Mivel lassan tényleg a tettek mezejére kell lépnem munkakeresés ügyében, a napokban új tapasztalatokkal lettem gazdagabb. Persze már a saját bőrömön is tapasztalom, hogy tojnak visszajelezni a munkáltatók, síri csend fogadja az önéletrajzokat, motivációs leveleket, pályázatokat, egy idő után tényleg úgy érzi az ember, hogy semmire nem jó, legfőképpen egy valamirevaló állásra sem. Barangolásom alatt jutottam el (hát persze, hogy kukkoltam) egy honlapra, amit úgy, ahogy van betennék ide, de hát mégiscsak saját cikk kellene és vannak a témában gondolataim is. Mint mindenkinek. A távmunka ugyanis varázsszó, egyöntetűen támogatjuk, mindannyian egyetértünk, hogy jó dolog. A fenti oldalon hosszú filozófiai fejtegetések alatt jutunk el mégis ugyanoda: Magyarországon távmunka gyakorlatilag nincs. S erre az író nélkül is hamar rájövünk.
Sok tanulmány jelent már meg a témában, rengeteg szakértő állítja, hogy már Magyarország is arrafelé tart, hogy egyre elfogadottabb az itthoni munkavégzés, ezt azonban egyáltalán nem lehet észrevenni. Ugyanis ha vaktában keresgélünk távmunkát, akkor rövid úton bedobjuk a törölközőt. Sokan többet éreznek magukban annál, hogy borítékot ragasszanak darabszámra, vagy, hogy regisztrációs pénzt fizessenek az évszázad üzlete jeligére, gyöngyfűzésért. Az állásportálokon található távmunkák vagy nincsenek ott, vagy pedig szánalmasak.
Ez persze nem csak sírdogálás, hogy nekünk ez sem megy, de hát tényleg nem, s ebben benne van nyilván az is, hogy van egy korosztály és egy társadalmi réteg is, akik első ránézésre egyszerűen eladhatatlannak tűnnek a munkaerőpiacon. Akiknek nehéz felvenni a versenyt a nemrég diplomázott, öt nyelvvizsgával rendelkező fiatalokkal, akik, mondjuk, közelebb vannak a nyugdíjhoz, mint a pályakezdők, vagy akik gyereket nevelnek, de hát ez csak egy kis kitérő a hátrányos helyzetű munkavállalók rövid listáján.
Mégis, hol rontottuk el megint? Valahol azt hallottam, hogy az egész távmunkánkkal az a baj, hogy gyakorlatilag fordítva ülünk a biciklin. Nem azt kell vadásznunk ugyanis, hogy mit lehet itthonról csinálni, hanem tudnunk kell konkrétan, hogy mit tudunk és akarunk dolgozni, s azt lehet-e részben vagy teljesen itthonról. A legjobb persze az lenne, ha mindenkinek lenne egy jó munkahelye, állása, fizetése, karrierje, szakmája, végzettsége, hivatása és azon belül próbálná megvalósítani az otthoni munkáját, ha tudja.
A fent emlegetett oldalon sok igaz gondolatot találtam arról, hogy miért nem szeretik a munkáltatók azt, hogy az alkalmazottjuk otthonról húzza az igát. Az általános félelmek persze azok, hogy lazsálni fog Gizike vagy Gézuka otthon, s ez valahol jogos. Igaz, az is hozzátartozik, hogy manapság egy jó munkát az ember jobban megbecsül, mint hogy elbaltázza, s a legérdekeltebb csoport, az anyukák például az egyik legjobb munkavállalók.
Persze minden munkánál néha be kell járni, sőt, olyan embert én sem vennék föl, akit soha nem látok. Manapság az információ a legnagyobb kincs, az interneten és telefonon történő tudásmegosztás pedig nem biztos, hogy kielégítő, sem a dolgozónak, sem munkáltatójának. Milyen érdekes, információs társadalomban élünk, s nem elég a net, a személyes kapcsolat szerencsére továbbra is pótolhatatlan. Azt pedig csak a sorok között jegyzem meg, hogy a lelkünknek sem árt kimozdulni otthonról.
A távmunka persze csak az egyik véglet a teljes irodai alkalmazás mellett. Sokan megelégednénk részmunkaidővel, vagy az otthoni és benti munka keverékével, de hát még itt sem tartunk.
Nem rég egy szociológus beszélt egy rádióban, aki arra a kérdésre, hogy miért tartanak a magyarok, például a politikában, vagy gazdaságban ott ahol, ezt válaszolta:
- A magyarok nem csapatjátékosok, szeretik a tudásukat maguknak megtartani. Nehezen változtatnak, nem szeretik az újításokat, rugalmatlanok.
Ha ő mondja. Részben egyet tudok érteni vele, nyilván szeretik a főnökök is, ha a dolgozó bent nyüzsög az irodában és egyrészt fitogtathatják a főnöki pozíciójukat, másrészt meg biztosak benne, hogy hatékonyan csak a saját szárny alatt dolgoznak az emberek, a megfelelő inspirációval. Pedig vannak pozíciók, amelye részleges kiszervezése is sokkal költséghatékonyabb, mint egy benti alkalmazott biztosítása.
Mit tehetünk akkor, ha történetesen nincs munkahelyünk, mert megszűnt a gyes alatt, s nem vagyunk olyan helyzetben, hogy kiszerveztessük a munkánkat az irodából? Itthonról végül csak borítékot nyalhatunk? Ne csüggedjünk, vannak olyan cégek, akik tényleg komoly munkára keresnek embereket, otthoni munkavégzésre, megfelelő végzettséggel, tapasztalattal. Ez persze elkerülhetetlen. Sok állást találhatunk a távmunkainfo oldalán. Ezen az oldalon nemcsak a távmunka előnyeiről, hátrányairól olvashatunk, hanem egy igazán széles spektrumú gyűjteménnyel találkozhatunk. Megismerhetjük, hogy hogyan működik és működött régebben is a távmunka a világban, érdekes tanulmányokat olvashatunk a témában, s a legfontosabb, hogy olyan cégek állásajánlatai vannak az oldalon (fol, akik valóban dolgoztatnak otthonról.
Mivel témába vág nálam, kerestem és találtam is gyakornoki állásajánlatokat gazdasági IT területen, ugyanitt a távmunkát is vitatják bennfentes szempontból. Ami érdekes ezen az oldalon, hogy olyan munkáltatók is nyilatkoznak, akiknél a gyakorlatban már működik az otthoni munka, vagy esetleg pont ők végzik a munkájukat részben, vagy egészben, távmunkában. Ezt olvasva, ha mást nem, egy kis önbizalmat biztosan kaphatunk.
Sok helyen, főleg a klasszikus állásportálokon azonban hiába keresünk otthoni munkát, mert a lehetőségeink helyén űr tátong. Azért még nincs minden veszve, s ugyan még korai lenne azt mondani, hogy jó úton haladunk, mégis, sokan nyitott kapukat döngetünk. Csak kinyissa valaki belülről.
