Hozhatja úgy az élet, – és a statisztikák szerint elég gyakran – hogy a család felbomlik. Van, hogy mindkét szülő foggal-körömmel ragaszkodik a kölykökhöz, ilyenkor hosszú marakodás és vita prognosztizálható: általában egyik fél sem enged. A gyerek meg szív. Az esetek nagy részében az anyához kerülnek a gyerekek, ezzel pedig a nő esélyei a minimálisra csökkennek egy új kapcsolat kialakítására.
Míg az apa, aki hétvégente, vagy kéthetente tölt együtt egy-két napot a gyerekeivel, simán tud csajozni (ha eddig még nem tette), addig az egyedülálló anyától abban a pillanatban menekülnek a pasik, amint megtudják, hogy a nőhöz egy-két poronty is tartozik. Az apák új választottjainak viszonylag könnyű megemészteni a helyzetet, az a havi négy nap kibírható vadidegen kölykökkel, a többi idő pedig olyan, mintha a pasinak nem is lenne családja.
Az anya pedig hiába ismerkedik meg jóképű, egyedülálló pasikkal, egy a tízezerhez, hogy olyat talál, aki hosszú távon bevállalja, hogy egy másik pasi kölykeit neveli. És ezért még csak nem is lehet rájuk haragudni. Mert az elvált anya megszűnik egyszerű nőnek lenni. Hiába jó az ágyban, főz jól és jönne ki jól a pasival, van egy visszavonhatatlan és súlyos tulajdonsága: aki őt választja, félkész gyerekeket is kap.
Így egy megoldás marad: elvált, gyerekes pasit kell találni és bevállalni, hogy hetente vagy kéthetente a gyerekek száma akár megduplázódik. Vagy megelégedni a szexuális alapokon nyugvó kapcsolattal és gyakorlatilag egyedül nevelni a gyereket.
