Arról már beszélgettünk a Porontyon, hogy sok nagyi elkényezteti a kölykünket, amikor a nyakába varrjuk. És mi a helyzet, ha mi megyünk el nyaralni végre porontyostul-családostul? Lazítunk a gyeplőn és elnézőbbek vagyunk a gyerekkel vagy következetesen elvárjuk tőle mindazt, amit otthon is?
Megengedjük a csemetéknek, hogy azt reggelizzenek, amit szeretnének, még ha ez csak kakaóból és csokis süteményből is áll? Eltekintünk a délutáni alvástól, csak mert a gyerek nem akar lefeküdni a sok új inger miatt? A fáradtságtól fellépő hisztit jobban eltűrjük, mint egyébként? Hogy reagálunk, ha a gyerek felismerve kitágult határait, éjszaka a mi ágyunkban akar aludni és ártatlan szemekkel könyörög, hogy hadd maradhasson reggelig?
Akármennyire is olvad meg a szívünk és leszünk engedékenyebbek a nyaralás napjaiban, azt azért tartsuk szem előtt, hogy ha hazaérünk, valószínűleg harcolnunk kell azokért a dolgokért, amelyek a nyaralásig már megfelelően működtek a családban. A kölyök nehezen fogja megérteni, hogy ha eddig alhatott anyával összebújva, akkor most miért kell egyedül lefeküdnie a kiságyába. Rajtunk múlik tehát, milyen kompromisszumokat kötünk nyaraláskor, annak tudatában, hogy otthon még egy nyaralásnyi idő fog elmenni a visszaszoktatásra.
