Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Sokan a maratont tekintik az amatőr atlétika csúcsának, ám mások számára ez csak a kezdet. Vannak, akik 24 órán keresztül futnak, vagy 100 km-t tesznek meg egyszerre, gyakran lenyűgöző pályákon, miközben kezelik az izmok, a csontok, a hólyagok fáradását, az alváshiányt és a mentális kimerülést. Ők az ultratávfutók, akik úgy tűnik, nem ismernek lehetetlent. Néha azt gondoljuk, külön emberfajt képeznek. Miben hasonlítanak, és miben különböznek tőlünk?
Erre kereste a választ egy ausztrál kutatócsoport. Gregory Roebuck és munkatársai azt igyekeztek megvizsgálni, mi tesz valakit mentálisan alkalmassá arra, hogy ilyen irdatlan távokat is képes legyen teljesíteni. 20 ultrafutót toboroztak, akiket különböző változók mentén, hozzájuk korban és nemben illeszkedő személyekkel hasonlítottak össze. A Research Digest összefoglalója alapján mutatjuk, mit találtak.
Ellenálló képesség, érzelemszabályozás és fiziológia
Miután megtudakolták a résztvevők sportolási szokásait és futással kapcsolatos tapasztalatait, a kutatók különböző kérdőíveket töltettek ki a vizsgálatba bevont emberekkel. Ezek között volt egy 25 tételes skála, amely a rezilienciát, azaz a pszichés ellenálló képességet mérte fel. Idetartozik például, hogy valaki mennyire képes rugalmasan alkalmazkodni a hirtelen jött változásokhoz. Vizsgálták az érzelemszabályozást is, például hogy valaki mennyire képes nagy nyomás mellett is nyugodt maradni. Egy 155 állításból álló teszt pedig a személyiség különböző jellemzőit térképezte fel, úgymint az általános jóllét, az eredményesség, a stresszre adott reakciók vagy az agresszióra való hajlam.
Ezt követően a személyek egy érzelemszabályozási feladatban vettek részt. 36 semleges (például egy kanapéról vagy egy székről készült) képet mutattak nekik, majd 36 negatívat (például véres orvosi jeleneteket). Az egyes fotók megtekintése előtt vagy azt kérték tőlük, hogy természetes módon reagáljanak, vagy azt, hogy próbáljanak meg nem negatívan reagálni rájuk, mielőtt értékelnék a saját érzelmi válaszuk erejét. A feladat során fiziológiai mutatókat is mértek, a pulzusszámot és galvános bőrreakciót. Utóbbi a szervezet izgalmi állapotáról árulkodik, hiszen félelem vagy stressz hatására izzadni kezdünk, így csökken a bőr ellenállása, a vezetőképessége pedig nő.
Ezek a legfontosabb eredmények
Talán nem meglepő, hogy az ultratávfutók magasabb pontszámokat értek el a reziliencia-kérdőíven, azaz nagyobb ellenálló képességet tulajdonítottak maguknak. Önjellemzéseik alapján hajlamosabbak ún. pozitív átkeretezést végezni, azaz igyekeznek a dolgok jó oldalát nézni, a fenyegetéseket kihívásként értelmezni. Ez nyilvánvalóan létszükséglet, ha valaki az elcsigázottsága, a sajgó izmai, a holtpontjai ellenére is folytatni akarja a futást.
Érdekes eredmény, hogy az ultratávfutók alacsonyabb pontot értek el a társas közelség skálán, amelyet a szerzők azzal hoztak összefüggésbe, hogy a hosszútávfutás bizonyos értelemben magányos sportág, tehát eleve olyan embereket vonzhat, akik tudnak, szeretnek időnként egyedül lenni. Izgalmas továbbá, hogy míg a futók és a kontrollcsoport között nem volt különbség a negatív képekre adott érzelmi válaszok csökkentésének képességében, legalábbis a tudatosan megélt élmények szintjén, addig a fiziológiai mérések kimutatták, hogy az ultratávfutók alacsonyabb testi stresszválaszokat adtak az orvosi jeleneteket ábrázoló véres képekre.
Sok mindent nem tudunk még
Az eredmények arra utalnak, hogy az ultrafutók meglehetősen hasonlítanak hozzánk – néhány fontos különbséget kivéve. Úgy tűnik, ellenállóbbak, hatékonyabban alkalmazzák az átkeretezést mint érzelemszabályozási stratégiát, és talán fiziológiailag is máshogy reagálnak a stresszre. Ugyanakkor nem egyértelmű ezeknek az összefüggéseknek az iránya. Ezzel elérkezünk a klasszikus tyúk vagy tojás problémához: maga a sport okozza a különbségeket, vagy a jó megküzdők azok, akiknél egyáltalán felmerül, hogy kitegyék magukat ilyen extrém igénybevételnek?
Mindenesetre érdemes lenne feltárni, hogyan oldják meg, hogy a sokórányi megterhelés ellenére kitartsanak. Bár a legtöbben az életben nem fogunk egyszerre ennyit futni, és talán nem is vágyunk rá, de az ő példájuk megtaníthat minket arra, hogyan viseljük el a fájdalmat, és birkózzunk meg a testi-lelki fáradtsággal, ha arra lesz szükség.
