Hétvégi programajánló:múzeumok és hídünnep
Eheti programajánlónkban a budapesti koranyár két immár hagyományos és hagyományosan összekapcsolódó eseményének programjából válogatunk gyerekeknek is megfelelőt.
Eheti programajánlónkban a budapesti koranyár két immár hagyományos és hagyományosan összekapcsolódó eseményének programjából válogatunk gyerekeknek is megfelelőt.
Huszonnégy óra alatt legalább két ikerpár látott napvilágot Budapesten.
Pszt, figyelj! Tedd le a dedet az ágyába, úgyis alszik már! Osonj ki, söpörd félre a Suttogót, a Babamagazint és dr.
Még tízet akarok - gondoljuk, amikor kézbe vesszük első kisbabánkat és elönt a szeretet és a gondoskodó anyai ösztön, amikor a szemünkbe néz. Soha többet, melyikünknek jutott ez eszébe? - mondjuk a férjünknek a harmadik alvásmentes hét után, váladékozó mellbimbókkal. Azt mondják, ha az első nyugodt, akkor kicsi lesz a korkülönbség, ha hasfájós-sírós, akkor nagy.
Mit kell csinálni, hogy a gyerek a fején hagyja a kalapot, és ne kapjon napszúrást? Kérlelni? Odakötözni? Pálmatexszel ráragasztani? A megkötős kalapok állítólag veszélyesek, Ausztriában be is tiltották őket, annyira.
Túlestem az első nyaraláson és az első betegségen.
A csecsemő születésekor még csak pár reflexes mozgásra képes.
Nem szeretem a világító-zenélő csodakönyveket, mert szerintem elterelik a figyelmet a meséről, a lányaim viszont rajongtak ezért a könyvért, amely bágyadtan világított és zenélt, miközben olvastam belőle nekik az ágyban.
Locsolkodni húsvét hétfőn szoktak.
Több mint húsz roma kisiskolás vett részt az Amnesty International (AI) által a Roma Összművészeti Fesztivál június 10-i zárónapján rendezett rajzversenyen az Erzsébet téri Gödör Klub előtt.
Sok nő kifejezetten utálja, ha terhesség alatt idegenek taperolják a hasát.
A hétvége az időjárás-előrejelzés alapján a strandon, illetve vízparton punnyadásnak kedvez a leginkább.
Bár a Porontyon már bemutattunk egy nagyszerű homokozóasztalt, a játszótereken egyelőre hagyományos homokozókban építenek várat és sütnek pogácsát a gyerekek.
Noha az apukák csupán feleannyi ajándékot kapnak, mint az anyukák, így is jelentős forgalomnövekedéssel számolhatnak Ausztriában a boltok a vasárnapi apák napja alkalmából - közölte a Compress hírügynökség.
Nem, nem a férjemről van szó.
Nyugodtan, szinte eseménytelenül telnek a napok így a 23.
Egyszer csak, észrevétlenül a mi mindent összefirkálgató kicsi babánk azt mondja: ez egy süni! Ez meg egy repülő! Azért áll fel a haja benne a néninek, mert nagyon fél! A ház meg azért piros, mert nagyon boldog.
Ahogy a videót elnézzük, sanda gyanúnk támad: a gyereknek vagy a Pókember az apja, vagy macska volt előző életében.
Békés vasárnap délután, Apa sajnos a munka nehéz igája alatt nyög, így hát logikusan adódik az ötlet: séta a környéken – talán ha alaposan megcsodálta a környék galambpopulációját, alszik egy kicsit az én örökmozgóm a babakocsiban és én is olvashatok egy kicsit.
Lengyelországban pszichológusokat kértek fel annak kivizsgálására, hogy az óriási rajongótáborral rendelkező BBC-s gyerekműsor, a Teletubbies valóban a homoszexuális életmódot népszerűsíti-e,írja az Index.
Vajon miért van az, hogy ha betervezünk egy kirándulást, utazást vagy egyéb izgalmas programot, biztosak lehetünk benne, hogy valami közbejön? Mert valami tényleg mindig közbejön.
Ha az ember terhes lesz, és ezt a hírt nyilvánosságra is hozza, onnantól kezdve a szülésig alapvetően három kérdésre kell majd napjában többször válaszolnia, - azon kívül persze, hogy mikor szül.
Régen, ha elutaztál, nem volt nálad más, csak egy szál törülköző? A repülőt végigaludtad, a nyaralást végigittad/szívtad/buliztad, és az ipododból gótikus rockzene bömbölt? Akkor idén vigyél magaddal egy csecsemőt, pályanehezítés gyanánt.
Először jártunk a mogyoródi Aquarénában a hétvégén, ahol zártkörű nyitópartit rendeztek.
Vasárnapra annyian lettünk, mint ahány fok volt – igazából össze sem lehetett számolni a sok gyereket, mert össze-vissza rohangáltak illetve négykézláb kúsztak-másztak Csak a pici Dina (jidele tartozék) szunnyadt szép békésen akkor is, amikor egyszerre három óriásbébi (úgy is mint Ede, Lea és Bende) próbálta megsimogatni a fejét, mögöttük korlátozó anyukákkal. Kattints a képre! A felnőtteket házi gyártású tanítónénis öntapadós névcímkékkel támadtam le, hogy legalább őket meg lehessen ismerni.