Szülőség

Szülőség cikkek

Hétvégi programok: eső, Poronty-találkozó, Tankcsapda

És esik, majd kicsit süt, s megint esik, de azért eláll, hogy jól beugrasszon minket! Mi meg pont, amikor elengedjük magunkat a szabadban, és élvezzük, hogy nem az esőt bámuljuk bentről, hirtelen kintről bámuljuk, ahogy a nyakunkon és a fülünkön keresztül ömlik be az összes nyílásunkba a cucc, mellé dörög, meg fúj, szóval Medárd odavágott minket rendesen.

Elfogyott a pénzem, nincs mit enni

Két hete várom, hogy fizessen a cég, és már telefonálni sem tudok, hogy mikor szándékoznak már végre utalni, mert a kártyám teljesen lemerült, amúgy is napok óta azt játsszák velem, mint a szegény ember az ördöggel, amikor kiírta az ajtófélfára, hogy majd holnap, hát nekem is ezt hajtogatják.

Háromgyerekes anyuka munkát keres

Sajnálom, ne haragudj, de tényleg ne, ez egyszerűen megoldhatatlan így, pénteken már nem kell bejönnöd, talpraesett és okos nő vagy, biztos vagyok benne, hogy már holnap találsz másik munkát, sajnálomneharagudj.

Nem kell férfi a házhoz

Nézem a kölyköket a pici piros székeken, annak a kis vörösnek ott elől nem ér le a lába, ők meg nézik az ugráló-éneklő bohócot, nevetnek, tapsolnak.

Hol lesz a gyerek, ha bezár az ovi nyáron?

A minap ebédbefizetésnél csodálkozva tette fel az óvoda gazdasági igazgatója a kérdést, hogy „Tényleg hozni akarja a lányokat nyáron is?” Azt válaszoltam, hogy igen, tecciktudni, dolgozom és nemigen tudom elpasszolni a gyerekeket.

Gyerek nélkül elindulunk a lejtőn

Lépten-nyomon panaszkodunk, hogy mennyire nehéz a sorsunk gyerekkel, mert nincs magunkra elég idő, mert évek óta nem olvastunk ki egy könyvet, ami több, mint száz oldal, mert nem tudunk nagyokat dumcsizni a barátnőnkkel, csak zaklatottan, két üvöltés között.

Süss palacsintát vakon!

Régebben láttam itt, a Porontyon, hogy van, akinek problémás a palacsintakészítés, és hogy sokan rögtön ilyennel támadtak, hogy: 20 deka liszthez (az mennyi is, és hogy mérjem ki?) x tojás meg y tej.