Szülőség

Szülőség cikkek

Saját neméhez vonzódik a gyerekem

A Poronty olvasói kifejtették, hogy mi a véleményük az új családmodellről, amelyben egynemű szülők nevelik a béranya által kihordott gyermeküket és szó esett a másság elfogadásáról is.

Hétvégi programok: vízicsata és kézműveskedés

Otthon, édes otthon! Bizonyára, ha a szomszéd falu 5 kilométerrel messzebb fekvő sufnijából, vagy akár a világ legtávolabbi pontján egy luxusszállóból érkezünk is haza, ugyanezekkel a szavakkal vágjuk át a küszöbön az ötven súlyos bőröndöt.

A luxusgyerek luxuságyban alszik

Kislány koromban biztosan el lettem volna ragadtatva, ha baldachinos, habos-babos ágyikóban hajthattam volna álomra a fejem, most már inkább giccsesnek találom a királylányos gyerekszoba-bútorokat.Talán meggyőzhető lennék, ha lányaim szíve vágya lenne egy varázslatos tüllös derékalj.

A német nők harmada szül császárral

Németországban az anyák 30 százaléka császármetszéssel hozza világra kisbabáját: a szakemberek szerint ez a metódus a szülések kétharmadánál felesleges rizikót jelent és ráadásul nagyon költséges is.

Rajzfilmhősök mesélnek a jégen

Vakuvillanások is kápráztattak minket a látványos show mellett, amelyben Mickey egértől kezdve Hófehérkén és az Oroszlánkirályon keresztül a Hihetetlen családig szinte az összes ismert Disney rajz- és animációs film főszereplői jégtáncoltak.

Öltöztessen terhes nőt!

Az amerikaiak ismét továbbfejlesztettek egy már régen bevált játékot, amely itthon is reneszánszát éli: kitalálták a kismamáknak szóló öltöztetőkönyvet, amely jó szórakozást ígér a ráérős terheseknek, kiváltképp az első gyermeküket váróknak.Az apró ajándéknak kiváló könyvből az unakozó kismama kivághatja a terhes főhőst és ruházatát, majd kedvére öltöztetheti.