Megváltozik a Gyermekvasút: nyáron már így utazhatsz vele
Veterán vagonnal készül a nyári szezonra a Gyermekvasút, meg is mutatjuk, milyen lett az egykor rogyadozó kocsi. Az egykori Úttörővasút történetébe is betekintést nyújtunk.
Veterán vagonnal készül a nyári szezonra a Gyermekvasút, meg is mutatjuk, milyen lett az egykor rogyadozó kocsi. Az egykori Úttörővasút történetébe is betekintést nyújtunk.
Folytatódik a tavaszi szünetet követően az észak-balatoni vasútvonal felújítása.
Egyes utazási igazolványokat téves dátummal láttak el, de azok a megszokottak szerint érvényesek lesznek év végéig. Ha valakit a hibás dátum miatt pótdíjaztak, forduljon az ügyfélszolgálathoz.
Ha a világ különleges vasútállomásait vesszük számba, kétségkívül a tibeti Tanggula az egyik legfigyelemreméltóbb. Az 5068 méteres tengerszint feletti magasságban elhelyezkedő közlekedési pont ugyanis jelenleg a világ legmagasabban fekvő vasútállomásának számít. És ez még nem minden!
A Déli-Körvasút fejlesztése miatt számos fontos vasútvonalon megváltozik a vonatok közlekedése, érdemes előre tervezni.
A legtöbb járművön van biztonsági öv, azonban a vonatok a kivételek közé tartoznak, ami azzal is összefügg, hogy ez biztonságosabb közlekedési módnak számít.
Csaknem 180 alkalommal érte bántalmazás MÁV vasúti és közúti dolgozóit, a vállalat azt is közölte, melyek a legkritikusabb vonalak.
Új kedvezményt vezet be a MÁV-csoport, amely péntektől érhető el az utasok számára. Az intézkedés célja, hogy vonzóbbá tegye a jegyvásárlást az alkalmi utazók körében, különösen az adventi és ünnepi időszakban, amikor sokan nem bérlettel, hanem egyedi menetjeggyel kelnek útra.
December közepétől megszünteti a MÁV az okosjegyeket, vagyis az elővételben vásárolt jegyekre elérhető utazási kedvezményeket. A társaság közlése szerint ugyanakkor rövidesen másik árengedmény veszi át a helyét.
Horthy Miklós Magyarország kormányzójaként igencsak reprezentatív kialakítású vonattal járta az országot, már amikor nem fehér lovon közlekedett. Számára a háborús vereségünk nemcsak azzal járt együtt, hogy fogságba került, minden politikai hatalmát elvesztette. De mi lett a Horthy-vagyonnal a háború után?
A MÁV-csoport vezérigazgatója bejelentette, a késések mellett november elsejétől visszatérítik a helyjegy árát akkor is, ha nem megfelelő vagonokkal indul útnak a vonat.
Nem csak kifejezetten drága lenne beszerelni az öveket a vonatokon, de még felesleges, sőt, akár veszélyes is.