„Össze vagyunk velük zárva egy mozgó szobába” – így vonatoztak a századelőn

egy vonat előtt szőrmestólával a nyakában egy nő áll, a vonatablakban egy másik nő arca, a háttérben egy férfi és a vonat
Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kosárban gágogó libák, éjszaka Adyval a hálókocsiban, az első út a tengerhez és a püspökladányi resti pörköltje – a vasúti utazás első-, másod- vagy harmadosztályon nagy íróinkat is megihlette.

A 19. század végére Magyarországot sűrű vasúthálózat szőtte be: csak Baross Gábor minisztersége alatt több mint 3000 kilométerrel nőtt az államvasút-hálózat hossza. A korábbi fáradságos, hosszadalmas és rázós kocsiutak helyett Budapestről immár egészen gyorsan és kényelmesen el lehetett jutni egészen távoli városokba is. A vonatút, annak minden furcsaságával és szokatlan intimitásával – hiszen idegen emberek voltak kénytelen egymás mellett hosszú órákat, sokszor akár egy egész éjszakát is eltölteni – sokszor előkerül a századelő irodalmában is: Krúdy, Kosztolányi, Gárdonyi Géza, Móricz, Ady és még számos írónk megörökítette az utazást.

A vonatút már önmagában is élményszámba ment – különösen akkor, ha nem harmadosztályon kényszerült azt valaki megtenni. Azt, hogy ki milyen osztályra váltja meg a jegyét, leginkább anyagi és társadalmi viszonyai határozták meg: az 1956-ban megszüntetett harmadosztályra a kispénzű utazók váltottak jegyet. A fővárosba szolgálni érkező cselédek, katonák, ködmönös parasztok, a piacokra igyekvő fejkendős parasztasszonyok világa volt ez – utóbbiak sokszor élő csirkéket szállítottak kosárban, letakarva.

utasok nélküli vonatfülke az 1930-as években
Az írók, szabadjegyüknek köszönhetően, az első osztályon is utazhattak
Fotó: Fortepan / Surányi Sándor - György József

Móricz Zsigmond a harmadosztályon

Kivételek persze akadtak: Móricz Zsigmondról például tudjuk, hogy szívesen váltott jegyet a harmadosztályra, holott szabadjegyével (amely akkoriban járt az újságíróknak és az íróknak) akár első osztályon is helyet foglalhatott volna. Az írónak azonban jobban tetszett a „fapados”, bagó- és fokhagymaszagú harmadosztály, benyomásait pedig később munkáiban is felhasználta. Míg új a szerelem című regényének egyik szereplőjének például

Idézőjel ikon

„voltak ilyen rögeszméi, hogy gyorsvonat harmadosztály ugyanannyit ér, mint az első osztály: ugyanannyi idő alatt, ugyanoda ér az ember.

Négy órát, azt mondja, bárhol ki lehet bírni, s az ember leszáll a vonatról s Bécsben van... és megmarad egy csomó pénze…”

Így válaszd ki a Díványt!
Ne maradj le a Dívány tartalmairól!

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. 

Gyászruhák és sovány nők

Hunyady Sándort is érdekelte az utazóközönség. 1934-ben Első, második, harmadik című írásában karikírozott portrét festett az első-, másod- és harmadosztály utasairól; köztük arról a cérnakesztyűs öregúrról, aki „az egyik sarokban szundított, kövér, lila-veres tokáját rábocsátva a nyakkendőjére”.

A másodosztályon „olyan rossz, penészes, elkeseredett hangulat volt, mintha tegnapi mákosnudli savanyodna az ülések alatt”, „gyászruhák, sovány nő, nagyfejű, beteg gyerekkel”,

Idézőjel ikon

„mindenfelé gond, bánat, ínség. Hárompengős kalap a nőkön, stoppolt ing a férfiakon.”

A harmadosztályon viszont vidámságot is talált, gágogó libákat, kártyázó férfiakat, szalonnázó vagy egy parasztlányt ölelgető legényeket. Már egészen idillinek tűnne a hangulat, amikor egy zsandár egy fiatal suhancot kísér el előtte, akinek „nincs sem cipője, sem inge, látszik a nyaka alatt egy tenyérnyi a csupasz melléből…”, s az olvasó számára is kiderül, hogy még a tisztes szegénység sem adatott meg mindenkinek.

gőzmozdony a Nyugati pályaudvarnál a Ferdinánd hídról a Dózsa György (Aréna) út irányába nézve, sínek
Krúdy írásaiban a vonatablakból a táj úgy suhan el, mint az elmúlt élet
Fotó: Fortepan / Lőrinczi Ákos

Fedák Sári a hálókocsiban

A vonatút Adynál is számtalanszor előkerül, hiszen a költő Budapest és szülőfaluja, Érmindszent vagy Budapest és Párizs között ingázva rengeteg órát töltött vonaton akár egész éjszakákat is, hálókocsiban. Az utazás a hálóvagonban mindig magában hordozott egyfajta pikantériát, hiszen idegen férfiak és nők más körülmények között nemigen maradhattak egymás társaságában, különösen nem éjszaka, neglizsében. A legenda szerint egy hálókocsis utazás során Ady megpróbált közeledni a primadonnához, Fedák azonban hírhedt esernyőjével visszaverte az ostromot, amivel végérvényesen kivívta Ady tiszteletét.

