20 lenyűgöző régészeti felfedezés az elmúlt 20 évből – 2. rész

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Folytatjuk múlt héten elkezdett kétrészes minisorozatunkat, amelyből kiderül, hogy napjainkban is milyen nagy számban bukkannak hihetetlen leletekre a régészek világszerte, legyen szó uralkodók sírjáról, nagy értékű aranytárgyakról vagy ókori társasjátékról.

A Mental Floss gyűjtésének első részét itt olvashatod, a következő tíz tételt pedig alább.

11. A világ legrégebbi lábnyomai

A dél-olaszországi Roccamonfina kialudt vulkán oldalában talált rejtélyes lábnyomokat a köznyelv Ciampate del Diavolo, vagyis Az ördög lábnyoma néven ismeri, a helyi legendák szerint ugyanis magától a sátántól származnak, hiszen csak ő képes épségben végiggyalogolni az izzó láván. A szám szerint 81 darab különös lábnyom titkát csak az ezredfordulón kezdték vizsgálni a régészek és geológusok, akik úgy találták, a leletek legalább 350 ezer évesek, formájuk és méretük alapján pedig a Homo heidelbergensis vagy a Homo sapiens neanderthalensis (Neander-völgyi ember) egyedeitől származnak.

A staffordshire-i leletből származó aranykincsek
Fotó: Marco Secchi / Getty Images Hungary

12. Elfeledett angolszász aranytárgyak

Terry Herbert angol amatőr kincsvadász 2009-ben egy staffordshire-i farmon fémdetektorral több mint négyezer darab angolszász eredetű színarany műtárgyra bukkant, melyek összértéke majdnem 5 millió dollárra rúgott – érdemes tehát felcsapni műkedvelő régésznek.

13. Különleges ősemberkoponya

2015-ben izraeli régészek egy 50-60 ezer éve élt ősember koponyájára bukkantak az ország északi részén található Kármel-hegy egyik barlangjában, amely a kutatók szerint alátámaszthatja a feltételezést, miszerint a modern ember őse Afrikából indulhatott útnak a különböző kontinensek felé, majd Közel-Keleten találkozott és keveredett a Neander-völgyiekkel.

14. A Stonehenge köveinek származási helye

A kutatók régóta tudják, hogy a Stonehenge kisebb kövei, az ún. kék kövek az építménytől 270 kilométerre található nyugat-walesi Preseli-hegységből származnak, 2019-ben azonban a Londoni Egyetem régészcsapata megtalálta a két kőbánya pontos helyszínét, ahonnét a köveket az építkezéshez elszállították. A felfedezés cáfolta az elméletet, miszerint a kövek nem emberi munka által, hanem gleccserek olvadásával kerültek a híres kőépítmény helyszínére.

Észak-Walesből szállították a köveket a Stonehenge építéséhez
Fotó: Janine Lamontagne / Getty Images Hungary

15. Heródes király sírja

Az Újszövetség hírhedt alakja, a gyerekek tömeges lemészárlásáért felelős I. Heródes zsidó király földi maradványait 35 évig tartó kutatás után, 2007-ben találták meg izraeli régészek Jeruzsálemtől délre, a júdeai sivatagban található, Herodium nevet viselő ókori erődítményben. A szenzációs felfedezést az Izrael megalapítása óta történt legjelentősebb régészeti eredményként ünneplik, bár egyesek kételkednek benne, hogy a viszonylag szerény síremlékben a nagyzolásáról híres király maradványai fekszenek.

A Herodium-erődítmény maradványai
Fotó: RnDmS / Getty Images Hungary

16. A királynő elrejtett portréja

I. Mária skót királynő 1587-ben történt kivégzését követően gyanús dolognak számított, ha valakinek birtokában volt a tragikus sorsú uralkodó portréja, nem csoda, hogy sok művész inkább ráfestett a királynőről készült képeire, így tüntetve el az inkrimináló alkotásokat – 2017-ben kutatók Sir John Maitland 16. századi államférfi egyik portréját világították át röntgenes eljárással, így a festmény alatt előbukkant a jellegzetesen vörös hajú Mária arcképe, amelyet négy évszázadon át őrzött titokban a vászon.

17. 4000 éves társasjáték

Azerbajdzsán keleti részén jellegzetesen elrendezett, kőbe vájt lyukakra bukkantak egy ásatáson 2018-ban, melyekről kiderült, hogy a világ legrégebbi ismert társasjátékának maradványai: a játék az ókori Egyiptomban és Mezopotámiában is közkedvelt szórakozásnak számító „58 lyuk” egyik változata lehetett, amellyel valószínűleg a 4000 évvel ezelőtt élt helyi pásztorok ütötték el üres perceiket.

Az azeri pásztorok kedvenc játéka
Fotó: Walter Crist / Gobustan National Park

18. A világ legősibb barlangrajza

Az eddig ismert legrégebbi barlangrajz egy vadászjelenetet ábrázol, amelyre az indonéziai Szulavéz szigetén bukkantak ausztrál régészek 2017-ben: a kormeghatározás szerint az alkotás legalább 43 900 éves, ezzel kenterbe veri az európai barlangfestményeket – például a híres lascaux-i és chauvet-i leleteket –, amelyek alig 30 ezer éve készültek.

19. A legöregebb emberi hajszál

2009-ben a dél-afrikai Johannesburg mellett, egy őskori hiéna ürülékében találták meg a világ legrégebbi fennmaradt emberi hajszálát, amely a paleontológiai vizsgálatok szerint egy 257 ezer évvel ezelőtt élt ember fejét borította – ezzel jócskán kenterbe verte az addig ismert legöregebb emberi hajszálat, amely egy mindössze 9000 éves múmiából származott.

20. Ókori sör

Sörfőzéshez használt tölcsér
Fotó: Jiajing Wang

Amerikai archeológusok 2016-ban a kínai Vej-folyó mentén végzett ásatások során bukkantak rá egy 5000 éves, szinte teljes épségben megmaradt sörfőző berendezésre és az abban főzött ital ragacsos, sárgás maradványaira – utóbbiak laboratóriumi elemzésével sikeresen rekonstruálták az ókori kínai sör receptjét, amelyet csíráztatott árpából, összezúzott kölesből és Jób könnyéből (egy kínai gyógyászatban ismert növényből), illetve gumókból főztek.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.