Néha úgy érzem, menekülnöm kell, el innen, mindegy hova, olyankor nincs megállás, egyik pillanatról a másikra foglalom le a szállást, és már indulunk is, a kölykök meg én, messze, világgá.
Néha úgy érzem, menekülnöm kell, el innen, mindegy hova, olyankor nincs megállás, egyik pillanatról a másikra foglalom le a szállást, és már indulunk is, a kölykök meg én, messze, világgá. Nem a helyemet keresem, hiszen azt már megtaláltam: otthon az, ahol körülöttem üvöltenek a gyerekeim, miközben pihenni akarok - ebből kiindulva pedig mindenhol otthon vagyok, ha ők velem vannak.
El innen, érzem a fájó kiáltást magamban egyik csütörtök reggel, ülök is a gép elé, üdülés, kunság, parasztház, pötyögöm be, hányok már Budapesttől, gyűlölöm, megfulladok a mocsoktól és a tömegtől, szabadság kell most nekem, olyan helyen, ahol a kakas kukorékol reggel és nem köhög a szmogtól, ahol az igaz trágya szaga tölti be a tüdőnket, meg legyen kecske is, meg pulyka, meg babfőzelék, teszi hozzá Boti.
Kunhegyes, Geszti Vendégház, dobja ki a Google, meg sem nézem a fotókat, sürget az idő, indulni akarok azonnal, mondom a telefonba is, hangos rácsodálkozás az eredmény, hát, így főszezonban nagy szerencsém van, mert még három napig szabad a házikó, remek, megyünk. Már csak a kilométereket kell legyőzni három kölyökkel, gondolom megrémülve, végül a kilométerek győznek a kölykökkel szemben - fele utat átalusszák. Néha Boti félálomban kinézve az ablakon felkiált, hogy óriási sakktábla, röhögök, miket álmodhat, aztán leesik a tantusz, hogy a temetőben lévő, keresztes tetejű sírköveket nézi királynak a kölyök, az egyszerűbbeket meg parasztnak.
Az első sokk a szálláson akkor ér, amikor a kapuban egy hatalmas kutya fogad minket, legszívesebben fordulnék is vissza, Rozi retteg a kutyáktól, ennek a dögnek meg a marmagassága akkora, mint az egész kiscsaj, később kiderül, hogy Rexi a legszelídebb németjuhász, akivel valaha találkoztam. Ha valaki gyerekbarát szállóhelyet keres, ez az. Mindamellett, hogy reggeltől estig csak enni jön haza az aprónép, mert a házigazdák befogják őket házimunkára - sárgabarackot szednek, lekvárt főznek, megetetik a kecskéket, rendbe rakják a baromfiudvart, vagy épp a birkatürelmű döggel játszanak -, egy köpésre onnan csónakot is lehet bérelni és bejárni a Tisza-tavat, sulyomot szedni a vízből, megtudni, hogy a vakvarjúcska egy vízimadár, könnyesre fingani a másik szemét a szobakonyhás parasztházban a babfőzeléktől, csipkét verni, lovagolni, Ákos koncertjén üvölteni a kölykökkel, hogy Minden most kezdődik el, aztán meg rájönni, hogy vége, letelt a három nap - hát ez volt a második sokk. Hátam közepére sem kívánom a zsúfolt, külföldi tengerpartos nyaralást, ez az élet, Babolcsai néni, ez.