Hogy valóban így történt-e, nem tudhatjuk, de 1902 májusában a Szabadság című lap jól értesült újságírója megírta, hogy Ady barátja és kollégája, Bíró Lajos, „megintervjuvolta” a hálókocsiban utazó Fedák Sárit – éjjel fél háromkor. Bíró Lajos, annak a hírnek a birtokában, hogy Fedák is a vonaton utazik, végigjárta a Kolozsvárra tartó gyorsvonat minden kupéját, és nagy nehezen „künn állván az ajtó előtt” sikerült néhány szót váltania a színésznővel.

hölgy kalapban és nyári ruhában egy vonat előtt, 1930
A vonaton hosszú órákat töltöttek egymás társaságban idegen férfiak és nők, ami veszélyesnek és izgalmasnak számított
Fotó: Fortepan / Szénás Zoltán

Búcsú a pályaudvaron

Ugyancsak fontos helyszín volt – nem csak az írók számára – a pályaudvar, a hosszadalmas búcsúzkodások helyszíne. A pályaudvar sokszor mint átmeneti tér jelenik meg, ami már nem az otthon, még nem a megérkezés, és ahol a különböző társadalmi helyzetű, rendű és rangú emberek egyszerre vannak jelen a közös térben. A találkozások, elválások, az átmeneti vagy végleges búcsúzkodás helyszíne megjelenik Kosztolányi regényében, a Pacsirtában is: „Közönyt erőltetett magára, mosolyogni próbált, de szólni azért nem mert. Attól félt, hogy elcsuklik a hangja. Hosszú volt a válás és nehéz. Sokáig nem indult a vonat.

Idézőjel ikon

Az ilyen vicinálisok túlbuzgóak, eleinte megrémítenek, hogy mindjárt tovarobognak, és neki is zökkennek nagy dérrel-durral, de aztán a legutolsó percben mindig akad valami rettenetes baj.

Éppen elég idejük maradt a búcsúzkodásra. Mindent elmondhattak, amit akartak, és ki is fogytak a szóból.”

füstölő gőzmozdony a Déli pályaudvarnál, a háttérben a Győri út - Márvány utca sarkán álló ház, az előtérben sínek
A Déli Vasúttal lehetett eljutni
Fotó: Fortepan / Széman György

Esti Kornél csókja a vonaton

Ugyancsak Kosztolányi nevéhez fűződik a magyar irodalom egyik leghíresebb vonatútja: Esti Kornél első utazása a tengerhez, melynek során „1903-ban közvetlen az érettségije után éjszaka a vonatban először csókolja szájon egy leány”. Esti egy úriasszony és „cinegelábú, cérnahangú” lánya társaságában utazik Fiuméba, s elmereng a vonatfülke különös természetén: „Itt az idegen emberek élete mintegy keresztmetszetben – egyszerre és tömörítve – jelenik meg előttünk, akár egy regényben, melyet találomra felütünk valahol a középen. Kíváncsiságunk, melyet egyébként álszemérmesen rejtegetünk, kielégülhet a kényszerűség folytán, hogy össze vagyunk velük zárva egy mozgó szobába, beléjük kandikálhatunk…”

Kosztolányi egy naplójegyzetében (Utastípusok) összeszedte a legellenszenvesebb utastípusokat (értő, félénk, protekciós, családias, szerelmes); Gárdonyi Géza arról írt, milyen kínokat kell kiállnia annak, aki különösen beszédes útitársat fog ki éjszakára. Krúdy Gyula, a békebeli kulináris élvezetek nyomában ült vonatra: képes volt akár az ország túlvégébe is elutazni, ha egy jó táfelspiccet akart vacsorázni.

Krúdy és a restik világa

Krúdy számára a resti különös jelentőséggel bírt: Az István-napi utas című írásában például felsorolja, melyik állomás étterme miről volt nevezetes: „Híre volt a püspökladányi állomás pörköltjének – paradicsommal és zöldpaprikával készítették azt, hogy az utazó vigasztalódást találjon a viszontagságokért. A füzesabonyi bort éppen úgy emlegették a gyakorlott utazók Magyarországon, mint Ausztriában a gráci vonalon a vörös borokat.

Idézőjel ikon

Kassán átutazva, persze hogy sódart kellett enni, mert volt idő akár két porció elfogyasztásához is, amíg a tátrai gyors befutott a maga emeletes mozdonyával.

Nyíregyházán télen-nyáron disznótor várta az utasokat a vasúti restaurációban ama híres Balczár hentes jóvoltából. Pozsonyban mákos és diós kifli. Érsekújvárott cigányzene…” – sorolja a nevezetességeket. Krúdy szerint azonban a jó világnak vége szakadt, amikor pontosan kezdtek járni a vonatok – az utasoknak ekkor már nem jutott idejük ráérősen eszegetni a restiben. (Borítókép: Fortepan / Kriszt Béla)

Kapcsolódó: Krúdy nem csak a restiben kapható fogásokról írt szívesen

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk