Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Lord Byron, az angol romantika egyik legnagyobb alakja nemcsak költészetével, hanem kalandos életével és tragikus halálával is beírta magát a történelembe. A költő merészen kiállt az elvei mellett, még akkor is, ha ez az életébe került.
1824 tavaszán nem egy londoni dolgozószobában vagy egy olasz villa teraszán érte a vég, hanem egy görög városban, szabadságharcra készülve. Byron azért utazott a Balkánra, hogy személyesen segítse a függetlenségükért harcoló görögöket – küldetése azonban egy betegség miatt váratlanul véget ért.
A romantika lázadó költője
George Gordon Noel Byron, ismertebb nevén Lord Byron már huszonévesen Európa egyik legismertebb írója lett. Pályája elejétől kezdve a romantika stílusát képviselte műveiben.
Alapvető témája volt az elvágyódás, a szabadság iránti vágy, és a műveiben megjelenő elveiért küzdő hősalakok nyomán az irodalomtörténet azóta megalkotta a „byroni hős” típusát.
A Childe Harold zarándokútja és a Don Juan szerzője egyszerre számított irodalmi zseninek, de az angol közélet egyik állandó botrányhősének is. Szenvedélyes életvitele, szeretői, szókimondása és a szabadságeszmény mellett tanúsított nyílt kiállása nagyon fiatalon ismertté tette őt egész Európa-szerte. 1816-ban végül végleg különvált feleségétől, Annabella Milbanke-tól, majd zavaros szerelmi viszonyai, illetve súlyos adósságai miatt
1816-ban elhagyta Angliát, és sosem tért vissza szülőhazájába.
Byron önkéntes száműzetésével kapcsolatban felmerülhet az a magyarázat is, hogy a romantika eszményét idealisztikusan követő költő nem találta a helyét a kor angol szellemi közegében, ahol művészetét sem fogadták jól.
Az angol elit körökből kikerülve Byron inkább a reneszánsz és az antikvitás világába menekült.
Angliát elhagyva egy-egy rövid időszakra Belgiumba és Svájcba utazott, majd 1816 októberében érkezett Itáliába. Az elkövetkezendő hét évet különböző észak-olasz városokban töltötte.
Az angol költő megjárta Milánót, Ravennát, Pisát és Genovát is, de pályája szempontjából a legfontosabb Velence volt, ugyanis itt vetette papírra a Childe Harold negyedik énekét, és a város ihletésére kezdett bele a Don Juan írásába is.
Rajongás Görögországért
Byron számára Görögország szerelem volt első látásra. Már korábbi utazásai alkalmával is nagy lelkesedéssel számolt be az országról, amit ő minden kétséget kizáróan
az európai kultúra bölcsőjének tekintett.
Mélyen megragadta az ókori Hellász kulturális és szellemi öröksége, és – saját bevallása szerint – őszintén dühített az a tény, hogy a görögök ekkoriban az Oszmán Birodalom uralma alatt éltek.
A szabadságharcok éltetését és a görögök melletti kiállását irodalmi műveiben is megjelenítette, ezek közül a a leghíresebb a Don Juan III. énekének Görög sziget, hellen haza, Hol Sappho lángolt s énekelt! kezdetű betétverse (Ábrányi Emil fordítása).
Amikor 1823-ban fellángolt a függetlenségi harc, nem elégedett meg a görögök ügyének távoli támogatásával: saját vagyonából fegyverekkel és ellátmánnyal finanszírozta a görög csapatokat, majd katonai egységet szervezett Missolonghiba utazva, hogy személyesen is segítse a felkelőket.
A sors iróniája azonban, hogy nagy tervét nem vihette végbe.
Byron maradandó öröksége
1824 áprilisának elején Byron egy heves esőzés után megbetegedett. Állapotát legyengült szervezete is súlyosbította, néhány nap alatt magas láz és gyulladásos betegség döntötte ágynak, állapotának romlása pedig hamar végzetes lett. Tíznapos betegség után, 1824. április 19-én,
mindössze 36 évesen halt meg Missolonghiban, a csatába való indulásra készülve.
Halálhíre egész Európát megrázta. A görögök nemcsak egy világhírű költőt, hanem ügyük egyik legjelentősebb külföldi támogatóját gyászolták, míg sok irodalomtörténész Byron halálát tekinti az angol romantika második korszakának szimbolikus lezárásának.
Bár Byron nem jutott ki a tényleges csatamezőkre, hogy az oszmán elnyomás ellen küzdjön a görögök oldalán, de tevékenysége így is lelkesítően hatott a felkelőkre. Emlékét Görögország ma is nemzeti hősként őrzi, az országban több szobrot is emeltek a tiszteletére.
Kapcsolódó: tényleg csecsemőket dobáltak le a Taigetoszról a spártaiak? A mítosz nyomába eredtünk.
