Az élet változásainak elfogadásához nagy belső erő, rugalmasság, reziliencia szükséges. Könnyebb lehet apránként, lépésről lépésre kiépíteni ezt magunkban, mint hirtelen váltást kieszközölni a saját viselkedésünkben. Erre ad 4 mikrostratégiát a szakértő.
Életünk során számtalan kisebb-nagyobb nehézséggel kell szembenéznünk, de különbözőképpen reagálunk ezekre. Mitől függ, hogy kit mennyire visel meg egy-egy nehezebb élethelyzet, és hogyan lehetünk ellenállóbbak?
Sokan a maratont tekintik az amatőr atlétika csúcsának, ám mások számára ez csak a kezdet. Vannak, akik 24 órán keresztül futnak, vagy 100 km-t tesznek meg egyszerre, gyakran lenyűgöző pályákon, miközben kezelik az izmok, a csontok, a hólyagok fáradását, az alváshiányt és a mentális kimerülést. Ők az ultratávfutók, akik úgy tűnik, nem ismernek lehetetlent. Néha azt gondoljuk, külön emberfajt képeznek. Miben hasonlítanak, és miben különböznek tőlünk?
Mindannyiunk környezetében vannak olyan emberek, akik megnehezítik az életünket. Egy barát, aki leszívja az energiánkat, egy családtag, aki nincs tekintettel a körülötte élőkre, vagy egy másik, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy minél kevésbé legyünk magabiztosak.
Nem kizárt, hogy a bizonytalanság szó nyerné meg a „2020-as év leggyakrabban emlegetett kifejezése” című verseny fődíját. De mit kezdhetünk ezzel a bosszantó állapottal?
Korábban is írtam már az ultrafutás pszichológiai aspektusairól, és talán még fogok is. Ennek oka az, hogy lenyűgöznek az ultrafutók. Valami számomra elérhetetlennek tűnő szuperképességgel bírnak, és tisztelettel vegyes álmélkodással tekintek rájuk. Az ultrafutás elképesztő módon igénybe veszi a testet, az izmokat, ízületeket és csontokat, az ember dehidratálódik, mentálisan és fizikailag is teljesen kimerül – és mégis fut tovább.
A gyerekeinknek meg kell tanulniuk, hogy az élet tele van problémákkal, és hogy ezek a problémák olyan dolgok, amiktől nem elbátortalanodni kell, hanem megoldani őket. Ahogy gyerekkorukban megtanulták, hogy hogyan képesek saját erőből a problémamegoldásra, a nehézségek leküzdésére, úgy fognak felnőttkorukban is hozzáállni életük rendezéséhez. Az a szerencsés, ha egy felnőtt bízik abban, hogy a felmerülő nehézségeket képes megoldani, és nem zuhan össze, hanem inkább nekilát. De hogyan tudjuk ennek a magabiztosságnak a kialakulását, az optimista, kompetens életszemléletet a nevelés során segíteni?
Sokan vannak, akik az életük egy pontján arra döbbennek rá, hogy szinte semmi sem úgy alakult, ahogy tervezték. Kamaszkori álmaik a sikerről és a gazdagságról nem váltak valóra. Mit tegyen ilyenkor az ember? Hogy lehet ezzel a szembesüléssel megbékélni?
Ugye, milyen elragadóak a humoros emberek? Szinte mindannyian keressük azoknak a társaságát, akik sokat nevetnek, vidámak, kiegyensúlyozott derűvel élik az életüket. Jó a társaságukban lenni, és ők is élvezik, hogy olyanok, amilyenek. De hogyan lesz a rengeteg derűből erős immunrendszer és ellenálló személyiség?
Mikor jó egy munka? Ha van értelme, szereted csinálni. Ha valakinek a hobbija a munkája, vagy olyan hivatása van, amivel azt érezheti, hogy jót, hasznosat tesz másoknak. Ez igazán irigylésre méltó – nem is gondolnánk, hogy ezeknél a szerencsés embertársainknál jóval nagyobb lehet a kiégés veszélye.
A terroristák fegyvere nem a bomba. Mentális háborút folytatnak, melyben fő eszközük a félelem. Az emberek viszont sokkal életrevalóbbak annál, hogy hajlandóak legyenek örökös félelemben élni. Egy terrorista merényletből azt is megtapasztalhatjuk, hogy mennyi erő, bátorság, együttérzés és ellenállóképesség lakik bennünk.
Talán most először sikerült kutatóknak egyértelmű bizonyítékot találni arra, hogy nem kell hosszan stresszben élni ahhoz, hogy a stressz kifejtse a maga romboló hatását az életünkben. Elég egy rövidebb, de intenzív feszültséget gerjesztő esemény ahhoz, hogy később is tapasztalhassunk káros hatásokat. Mindehhez a következtetéshez fecskék vizsgálatával jutottak.
