Mégis mikor sportoljak, éjszaka? Szakértő tippjei segítenek szülőként is fittnek maradni

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A szülővé válás a legszebb feladat az életben. És bizonyára a legnehezebb is. A rengeteg új teendő mellett a saját igények általában eltörpülnek, vagy valahol két szoptatás, öltöztetés, óvodába vagy különórára menés, esetleg a főzés, takarítás és munka mellett teljesen el is vesznek.

Pedig a közhelyes mondás nagyon is igaz, csak akkor boldog a baba, ha anya és apa is azok. Igaz ez akkor is, ha a baba még pici, de akkor is, ha már nagyobbacska, és a szárnyait bontogatja valamelyik oktatási intézményben. A szülői minta öröksége kiterjed arra is, hogy milyen a család viszonya a sportokhoz. Olyan szülő nincs, aki ne szeretné, hogy csemetéje rabjává váljon valamilyen aktív, szervezett és vezetett mozgásformának. A gyermeket mindenhova is elvisszük, oviban néptáncra, balettre, azután jöhet az úszás, lovaglás, foci, jéghoki, esetleg a vívás, kosárlabda, és még sorolhatnánk. A szülői motiváció az elköteleződés és a „találja meg önmagát valamelyik sportágban” mellett az, hogy a gyerek le legyen mozgatva, és fejlődjön.

A rendszeresen végzett fizikai és sportaktivitás fokozza a keringést, a tüdőkapacitást. Megerősödnek izmaink, melyek alapvető védelmezői gerincünknek és ízületeinknek. Hatására javul az immunrendszerünk, állandósul egy optimális testsúly, és normalizálódik a vércukorszint. Nem utolsósorban pedig a sport tanít is. Kitartásra, együttműködésre, stresszkezelésre és stressztűrésre is. Ezt felnőttként mind tudjuk, mert valaha, valamikor biztosan próbálkoztunk mi is a sportolás rendszeresítésével, több vagy kevesebb sikerrel. Mert fontosnak éreztük, úgy, ahogy most gyermekeink számára, régen pedig pusztán önmagunk miatt.

Szülőként a sport háttérbe szorul a baba születése után, de nem kell végleg búcsút mondanunk neki
Fotó: Kanawa_Studio / Getty Images Hungary

A szülő is sportolna, csak neki sokkal nehezebb

Mégis akkor hova veszett el az igény saját magunk egészségének megőrzésére vagy visszaszerzésére? Igazából nem is veszett el! Csak háttérbe szorítottuk. De ez így nem jó! Semmi sem lehet olyan fontos, mint ezek. A tapasztalatok azt mutatják, jól látjuk, az évek előrehaladtával a már most rengeteg teendő nem lesz kevesebb, inkább csak egyre több és több. Fiatalabbak viszont nem leszünk, és előbb vagy utóbb, de minket is utolérnek az öregedéssel járó, természetesnek mondott, de cseppet sem kellemes tünetek, panaszok. 

A jó hír pedig az, hogy a sportolás bevezetése a napi rutinjaink közé cseppet sem korhatáros feladat. Életkortól, nemtől, anyagi helyzettől függetlenül bárki megtalálhatja a magához illőt, és elveszhet benne. Fiatalon sok mindenbe belekóstolt az ifjú, hogy megtapasztalja, mi az, ami úgy igazán illik hozzá, gördeszka vagy kosárlabda, tütü vagy biciklisnadrág. Felnőtt fejjel már ismerjük magunkat annyira, hogy tudjuk, melyik lesz az a mozgásforma, amelyet elkezdeni a természetesen nehéz kezdeti lépések után nem lesz megerőltető. 

Sportolni bárhol és bármikor lehet

Ha még pici babával, csecsemővel vagyunk otthon, a lehető legjobb dolog, amit tehetünk, hogy nem ahhoz kezdjük kötni a sportolás bevezetését, hogy van-e segítségünkre valaki a baba mellé, vagy nincs. Mert ez már nagyon hasonlít egy többismeretlenes egyenlethez. Próbáljuk meg úgy intézni, hogy a babával együtt töltött idő része legyen a mozgás. Ha úgy alakul a nap, akkor otthon, együtt, babával, baba mellett, baba felett, babával a kézben, vagy séta közben, babakocsit tolva kocogva, akár egy parkban vagy egy szabadtéri kondiparkban tornázva. 

