Pszt, figyelj! Tedd le a dedet az ágyába, úgyis alszik már! Osonj ki, söpörd félre a Suttogót, a Babamagazint és dr.
Pszt, figyelj! Tedd le a dedet az ágyába, úgyis alszik már! Osonj ki, söpörd félre a Suttogót, a Babamagazint és dr. Spoke-ot, esetleg tépd ki az ADSL-t a falból. Jó! Most állj meg a tükör előtt, nézz szembe a csajjal a tükörben! Kicsit fáradt, karikás szemű. A haja is szétáll, de csak egy leheletnyit. Nini, a zoknik éppen felemásak a lábain, sőt az egyik ráadásul fehér.
Ha ezzel megvagy, fordulj meg, és kukkants be a hálóba, ahol egy határozottan jó muksó fekszik. Aki ráadásul a gyerekeid apja. Aztán gondolj arra, hogy ez a pali naponta beteszi a lábát egy olyan helyre, ahol hosszúcombú, folyton nett, facér nőstények sétálgatnak mindenre elszántan! Majd ennél a pontnál tekints magadra vissza és meglátod, hogy a szemed, ami amúgy akármilyen más színű, most zöld.
Tagadhatatlan, hogy minden anyuka életében eljön az a pillanat, amikor megsuhintja a féltékenység szele. Mert persze bízunk a párunkban (kunigunda_27 hozzászól: Az egész kapcsolat alapja a bizalom! Az a férfi, akik képes más nőre nézni, mondjon le!). Megbízunk persze magunkban is (kunigunda_27 felszólal megint: egy nő igenis figyeljen magára még akkor is, amikor gyakorlatilag felcserélődött az éjszaka a nappallal. Az olyan nő, aki elhanyagolt, mondjon le!)
Mi mégis vagyunk olyan gyarlók, hogy egy pillanatra, igen, csak egy icinyke-picinyke pillanatra észrevesszük a kontrasztot köztünk és az irodában, napi 10 órában viruló nőcik és a saját nem éppen a legcsúcsabb formánk között. És persze lássuk be, mi is nők vagyunk, és pontosan tudjuk, ha nekünk kell valaki, azért mindent megteszünk.
Bár egyáltalán nem vagyok féltékeny típus, az első gyerek születése után mégis sokat tépelődtem ezen a kérdéskörön. Nem segített a helyzetemen az sem, amikor barátnőm, aki egy igazi multinál dolgozik azt mondta: "Viki! Írjunk egy könyvet, legyen az a címe, hogy Irodaházi történetek!" (Zsuzsi, bocs, ha esetleg kiszivárogtattam a címét.) Mert ő annyi mindent lát, hall, hogy az elképesztő.
Mellesleg szoptatós anyukák ne figyeljenek ezekre a sorokra, mert cseppet sem tesz jót nekik, ha most otthon elkezdik enni a kefét, szóval csak pozitívan.
Visszatérve a hosszúcombú nőstényekre, egyszer, egy gyönyörű tavaszi napon, amikor a nagymama bevállalta legkisebb unokáját, nekiveselkedtem a városnak. Kicsinosítottam magam, csavarogtam, ügyet intéztem törlőkendő, cumi, csereruha, bébidesszert nélkül, egyszóval madarat lehetett volna fogatni velem, ráadásul olyan gyönyörűnek éreztem magam, mint Brooke Shields.
Aztán elhatároztam, hogy bemegyek apa munkahelyére. Sicc. Vidáman fellifteztem a negyedik emeletre, kiszálltam a folyosóra, ahol két hölgy ment el mellettem. A hajuk csillogott, a ruhájuk pedig olyan volt, mintha éppen most mennének tárgyalni a Világbank elnökével. A körömlakkjuk tökéletesen harmonizált a cipőjükkel, a nyakukban függő dísszel, a blúzuk harsány fehér volt és rendkívül divatos. Az arcuk tökéletesen sminkelt és a hajuk gyönyörűen hullámzott utánuk, ahogy fontos dolgokról beszélgetve elhaladtak mellettem.
S miközben én ültem a váróban és néztem az akváriumban a halakat, eltűnődtem, hogy mekkora a kontraszt köztünk. Rohanva öltöztem, hogy visszaérjek a következő szoptatásig. A hajam megfésültem csak, és copfba fogtam, s csak egy leheletnyi szemceruzát és arcpírt tettem. Igaz, a karikákat nem tudtam eltüntetni. Ránéztem a felsőmre és észrevettem, hogy a gyerek búcsúpuszilgatása is nyomott hagyott, enyhén büfis lettem, mint ahogy nyolc éve nem tudok folt nélkül elindulni a lakásból.
A találkozó után zötyögtem haza a villamoson, s hol volt már Brooke Shields… Azt éreztem, hogy mindenki átnéz rajtam, mert egy jelentéktelen tagja lettem a női társadalomnak. Leléptem a vadászmezőről, utat adva a többi hiénának, s már nem vagyok érdekes. S a férj, aki napközben dísznői példányokkal van körülvéve, este egy leharcolt kis törpét lát, aki mindig fáradt, szétszórt, és sokszor zilált is. (kunigunda_27: az a nő, aki ilyeneket gondol, miközben a legnemesebb feladattal van otthon elfoglalva, mondjon le!)
Ezen ma már jót röhögök, sőt, hidegen hagynak a nők a business világából. Egyrészt mert rájöttem, hogy én akkor sem lennék ilyen, ha egy ilyen helyen dolgoznék, mint ahogy nem is voltam soha ilyen. És ha a férjemnek az ilyen nők tetszettek volna, nyilván ilyet vett volna el. (kunigunda_27: gondolod, hogy nem nézik őket csodálattal? Ugyan, de naiv vagy!)
Néhány napja álltam a sorban a DM-ben, mögöttem egy nagyon jólöltözött és csinos nővel. Én tartottam a kezemben a pelenkát, ő pedig az arclemosó tejét. Én néztem az ő nagyon gyönyörű körmeit, ő pedig mosolyogva bámulta a pelenkát a kezemben. Mert ő este hazamegy az üres lakásába és arról álmodik, hogy otthon várja majd egyszer a férjét, lebüfizett pólóban, festetlenül és kócosan, és leszalad majd a DM-be szétesve pelenkáért, én pedig rájövök arra, hogy meg kell tanulnunk vágyakozni arra, amink van.
win
