkozás neve, megjelölése és az árujelző jelent kivételt. Az üzletekben és kirakatokban lévő tájékoztatók szintén kötelezően magyar nyelvűek kell, hogy legyenek.
Az idegen nyelvű szövegek használata megengedett, amennyiben a magyar megfelelőjüket is feltüntetik, méghozzá ugyanolyan jól olvasható módon és legalább azonos méretben.
Fontos kitétel, hogy a már meghonosodott kifejezések – mint például az online, a bestseller vagy a hamburger – nem számítanak idegen nyelvű szövegnek.
Ha kérdéses, hogy egy szó meghonosodott-e, vagy a fordítás nyelvhelyessége kapcsán kétség merül fel, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvhelyességi Tanácsadó Testülete ad ki szakvéleményt.
Kapcsolódó: 19 milliós bírságot is kiszabhat a fogyasztóvédelem a nyári razziák során.
