A sportolás nem kötött időhöz és időjáráshoz sem

Ha megtehetjük, akkor ébredjünk a család előtt, kapjunk be valami igazán könnyű reggelit, és adjunk magunknak 40 percnyi testmozgást. A reggeli torna aranyat ér! Akár bent a lakásban, akár kicsit kiszabadulva, akár kardió, akár valamilyen erősítő program, bármelyik megállja a helyét egy reggeli rutinban, és az egész napunkat alapjaiban fogja megváltoztatni. Ne áltassuk magunkat, az ágy csábító, a fáradtság mindig tud eddig ismeretlen, új méretet ölteni. De van az az úgynevezett aktív pihenés, amely sokkal többet ér még fél óra ágyban fekvésnél is. Nehéz lesz felkelni, de ha sikerül, és megcsináljuk, akkor az eredmény garantált. Jó közérzet, jobb teljesítmény, fokozott türelem, figyelem és jókedv fogja végigkísérni a napunk. 

Mennyi az elég?

Általánosságban a heti háromszor harminc perc kardió jellegű és a kétszer hatvan percnyi erőnléti edzés az ajánlott. Persze nem muszáj azonnal hozni ezt a szintet, a fokozatosság, mint mindenhol, itt is kifizetődő. Javasolt először a törzsizmaink megerősítése, néhány hét bevezetés egy tornaszőnyegen, és csak utána elkezdeni az állóképességet fejlesztő sportokat bevezetni. Tornázni bármelyik napszakban lehet, a kardióval érdemes vigyázni, mert élénkítő hatású, fel tud pörgetni, így például futni a nap késői szakaszában nem mindig szerencsés. 

Bagyinka Tímea

A szerzőnk sportrehabilitációs és rekreációs szakember, Rectus diastasis master trainer, a LoveYourBelly módszer kidolgozója.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Bagyinka Tímea
Bagyinka Tímea
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk

Testem

Ez történik a szemeddel, ha kinyitod a klóros medencevízben

A nyári kánikulában sokan imádnak a víz alatt úszkálni, búvárkodni, miközben tágra nyitott szemmel fürkészik a medence alját. Aztán a partra lépve jön a feketeleves: a szemünk ég, szúr, vörös lesz. Bár hajlamosak vagyunk mindezért egyedül a klórt hibáztatni, a háttérben valójában egy sokkal összetettebb kémiai játszma áll.

Édes otthon

Ne dobd ki ezt a konyhai hulladékot: kincset ér a kertedben

Gondolj csak bele: megeszel egy banánt, a héja pedig egyetlen laza mozdulattal landol a szemetesben, esetleg a komposztálóban. Pedig ezzel a szokással a kerted egyik legértékesebb, teljesen ingyenes tápanyagforrásáról mondasz le. A tapasztalt kertészek már régóta ismerik ezt a filléres trükköt, de most te is megtudhatod, miért lesz a banánhéj a rózsáid és virágágyásaid megmentője a nyári szezonban.

Testem

7 alattomos tünet, ami rákot is jelezhet

Szervezetünk mindennapos apró jelzéseit könnyű ráfogni a stresszre, a fáradtságra, egy nehezebb munkanapra vagy az idő múlására. A legtöbb makacs vagy kellemetlen panasz mögött szerencsére valóban ártalmatlan, könnyen kezelhető probléma áll. Vannak azonban olyan alattomos tünetek, amelyeket egyetlen alkalommal sem szabad elintézni egy vállrándítással. A korai felismerés ugyanis életet menthet.

Világom

Tojássárgájával építették Európa egyik leghíresebb hídját

Prága macskaköves utcáin sétálva szinte lehetetlen kikerülni a fenséges Moldva folyón átívelő Károly hidat. A gótikus remekmű évszázadok óta dacol a pusztító árvizekkel, a háborúkkal és a hömpölygő turistaáradattal. De vajon mi a titka ennek a rendkívüli szilárdságnak? A legenda szerint nem más, mint a tojás. Egészen pontosan több ezer láda tojás, amit az építkezéshez használt habarcsba kevertek.

Szülőség

Ezért nem mindegy, mikor kerül ágyba a gyerek – egész életére hatással lehet

Sok szülő szembesül az esti fektetés körüli végtelennek tűnő harcokkal, és hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az időben történő elalvás csupán azért fontos, hogy a gyerek másnap ne legyen nyűgös. A legújabb neurológiai kutatások szerint azonban ennél sokkal nagyobb a tét. A gyermekkori alvás nem egy passzív pihenőidő, hanem egy rendkívül aktív biológiai folyamat. Ha a gyerek nem alszik eleget vagy nem fekszik le időben, az közvetlenül megváltoztathatja az agy fejlődését, és egész felnőttkorára, a tanulási képességeitől kezdve az érzelmi stabilitásáig kihatással lehet.