Kritizálod a pasid? Rosszabb apa lesz tőle!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Sokat árt az újdonsült apáknak, ha a párjuk megjegyzéseket tesz arra, hogy hogyan bánnak a kisbabával.

A szülők számára a gyereknevelés egy folyamatos tanulás. Sok szülő az első gyerek születése előtt sosem fürdetett, pelenkázott vagy altatott kisbabát, így az apa és az anya ideális esetben együtt tanulnak bele abba, hogyan kell bánni egy csecsemővel. Anyaként azonban nagyon nem mindegy, hogyan állunk hozzá az apához, írja a Science Daily. A negatív megjegyzések ugyanis hosszú távon kihatnak, és a kezdetben lelkes apák inkább elfordulnak a gyerektől. 

Az Ohio Állami Egyetem kutatói 182 kétkeresős családot vizsgáltak meg a baba 3 és 9 hónapos korában. Az apáknak egy kérdőívet kellett kitölteni, melyben többek között olyan kérdések voltak, hogy a párjuk milyen gyakran avatkozik be, amikor ők próbálnak boldogulni a babával, és milyen gyakran kapnak szúrós tekintetet azért, mert az anya szerint valamit nem jól csinálnak. Más kérdések arra vonatkoztak, hogy milyen nyitott velük szemben az anya, mennyire támogatja és bátorítja őket, és hogy kapnak-e dicséretet azért, mert próbálkoznak.

A szakemberek az anyákat kapuőrzőnek is nevezik az ilyen viselkedésük miatt. Napjainkban a legtöbb társadalomban az anyáknak van a legnagyobb hatásuk a gyereknevelésre, és ez az első vizsgálat, ami igazolja, hogy az anyák hozzáállása milyen komoly hatással van az apák szülői viselkedésére.

Fotó: Shutterstock

A kutatók a kérdőívek mellett azt is megvizsgálták, hogyan bántak az apák a három, illetve kilenc hónapos gyerekükkel. Megnézték, hogy mennyire képes leolvasni a gyerek gesztusaiból, hogy mit szeretne, hogy mennyit mosolyog a babára, és mennyit beszél hozzá kedves hangon. Ezek alapján megállapították, hogy ahol az anya nem volt elég nyitott az apa felé, ott idővel a férfi inkább a háttérbe húzódott, és nem volt olyan érzékeny a gyerek jelzéseire.

A kutatás egyik szerzője, Sarah Schoppe-Sullivan szerint lényeges, hogy kétkeresős családokat vizsgáltak, vagyis mindkét szülő ténylegesen dolgozott. (Az Egyesült Államokban a legtöbb államban a szülési szabadság csupán 3 hónap.) A szakember szerint a helyzet csak rosszabb lehet olyan családoknál, amelyek kevésbé jó helyzetben vannak, például csak az egyik szülő dolgozik.

Az eredményekre az egyik lehetséges magyarázat az lenne, hogy az anya azért zárta be a kaput, mert az apa nem volt elég jó. Viszont a vizsgálat során kiderült, hogy nincs összefüggés az anya viselkedése és az apa kezdeti ügyetlenkedése között. Szóval az anyáknak nem árt kétszer is meggondolni, mielőtt megjegyzéseket tesznek az apa viselkedésére.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Varga Orsolya Molnár
Varga Orsolya Molnár
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.