Tele vagy bizonytalansággal? Tippjeinkkel könnyebb lesz elviselni az érzést

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem kizárt, hogy a bizonytalanság szó nyerné meg a „2020-as év leggyakrabban emlegetett kifejezése” című verseny fődíját. De mit kezdhetünk ezzel a bosszantó állapottal?

Emberek millióinak megélhetése került veszélybe és tervek milliárdjai hiúsultak meg a koronavírus-járvány kitörése óta. Kisebb és nagyobb terveket, rövid és hosszú távú célokat juttatott parkolópályára, emberek millióit késztetett változtatásra, az „új normálishoz” való alkalmazkodásra ez a világméretű krízis. Amellett, hogy az elmúlt fél év számos lemondással, áldozatvállalással járt, megtanította számunkra, hogy mennyire fontos emberi képesség a rugalmasság, a reziliencia vagy – az újratervezés tekintetében is – a kreativitás

Mindemellett óriási méreteket öltött a szorongás, a kilátástalanság és a bizonytalanság érzése. Merjünk-e tervezni a következő fél évre vagy az előttünk álló hétre? Van-e értelme időt, energiát belefektetni, küzdeni a céljainkért? Minek törjük magunkat, ha a körülmények úgyis mindent egy csapásra átírhatnak? – merülhettek fel bennünk ezek a kérdések. A nehézségek persze ugyanolyan természetes és fontos részei az életünknek, mint az örömteli pillanatok és a sikerélmények, és mivel váratlan események bármikor keresztbe húzhatják a számításainkat, érdemes a fent említett rugalmasság vagy a kognitív flexibilitás képességének fejlesztésére nagyobb figyelmet fordítanunk.

Másfelől nagyon is sok értelme van tenni és haladni a céljaink felé, hiszen ez az út – minden elénk gördülő akadállyal együtt – a személyes fejlődésünkről szól, és éppen ez az, ami értelemmel töltheti meg a mindennapjainkat. A fejlődés az értelemnek az a képessége, hogy tud tudatosan változtatni – írja Török-Szabó Balázs kortárs filozófus A fejlődéspraktika című könyvében, mely abból a feltételezésből indul ki, hogy az élet értelme maga a fejlődés, a fejlődésre való törekvés:

„Számos probléma, amelyet a hétköznapokban tapasztalhatunk, számos kérdés, amely felmerül bennünk életünk során, visszavezethető arra, hogy nem fejlődünk, elveszítjük a kapcsolatunkat a motivációnkkal. Ilyen problémák lehetnek többek között, ha folyamatos próbálkozások ellenére sem érjük el a céljainkat, a kényszerként, feladatként megélt mindennapi helyzetek, a stressz, a kiégés és így tovább. (...) Ha fejlődünk, akkor motiváltak vagyunk, látjuk értelmét a tetteinknek, a folyamat során felszabadultságot tapasztalunk. Ekkor érezzük úgy, hogy igazán élünk, hogy van miért élnünk, azaz, hogy van értelme az életnek.”

Mit kezdhetünk az állandó bizonytalansággal?

Ez sem fog örökké tartani – nyugtatgattuk magunkat és egymást a nagy kétségbeesésben, amikor márciusban egyik napról a másikra a feje tetejére állt a világ. Egyszerre hatalmasodott el rajtunk a teljes kilátástalanság érzése, és a remény, hogy mielőbb vége lesz ennek a rémálomnak. Az átmeneti állapotban levés érzése lassan a mindennapjaink részévé vált, annyira, hogy az „ezekben a bizonytalan időkben” mára közhelyes szófordulat lett.

„A jövő annyira a levegőben lóg, hogy a legjobb, amit tehetünk, az az, hogy a jelenre összpontosítunk, és közben próbálunk megbarátkozni a bizonytalanság érzésével – akárcsak egy idegesítő lakótárssal, akitől nem tudunk csak úgy pikk-pakk megszabadulni” – írja a Medium szerzője, Kristin Wong.

Van rá mód, hogy jobban érezzük magunkat az állandó bizonytalanságban is
Fotó: laflor / Getty Images Hungary

A bizonytalanság sosem kellemes, sőt nagyon is nyomasztó tud lenni, ez az emberi elme egyik „hibája”, azt azonban megtanulhatjuk, hogy hogyan érezzük magunkat komfortosabban egy kényelmetlen helyzetben. Alexandra Finkel pszichoterapeuta és szociális munkás szerint sokkal hasznosabb ez a stratégia, mint küzdeni vagy éppen elmerülni a bizonytalanság érzésében. 

„Könnyen a szorongás spiráljába kerülhetünk, amikor foggal-körömmel küzdünk azért, hogy megszabaduljunk egy kellemetlen érzéstől, hiszen minél sikertelenebb ez a törekvésünk, annál inkább úrrá lesz rajtunk az a negatív érzés. Ahelyett tehát, hogy viaskodnánk a diszkomforttal, érdemes lenne teret adni neki, megtanulni együtt élni vele. Más szóval: minél nyitottabban állunk hozzá és fogadjuk el az átmeneti állapotban levést, annál jobban tudjuk kezelni az azzal járó félelmeinket, aggodalmainkat” – magyarázza Finkel.

A kutatások igazolják, hogy azok, akik képesek elfogadni a kontrollálhatatlan eseményeket, akik képesek rugalmasan alkalmazkodni a körülményekhez, kevésbé élik meg nyomasztónak ezt, kevésbé szenvednek az élet meglepő fordulataitól. Íme, néhány jó tanács, ami segít elkerülni a bizonytalanság szülte szorongást. 

