December közepétől megszünteti a MÁV az okosjegyeket, vagyis az elővételben vásárolt jegyekre elérhető utazási kedvezményeket. A társaság közlése szerint ugyanakkor rövidesen másik árengedmény veszi át a helyét.
Utoljára a 2025. december 14-én induló járatokra lehet igénybe venni az úgynevezett okosjegyeket – adta hírül a Magyar Narancs. A MÁV most az Index kérésére további részleteket árult el a változással kapcsolatban.
Új utazási kedvezményt vezet be a MÁV
Drágábbak lesznek december közepétől az elővételes jegyek, miután a MÁV megszüntette az így vásárolt jegyekre szóló kedvezményeket. Ezt hívták okosjegynek – egyes esetekben akár 40 százalékos is lehetett így spórolni.
![]()
Ez különösen megérő volt azoknak, akik előre tervezhetű időpontokban vonatoztak.

Az okosjegyek a december 14-ig induló járatokra még elérhetőek, ám ezt követően már csak a magasabb árakon lehet jegyet váltani.
A MÁV tájékoztatása szerint valóban így történik: a kedvezménytípus helyét azonban hamarosan új árengedmény veszi át. Hogy ez pontosan mikortól és milyen feltételekkel lesz elérhető, arról a társaság egyelőre nem árult el részleteket.
A MÁV hangsúlyozta: az okosjegy csak kevesek számára volt elérhető, az új megoldást azonban minden utas egyenlő eséllyel veheti majd igénybe.
A társaság tájékoztatása szerint a döntést az is indokolta, hogy az okosjegyek népszerűsége az utóbbi időben csökkent. „A vármegye- és országbérletek bevezetése ugyanis az elmúlt harminc év legnagyobb arányú árcsökkenését eredményezte az utasoknak, így eseti menetjegyek helyett ma már egyre többen utaznak bérlettel vagy Magyarország és Vármegye24 díjtermékekkel” – írták.
























