Romulus és Remus történetét szinte mindenki ismeri: a két ikertestvért egy nőstényfarkas nevelte fel, majd egyikük megalapította Rómát. A legenda évszázadokon át a város eredettörténetének számított, a történészek szerint azonban a mítosz mögött sokkal összetettebb politikai és hatalmi játszmák húzódtak meg.
A plasztikai sebészet története az ókori Egyiptomtól indul, és a sérülések helyreállításából az első világháború utáni fejlődésen át jutott el a modern esztétikai beavatkozásokig.
Az ókori Rómával kapcsolatban sokáig úgy tartották, hogy a testi fogyatékkal született csecsemőknek alig volt esélyük a túlélésre. Egy friss kutatás azonban árnyaltabb képet fest a korszak fogyatékosságokhoz való hozzáállásáról.
Bűnözők, rabszolgák és szabad polgárok is éltek és harcoltak a leghíresebb gladiátoriskola, a Ludus Magnus falai között. Sőt, Commodus római császár is aludt az egyik cellában.
Az ókori világ „internete”, az alexandriai könyvtár nem csupán tekercsek gyűjteménye volt, hanem a tudás szinte felfoghatatlan tárháza. Több százezer papirusz őrizte a görög, egyiptomi, perzsa és egyéb civilizációkból fennmaradt gondolkodás szellemi örökségét, miközben tudósok generációi dolgoztak falai között.
Amikor a pályaudvarokon aprót dobunk a kávégépbe, bele sem gondolunk, hogy egy több mint kétezer éves technológiát használunk. A történelem legelső automatáját ugyanis az ókori görögök alkották meg, de csoki vagy üdítő helyett valami egészen mást csapoltak belőle.
Az ókori görög és római szobrok kapcsán sokak fejében ugyanaz a sematikus kép él: hófehér, márványból faragott alakok. Ez a látvány azonban korántsem tükrözi a valóságot.
A lakhatási válság, a szegénység és a kilátástalanság nem újkeletű jelenségek – már az ókori Rómában is sokan éltek szörnyű körülmények között. A hajléktalanság az örök város örök problémája volt.
Az ókori rómaiak számára egy város alapítása komoly előkészítéssel járó mérnöki feladat volt. Egy-egy új város alapításakor előzetes vizsgálatokat végeztek a kinézett helyen és környékén, és ebbe a folyamatba még a területen élő állatokat is bevonták.
Ma már magától értetődő, hogy a női szerepeket nők, a férfiszerepeket pedig férfiak alakítják a színházban, de nem volt ez mindig így: évszázadokon át férfiak játszották el Antigonét, Elektrát vagy Lady Macbethet.
A Vesta-szüzek harminc év után szabadulhattak fogadalmuk alól: utána a papnők akár meg is házasodhattak, s a római társadalom megbecsült és befolyásos tagjaiként folytathatták életüket. Ha azonban ezt megelőzően szegték meg fogadalmukat, súlyos büntetéssel számolhattak.
Koponyalékelés, amputálás és művégtagok készítése, plasztikai beavatkozások – az ókori Rómában meglepően fejlett volt az orvoslás, kifejezetten bonyolult operációkat is el tudtak végezni.
