Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Pályatársa és riválisa, Somlay Artúr szerint Csortos Gyula mindent megkapott az élettől: pénzt, hírnevet, elismerést. A Hyppolit, a lakáj sztárszínészének pályája nehezen indult, amikor azonban végre a színpadra jutott, lenyűgözte a közönséget – még úgy is, hogy magánemberként cseppet sem volt kellemes egyéniség.
1898-ban egy tizenöt éves fiú kopogtatott be a Vígszínházba. Lónyay utcai otthonából titokban érkezett a két éve nyitott színház színészképző iskolájába: szülei, kiváltképp katonatiszt-hivatalnok édesapja ellenezte, hogy színésznek álljon. Olyannyira, hogy megfenyegette: ha nem gépészmérnöknek tanul, kitagadja.
Az idősebb Csortos egyébként is nagy szigorral nevelte fiát. A testi fenyítés és az éheztetés volt a legfőbb módszere, de a színészi babérokra vágyó fiút sem ez, sem a kitagadással való fenyegetés nem tartotta vissza. A felvételin nem járt sikerrel, jelentkezését elutasították. Haza azonban apja fenyegetése miatt nem mehetett: „A templom előtt ácsorogtam a Krisztinában, mint szökött gyerek, egy ember megfogott, ki voltam éhezve, hát hogyne mentem volna. Elmentem volna segédjegyzőnek a pokolba is.” Végül Soltvadkertre keveredett, s ott beállt segédjegyzőnek.
A sufniban éjszakázott
Egy év múlva édesanyja szíve megesett rajta: az asszony még aranyóráját is elzálogosította, hogy segítsen fiának boldogulni a színészi pályán. Apja azonban nem enyhült meg: az idős őrmester nem fogadta vissza kitagadott fiát, még akkor sem, amikor Csortos sikeresen bekerült a Színművészeti Akadémiára. Az aranyóráért kapott pénz azonban nem sokáig volt elegendő, Csortosnak pedig sokszor nem volt hol aludnia: hol titokban, egy barátjánál húzta meg magát, hol ágyrajáró volt, s amikor még ágyra sem jutott pénze, a Budapesti Hírlap apróhirdetési irodájában töltötte az éjszakát.
Néha otthon, a sufniban elbújva aludtam, teknőben, vasalódeszkákon.
Onnan is menekülni kellett reggel hatkor, mert az apámnak 32 kanárija volt s már hajnalban felkelt s kijött az udvarra etetni őket s engem nem szabadott, hogy ott találjon” – emlékezett vissza.
Kölcsönkért öltöny
Enni leginkább akkor evett, amikor ingyenebédhez jutott, vagy ha titokban hazalátogatott:
„Néha, ha nagyon éhes voltam, elmentem a régi házba apámékhoz, de be nem mehettem, anyám kitette az ablakba a megmaradt ételt, én minden ételt megfagyva, csak mint kocsonyát élvezhettem”
– idézte fel. A későbbi színészóriásnak vizsgaelőadásán még saját öltönye sem volt: egy évfolyamtársától kölcsönkapott, gyűrött öltönyben lépett színpadra.
Csortos, az ínyenc
Talán a korai évek nélkülözése tette, hogy Csortos Gyula később nagyon szerette mind a lakomákat, mind a luxust. Soha, senki nem látta nyakkendő nélkül, gyémánt nyakkendőtűiről éppúgy legendák keringtek, mint farkasétvágyáról. Egy anekdota szerint pincérek egész sora hordta neki az ételt, s ő válogatás nélkül evett mindenből: „Ő kóstolt ebből, abból, aztán egyik, másik tálra mutatott, úgy a levegőben söpörve a kezével. Azt a tálat gyorsan el kellett vinni. De maradt elég az asztalon. Csípett ebből, abból, a hideget a meleggel összekeverte. És ivott kritika nélkül, halhoz édes vöröset és csemegéhez sört, a szeszélye szerint.
Sonkát kért s ha a pincér nem tudta a bogarát és szeletelt sonkát tett elé, rászólt: a maga gazdája nekem ne írja elő, hogy én mennyi sonkát egyek.