Engedd el a kontrollt

Mindennapjaink megszervezésére irányuló szokásaink – e-mailezés, listák készítése, rutinok kialakítása – nem feltétlenül csak a javunkra szolgálnak. Jelen esetben például azt az érzetet és egyben téves meggyőződést kelthetik bennünk, hogy a nagyobb dolgok irányítása is a kezünkben van. Az úgynevezett bizonyosságkereső magatartásformák saját magunk és környezetünk mikromenedzselésében, a visszajelzések iránti vágyban, így a postaládánk állandó ellenőrzésében is testet öltenek.

Ezekkel a szokásokkal önmagukban nincs semmi baj, ugyanakkor ha megpróbálnánk néha kitörni a saját magunk megnyugtatására irányuló viselkedésekből (például ellenállni a kísértésnek, hogy ránézzünk az üzeneteinkre, vagy hogy egy-egy e-mail elküldése előtt megkérdezzük a mellettünk ülőtől, biztosan jól fogalmaztunk-e), azzal tulajdonképpen azt gyakorolnánk, hogy hogyan legyünk ellenállóbbak a kényelmetlenséget jelentő helyzetekben. Nem könnyű elviselni azt a gondolatot, hogy értesítések sokasága várhat ránk az online világban, de pont az a lényege a gyakorlatnak: hozzászokni a „tudatlanság”, a bizonytalanság okozta kényelmetlenséghez.

Építs be új dolgokat az életedbe

Kétségtelen, hogy nagy dózisban a bizonytalanság megterhelő, ugyanakkor vannak enyhe formái is, amik segítenek a lelki rugalmasság és a tolerancia fejlesztésében. A felfedezőkedv, a nyitottság az új dolgokra együtt jár a komfortzónánk határainak feszegetésével, és ebből bizony rengeteget profitálhatunk. Nem kell feltétlenül nagy dolgokban gondolkodni, kiindulásnak már az is nagyon jó, ha kipróbálunk valamilyen új ételt vagy átrendezzük a nappalit – a lényeg az, hogy kísérletezzünk, keressünk új kihívásokat az olyan megszokott, komfortos tevékenységek helyett, mint a tévézés vagy a netezés.

Kísérletezz, keress új kihívásokat az olyan megszokott, komfortos tevékenységek helyett, mint a tévézés vagy a netezés.
Fotó: kieferpix / Getty Images Hungary

Az újfajta módszerek kialakításának igénye, a kalandvágy egyaránt ösztönzi az érzékeinket, az érzelmeinket és a gondolkodásunkat – legyen az egy extrém sport, vagy valamilyen nyugisabb, kreatív hobbi, amiről kiderülhet, hogy tehetségesek vagyunk benne, vagy akár a munkánkban is kamatoztathatjuk. Egy próbát megér, nem?

Próbálj meg távolabbról szemlélődni és rálátni a nagy egészre

Lehet, hogy a „bizonytalanság” az idei év díjnyertese, de ne feledjük, hogy nem egy új keletű, ismeretlen jelenségről van szó. Számos dolog, amit hajlamosak vagyunk készpénznek venni, bármikor elillanhat vagy váratlanul felforgathatja az életünket: adódhatnak egészségi, párkapcsolati, munkahelyi vagy anyagi problémáink, azaz sem a jó, sem a rossz dolgok nem tartanak örökké, és ezt valamennyien megtapasztalhattuk már. Mindezt pedig úgy is felfoghatjuk, hogy egyik átmeneti állapotból kerülünk a másikba, a filozófia nyelvén: „semmi sem állandó, csak a változás maga”.

És nemcsak a változás, de a változtatás is: „Az egyén folyamatosan változtat és folyamatosan kapcsolatban van a valósággal, akkor is, ha ennek nincsen tudatában. Folyamatosan van figyelme, a döntése is folyamatos. A folyamatos döntés nyomán megnyilvánítja az akaratát, tesz, tapasztal és gondolkodik” – áll a fent említett könyvben, mely lépésről lépésre ismerteti az olvasóval, hogy miként lehetséges a tudatos változtatást a gyakorlatba ültetni. (Mondhatnám, hogy a lehető legjobbkor került a kezembe A fejlődéspraktika, de inkább azt mondom, hogy a lehető legjobb alkalom a bármikor.)

Ami tehát a jelent és azt a fránya bizonytalan jövőt illeti, hasznos lehet számba venni, hogyan birkóztunk meg egy-egy krízissel az életünk során, mi az, amit a korábbi megküzdési stratégiánkból tanulhatunk, és milyen tanulságokat vonhatunk le a mostani helyzetből. Kellő önismeret hiányában nem sok eséllyel fogunk sikeresen helytállni egy újabb nagy csapás okozta zűrzavarban. Merthogy egyik után jön a másik, sőt valójában egyetlen percet sem kell várnunk a következő katasztrófára, hiszen már jó ideje benne élünk. Csak kényelmesebb nem venni róla tudomást...

Bocs, egyáltalán nem nyomasztani akartalak, de ez igazság. Van, amivel jobb megbarátkozni, és van, amivel nagyon nem szabadna. De mielőtt teljesen elvenném az életkedvedet, görgess gyorsan a cikk elejére, ott pár fokkal pozitívabb a hangulat. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Sáfár Zsófia
Sáfár Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.