Két hete várom, hogy fizessen a cég, és már telefonálni sem tudok, hogy mikor szándékoznak már végre utalni, mert a kártyám teljesen lemerült, amúgy is napok óta azt játsszák velem, mint a szegény ember az ördöggel, amikor kiírta az ajtófélfára, hogy majd holnap, hát nekem is ezt hajtogatják.
Két hete várom, hogy fizessen a cég, és már telefonálni sem tudok, hogy mikor szándékoznak már végre utalni, mert a kártyám teljesen lemerült, amúgy is napok óta azt játsszák velem, mint a szegény ember az ördöggel, amikor kiírta az ajtófélfára, hogy majd holnap, hát nekem is ezt hajtogatják. Használt férjem a válás óta nem fizetett egy kummányi vasat sem gyerektartás címén, ennek már lassan 3 éve, néha elfog a vágy, hogy összeszedjem a kölyköket és lepakoljam őket az ajtaja elé, hogy neszebazdmeg itt vannak, most hallgasd te, ahogyan napjában többször arra panaszkodnak, hogy éhesek, de jobban féltem őket az apjuktól, mint az éhhaláltól.
Elfogyott a pénzem, nincs mit enni. Olyan családban nevelkedtem, ahol nem tanították meg, hogyan kell ezt egy gyerek arcába belemondani, olyan anya nevelt, aki képes volt feladni minden büszkeségét és a saját álmait, csak hogy én ne nélkülözzek. Mert mi lett volna, ha inkább Hufnágel Pistihez megyek feleségül, mi lett volna, ha? Talán a piros kabátom zsebébe begyűrtem legutóbb azt a visszajáró ötszázast, például azt a piros kabátot sem kellett volna megvennem két hónappal ezelőtt, máris bentebb lennék pár ezressel. És akkor még viccelődtem is a csajomnak, muhaha, annyiba került ez a rongy, hogy enni sem fogunk ebben a hónapban, de legalább nem vacogva halok éhen. Muhaha. Én miért nem tudom feladni az álmaimat?
Ha a villanyszámlát fizetem be, nem marad pénz az internetre, ha nincs internetem, nem tudok dolgozni, de ha van internet és nincsen villany, azzal kitörölhetem a seggem, milyen jó, hogy annak idején azt is megtanultam, hogyan kell visszapöccinteni a villanyórát. A többi számlát már fel sem merem bontani. Nincsen a piros kabátomban ötszázas, leginkább senkihez sem kellett volna feleségül mennem.
Anya, éhes vagyok. Elfogyott a pénzem, nincs mit enni, hát ezt én sem fogom megtanítani a gyerekeimnek, az egyszer fix, tudjátok mit, ma esti mese helyett játsszunk olyat, hogy túl az Óperencián mi vagyunk a szegény család, akik kenyéren és vízen élnek, ja, hogy kenyér sincsen itthon, hát kifőzöm a megmaradt betűtésztát, az lesz ám a jó muri, vedd is fel a szakadt pólódat, egy szegény legény nem ülhet az asztalhoz Benetton felsőben, még bajuszt is rajzolok neked, így ni, alváshoz meg felverjük a sátrat a szoba közepén, aztán majd reggel elmegyek szerencsét próbálni, nini, kiraktad a tésztából, hogy anya, jó játék ez, mondtam én.
