Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Horrorfilmben érezhetik magukat, akik ellátogatnak a harmincnál is kevesebb főt számláló japán faluba: életnagyságú bábuk fogadják őket a település minden pontján.
A japán Tokusima prefektúrában található Ija-völgy igazán idilli hely. A festői táj zöldellő hegyei, mély, erdős völgyei és nádtetős házai legalább annyi látogatót vonzanak, mint a történelmi korokból fennmaradt, szőlőindákból font függőhidak. A völgy egy távoli szegletében bújik meg Nagoro is: a település egyike az elnéptelenedő japán falvaknak, amelyek népessége az elmúlt 50-70 évben drámaian lecsökkent. Nagoróban az 1950-es években még 350 lakosa volt, napjainkban viszont már a harmincat sem éri el az ott élők száma.
A ma már hetvenes éveit taposó Cukimi Ajano Nagoróban született, felnőtt éveit pedig Oszakában töltötte. A 2000-es évek elején, édesanyja halála után úgy határozott, visszaköltözik gyermekkora helyszínére, hogy idős édesapjáról megfelelően gondoskodhasson. Kertészkedni kezdett: virágokat ültetett és veteményest alakított ki, a madarak azonban sok bosszúságot okoztak neki, amikor folyton kicsipegették az elültetett magokat.
Az első madárijesztők
Cukimi készített egy madárijesztőt (kakasi), amelynek külsejét apjáról mintázta. A második bábut már a szomszédja ihlette: „Miután az utca végén élő szomszédunk meghalt, hiányolni kezdtem, hiszen korábban minden nap beszélgettem vele.
Készítettem egy rá emlékeztető madárijesztőt, hogy továbbra is minden reggel üdvözölhessem”
– mondta el Cukimi 2018-ban a BBC-nek. „Idővel egyre több falusi halt meg, én pedig folytattam a madárijesztők készítését, hogy emlékezzek rájuk, és valahogyan életben tartsam őket.”
Bábuk az iskolában
A különös madárijesztő-babák ezután a település számos pontján kezdtek feltűnni. Madárijesztők ülnek a buszmegállóban, ők dolgoznak a földeken, horgásznak a közeli folyóban, vagy éppen egy tornácon ücsörögnek egymás mellett. Van közöttük talicskát toló, útépítő munkás és kertben gyomlálgató nagymama is, a legkülönösebb – és állítólag a legmegrázóbb – azonban a bábukkal teli iskola. Nagoro iskolája gyerekek híján 2012-ben zárt be, Cukimi pedig madárijesztő-igazgatót állított a folyosóra, valamint benépesítette a tanári szobát és az osztálytermeket is, 20 kitömött gyerekfigurával, akik kinyitott tankönyveik fölött komolyan figyelik a teremben ülő madárijesztő-tanárt. A japán hölgy a település országútja mentén is babákat állított fel, az átutazók érdeklődése pedig további alkotásokra inspirálta.
Újságpapírból és drótból készülnek
A bábukat különösen a változatos és realisztikus arckifejezések teszik élethűvé. Cukimi mindegyik figurát a falu lakosairól mintázta: egy-egy életnagyságú babát három nap alatt készít el. Az aprólékosan megformázott, kitömött arcok olykor vidáman, máskor szomorúan, összeszorított ajkakkal tekintenek élő társaikra; gondosan kialakított tokák és évek alatt elmélyült ráncok teszik élethűvé őket. A szemeket gomb helyettesíti, a fülekre pedig különös hangsúlyt helyez tervezőjük:
„Biztos akarok lenni benne, hogy a kakasi jól hall”
– árulta el. A bábuk törzsét, karjait és lábait újságpapírból és drótból készíti, majd vízálló bevonattal vonja be őket, hogy megvédje a figurákat az időjárás viszontagságaitól. Végül mindegyik madárijesztőt felöltözteti: a ruhadarabok, gumicsizmák, széldzsekik és a különféle kiegészítők vagy a madárijesztő mintájául szolgáló elhunyt személytől származnak, vagy pedig adományboltokból.
3 évig „élnek”
A bábuk „élettartama” három év: ezután az elemek és az enyészet zöldessárga penésszel vonja be őket, ami igazán horrorisztikussá teszi az egyébként is bizarr látványt. A magányosan élő alkotónő – hogy ne érezze magát egyedül – a nagymamájáról is készített egy életnagyságú babát, amit maga mellé ültet az autóban, ha a másfél órányi távolságra fekvő legközelebbi nagyvárosba indul bevásárolni. Ugyancsak megformázta saját édesanyját: vastag fonalból ősz hajat font neki, és szürke kimonót adott rá.
Bizarr látványosság
Cukimi időről időre végigsétál a faluban, ellenőrzi a madárijesztők állapotát, és elvégzi a szükséges javításokat. Minden reggel és este köszönti azokat a bábukat, amelyek az útjába akadnak, s belőlük nincs kevés: Nagoróban ma már tízszer annyi bábu található, mint élő ember. A 350 figura mindegyike egy elhunyt (esetleg elköltözött) személyt testesít meg. Nevüket, jellemzőiket és élettörténetüket Cukimi egy naplóban vezeti, amit bármelyik látogató elolvashat. Nagoro babái sok turistát vonzanak a helyszínre, akiknek Cukimi szívesen mesél a kezdetekről, sőt azokat, akik kedvet éreznek hozzá, a babakészítés rejtelmeibe is beavatja.
Elöregedő falvak Japánban
A bizarr babafalva azon kívül, hogy egy szürreális, szabadtéri emlékművé vált, Japán egyik fontos problémájára, az elöregedő és elnéptelenedő falvakra is felhívja a figyelmet. A szigetországban több mint 10 000 olyan falu található, ahol a lakosság felét 65 éves vagy annál idősebb személyek alkotják. Cukimi ötletét az elmúlt két évtizedben több japán kistelepülés is átvette, hogy így hívják fel a figyelmet az idősek elmagányosodására.
Kapcsolódó: Japánban az sem ritkaság, ha valaki önként és fiatalon válik remetévé.