Ne szeleteljen! Hozza az egész sonkát, tegye elém és én vágok magamnak. – Aztán fogta a sonkát és innen, onnan faragcsálta a csülköt az asztalán.”
Egy másik történet szerint egy ízben letört ollójú rákot tettek a művész asztalára, aki természetesen észrevette és szóvá tette ezt. A pincér elmondta, hogy egy magyarázata lehet a dolognak: a konyhai akváriumban összevesztek a rákok, s letörték egymás ollóját. Csortos kurtán ezt válaszolta: „Akkor hozzon nekem egy győztes rákot…”
Annyit keresett, mint a miniszterelnök
Csortos pályáját 1904-ben Debrecenben kezdte, innen Szegedre, majd a budapesti Népszínházhoz került. Karrierje gyorsan ívelt fölfelé: 1914-ben már olyan gázsit kért és kapott, hogy fizetése ugyanannyit tett ki, mint a miniszterelnöké. A Vígszínházban, a Renaissance Színházban, majd a Magyar Színházban játszott; s a nők sem kerülték el. Először 1914-ben nősült: választottjától, Bamberger Friderikától azonban hat év múlva elvált. Másodszor 1926-ban kötött házasságot; pályatársát, Vigh Manci színésznőt vette feleségül.
„Addig nem mond kellemetlenségeket, amíg tele van a szája”
1927-ben a Nemzeti Színház szerződtette, s a némafilmek után a magyar hangosfilm is sokat foglalkoztatta. Évente akár hat-nyolc filmben is játszott; köztük a korszak olyan emblematikus alkotásaiban, mint a Hyppolit, a lakáj; a Lila akác vagy az Egy szoknya, egy nadrág. Kollégái azonban nem kedvelték: állítólag leginkább annak örültek, amikor a nagy étvágyú Csortos evett, hiszen „legalább addig nem mond kellemetlenségeket senkinek, amíg tele van a szája…”
A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy.
Nyers, szókimondó, az udvariassági formulákat semmibe vevő modora, bár sok jól idézhető legendát teremtett, a tréfák elszenvedőinek valószínűleg kevésbé volt mókás. Például annak az autogramkérő fiatalembernek, akit azzal utasított el, hogy „elfogyott”. Az érte későn érkező színházi alkalmazottat pedig a „megtelt!” felkiáltással utasította ki a taxiból.
Soha nem fogta vissza a véleményét, sőt, egyesek szerint kifejezetten kereste a konfliktusokat. 1934-ben így látta önmagát:
„Azt mondják, nyers vagyok, goromba vagyok, paraszt vagyok. De aki leül velem egy félórára beszélgetni, megváltoztatja a véleményét.
A támadások viszont többnyire olyanok részéről érnek, akikkel nem vagyok hajlandó szóba állni. (…) Csak önérzetes vagyok. Így nevelt az apám.”
Ami idősebb Csortost illeti, akkor sem enyhült meg különösebben, amikor fia az egyik legismertebb színész lett Magyarországon. „Mikor már kezdett nevem lenni, az apám mindig megnézett titokban, de én éreztem, ha ott van. Tizenhat évig haragudott rám, úgy is halt meg” – vallotta be.
Csortos Gyula utolsó szerepe
A mértéktelen evést és ivást azonban nem lehetett sokáig folytatni. Az 1930-as években cukorbetegséget diagnosztizáltak a színésznél, de Csortos nem változtatott étkezési szokásain. Közismert tény volt, hogy szívesen szórja a pénzt, nemcsak saját magára és családjára, hanem szeretőire is. A második világháborút egy budapesti pincében vészelte át.
Az ostrom és a cukorbetegség azonban kikezdte Csortos Gyula szervezetét, 1943-ban első házasságából született lányát is elveszítette. 1945 májusában színházi díszítőmunkások által összeeszkábált tolókocsi vitte az Andrássy úti Színházba, kifogástalan szabású, angol öltönyben, a hozzá illő elegáns nyakkendővel. Három hónap múlva, 1945 júliusában hunyt el, 62 éves korában.
Kapcsolódó: Jávor Pál házasságkötése után is hűséges maradt feleségéhez.
