Mint kiderült, Győr utcáira is került az osztrák, azbeszttel szennyezett kőzúzalékból. Az illetékesek szerint az elszállítás annak a feladata, aki odavitette, annak menetéről később tájékoztatják őket.
Amint az a 24. hu helyszíni riportjából kiderül, a győri útkezelő hibája miatt csak július elején értesülhetett a lakosság arról, hogy városukba is került az osztrák bányákból származó, azbesztes kőzúzalékból. Mint írják, a győri önkormányzatnak egyelőre nincs pénze eltávolítani a közutakba épített azbeszttartalmú kőzetet, a magáningatlanok elől pedig a zúzalékot a tulajdonosoknak kell elszállítania.
Jó hír ugyanakkor, hogy Győrben sokkal kisebb nagyságú területet érint a dolog, mint a szomszédos vármegye megyeszékhelyén. Az útkezelő április végén még arról tájékoztatta a város polgármesteri hivatalát, hogy „a győri önkormányzat nevében megrendelt útfenntartási és útfelújítási munkák során nem dolgozott ausztriai bányákból származó zúzottkővel”. Később derült csak ki, hogy a válaszuk nem volt pontos.
Győrbe is került azbesztes kőzúzalék
„Az ügyben a hibás tájékoztatás miatt – ugyanakkor a lakosságot közvetlenül érintő, helyes szakmai lépéseket figyelembe véve – szóbeli figyelmeztetésben részesítettem Győr Megyei Jogú Város Útkezelő Szervezetének igazgatóját” – közölte a lap kérdésére válaszul Pintér Bence győri városvezető.
![]()
Úgy tudják, mintegy 500 négyzetméternyi felületen találtak magánszemélyek által elhelyezett szerpentinitet, összesen 12 ingatlan előtt.
Amint azt a Pénzcetrum is megírta, a hatóság álláspontja szerint a zúzalékot azoknak a lakóknak kell elszállíttatniuk, akik a területre hordatták, az illetékesek hamarosan tájékoztatják az érintetteket a pontos teendőkről és az elszállítás részleteiről.

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy.
Amint azt korábban Pintér Bence győri polgármester közösségi oldalán megosztotta, az Útkezelő azóta már levélben értesítette azon magán, állami és önkormányzati cégeket, valamint intézményeket, amelyek a munkálataik során útfelületeket is bontanak.
„A cél, hogy ezek a szereplők, a tartós megoldás megtalálásáig és kivitelezéséig mindig szakszerűen és az egészségvédelmi protokolloknak megfelelően nyúljanak ezekhez a felületehez" −írta Pintér Bence.
Mint ismert, az azbeszttel szennyezett kőzúzalékból számos magyar településre került az elmúlt időszakban. Az azbeszt apró rostjai belélegezve komoly egészségügyi kockázatot jelentenek, a tüdőbe jutva hosszú ideig megmaradnak, és akár évtizedekkel később is tüdőkárosodást vagy daganatos elváltozásokat okozhatnak.
Hazánkban 2005 óta tilos felhasználni az építőiparban azbesztet, az épületek bontásakor a törvények előírják a kötelező azbesztazonosítást és a szórtazbeszt-mentesítést ellenőrző levegőtisztasági méréseket is.
Az azbeszt veszélye abban is rejlik, hogy még mindig számos épületben, akár magánházak hullámpaláiban is előfordulhat.
























