Péntektől új, komoly kedvezmény érkezik a MÁV-nál

Olvasási idő kb. 1 perc

Új kedvezményt vezet be a MÁV-csoport, amely péntektől érhető el az utasok számára. Az intézkedés célja, hogy vonzóbbá tegye a jegyvásárlást az alkalmi utazók körében, különösen az adventi és ünnepi időszakban, amikor sokan nem bérlettel, hanem egyedi menetjeggyel kelnek útra.

A kedvezmény egységesen 15 százalékos, és kizárólag a MÁV+ alkalmazáson keresztül megvásárolt belföldi vonat- és helyközi buszjegyekre, valamint helyjegyekre vehető igénybe – adta hírül az Economx.

A MÁV új kedvezménye a belföldi közlekedésben vehető igénybe

Vonatokon, helyközi buszokon, valamint a kapcsolódó helyjegyek esetében is igénybevehető az új kedvezmény. A közlekedési vállalat tájékoztatása szerint az árengedmény a vásárlás időpontjától függetlenül jár, vagyis nemcsak elővételben, hanem akár közvetlenül az utazás előtt megváltott jegyekre is érvényes.

A 15 százalékos kedvezmény kizárólag a MÁV+ alkalmazáson keresztül megvásárolt jegyekre vehető igénybe
Fotó: Anchiy / Getty Images Hungary

A lehetőség a MÁV-csoport digitális fejlesztéseihez kapcsolódik, és kifejezetten az elektronikus jegyvásárlást ösztönzi.

A kedvezmény az új MÁV+ alkalmazáson keresztül érhető el, amelyet a társaság az utasélmény javítása és az ügyintézés egyszerűsítése érdekében vezetett be. Az applikáció a jegyvásárlás mellett további utazással kapcsolatos információkat is kínál.

Fontos ugyanakkor, hogy bizonyos díjtermékekre az új kedvezmény nem vonatkozik. A vármegye- és országbérletek, valamint a Vármegye24 és Magyarország24 jegyek ára változatlan marad, ezek továbbra is a megszokott feltételekkel érhetők el.

A MÁV hangsúlyozta, hogy az intézkedéssel elsősorban azokat kívánják megszólítani, akik ritkábban utaznak, és eddig nem feltétlenül éltek a bérletes megoldásokkal. Az új kedvezmény így sokak számára jelenthet kézzelfogható megtakarítást az ünnepi időszakban.

Olvasd el a következő cikkünket is, amiben arról írtunk, hogy a MÁV december közepétől megszünteti az okosjegyeket.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Endrész Tímea
Endrész Tímea
Újságíró, szerkesztő
Érettségi után színitanodában szerzett színész oklevelet, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán folytatta tanulmányait, miközben az államigazgatásban dolgozott. Az írás mindig is része volt életének, gyermekének születését követően blogolni kezdett, hamarosan pedig már a legnagyobb női lapoknál dolgozott újságíróként és szerkesztőként, majd podcastet indított. 2024 nyarán csatlakozott a Dívány csapatához szerkesztő-újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.