Rácsok mögé dugjuk a gyereket?

Régen nagy divat volt a járóka. Manapság meg egyáltalán nem divat, mert a zászlóra már azt tűzzük ki: „Nem szabad korlátozni a gyereket, mert végletes személyiségbeli sérülést szenved! Hadd fedezze fel a világot! Fő érték a kíváncsiság, a kezdeményezőkészség!” Kell-e járóka? Heti kérdés.

Mi sem vettünk volna járókát, ha történetesen nincs egy spánielünk, aki nem túl bababarát fajta, így hát nem célszerű a baba közelébe engedni. (Éppenséggel túl bababarát, mert egyből nyalogatni kezdené, a gyerek meg egyből belekapaszkodna a szép hosszú szőrébe, és így már egyáltalán nem lenne bababarát a szituáció.)


Így hát megvettük a járókát, és a lányom három hónapos korától abban dekkolt, ha ébren volt, és éppen nem evett. Ez egy-egy félórát jelentett alkalmanként. Természetesen a modern felfogás jegyében végig lelkiismeretfurdalásom volt, hogy szegényt ketrecben tartom, és milyen szörnyű lehet neki. Csak az mentett fel, hogy a testi épségét óvtam.

Közben persze észleltem a járóka előnyeit is, mert például hajat tudtam mosni, el tudtam mosogatni, vagy nyugodtan el tudtam menni vécére, tudván, hogy a járókában nem tud kárt tenni magában. Ekkoriban volt a Porontyon egy cikk arról, hogy mennyire nem jut lehetőség lábszőrtelenítésre egy baba mellett – ezzel nem tudtam együttérezni, mert a járóka erre is megoldást jelentett.

Eleinte tényleg csak 5-10 percekre hagytam benne a babát, ha tehettem, gyorsan kivettem, és engedtem hempergőzni, kúszni, tapecolni a nagyszoba szőnyegén, ahol valóban nagyobb a hely, és több fogdosnivaló van. Csak persze ez azzal járt, hogy ott kellett ülnöm a gyerek mellett, gyakorlatilag semmit nem tudtam csinálni, mert lesni kellett, hogy mikor ránt magára valamit, mikor gurul be az ágy alá, mikor eszik koszt, mikor közelít a kutya.

Anyukám közben folyamatosan rágta a fülem, hogy „Kislányom, ez nem normális így, a gyereknek a járókában a helye, az a dolga, hogy ott játsszon, te meg csináld a dolgod! Ti annak idején órákig eljátszottatok a járókában egyedül!” Nem értettem vele egyet, és mélyen sajnáltam kiskori magamat, de azért csak bele-belepasszintottam a gyereket a járókába, hiszen tényleg vannak dolgok, amiket egy háztartásban meg KELL csinálni, és babával együtt nem lehet.

És csodák-csodájára egyre jobban érzi magát a kislányom a járókában, van, hogy 40-50-60 percet végigjátszik benne egy mukkanás nélkül. Vagyis hát mukkan: gügyörészik, kurjongat – de nem sír, nem hív engem, hanem elmélyülten játszik.

Csodás élmény meglesni, hogy – most, 11 hónaposan – miket játszik. Olyan dolgokat, amiket SOHA nem játszik akkor (legalábbis ilyen hosszan), ha én is ott vagyok. Mert ha én is ott vagyok, nem tud tartósan figyelni a játékaira, mert rám néz, rámosolygok, és már mászik is oda hozzám, a lábamba kapaszkodik, és nyöszörögni kezd, hogy vegyem fel. Egy idő után ez roppant idegesítő, ő sem érzi jól magát, hiába veszem fel, és én sem, mert a kezemben is csak nyűglődik.

Úgy látom, hogy manapság kevés családnak van járókája, talán sokan embertelen eszköznek tekintik. Én mégis azt tapasztaltam, hogy a járóka nem teljesen ördögtől való, sőt, jó eszközként és intelligensen használva nagyon sokat tud segíteni, és szerintem NEM csak az anyukának. Hiszem, hogy babának sem válik kárára egyáltalán.
Mustra

Kérjük, támogasd munkánkat te is azzal, hogy engedélyezed a hirdetések megjelenítését az oldalon. Lapunk bevételi forrását ezek a hirdetések jelentik, így elengedhetetlenek ahhoz, hogy cikkeinket ingyenesen olvashassátok.

A hirdetések megjelenését engedélyezheted külön a Dívány.hu oldalra is, vagy a kiegészítő program teljes kikapcsolásával az összes általad látogatott site-ra.