Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Békés vasárnap délután, Apa sajnos a munka nehéz igája alatt nyög, így hát logikusan adódik az ötlet: séta a környéken – talán ha alaposan megcsodálta a környék galambpopulációját, alszik egy kicsit az én örökmozgóm a babakocsiban és én is olvashatok egy kicsit.
Békés vasárnap délután, Apa sajnos a munka nehéz igája alatt nyög, így hát logikusan adódik az ötlet: séta a környéken – talán ha alaposan megcsodálta a környék galambpopulációját, alszik egy kicsit az én örökmozgóm a babakocsiban és én is olvashatok egy kicsit. Ugye milyen egyszerűnek tűnik? Talán az is és csupán merő véletlen hogy egyre sűrűbben találnak meg az utca népének kéretlen – és meglehetősen ostoba – tanácsadói.
Mikor még kisebb volt a lányom és a villamosos „túrák” alatt kenguruban vittem, hallhattam, (hol szemtől-szembe, hol csak a hátam mögött) miszerint „tönkreterszi a gerincét/ csípőjét/ nyakát” esetleg „megfullad” (mármint a fejét a melleim finom tejecskeillatú párnái közé fúrva, ahol egyébként mindig a legédesebb álmait aludta.) Ha meleg sapka volt rajta, azért, ha vékony, azért intett meg legalább egy minden lében kanál néni az utcán. Ilyenkor igyekeztem szűkszavú udvariassággal rövidre zárni a témát és szépen mentem tovább dolgomra. De ma betelt a pohár.
A fent említett séta a terveim szerint alakult és lánykám a séta vége felé szépen elszenderedett. Ekkor ledöntöttem fekvő helyzetbe a kocsit és letáboroztam a kedvenc padomnál, ahol őt úgy forgattam hogy teljesen árnyékban legyen, míg én élveztem a napsütést. Jó fél órával később, mikor felébredt a kincsem, megitattam a nálam levő vízzel, majd elindultunk hazafelé. Azaz csak indultunk volna. Megállított minden idők legtudományosabb fajankója és közölte, hogy „tönkreteszi a gyerek agyát, ha a babakocsiban hagyja aludni”. A „szakértő” (tán mondanom se kell egy gyereket vélhetően csak jó messziről látott kissé piaszagú férfi) kifejtette, hogy mindig figyel, ha erre járok (Brrrr… kell keresnem egy másik törzshelyet) és mivel ő ért a gyerekekhez, tudja, hogy örökre elvágom a különben helyes fiúcskát (!) ha ilyen szörnyű gondatlan anya vagyok. Hogy is lehetne jó anya valaki, aki rendesen felöltözve, diszkrét sminkben, ápoltan jár az utcán és nem átall még olvasni is, ha jut ideje.
Azt hiszem, másban is felment volna a pumpa. Közöltem a pasassal, hogy ne ossza nekem az észt egy olyan alak mint ő és elküldtem melegebb éghajlatra a nagy szakértőt, aki még egy kendős kislányt is fiúnak néz. Persze a legfrappánsabb válaszok szokás szerint csak később jutottak eszembe: „azért csinálom, hátha ő is alkoholista lesz mint maga”, vagy látom tapasztalatból beszél az agykárosodásról”.
Miért van az, hogy az emberek késztetést éreznek hogy belekarattyoljanak mások nevelési szokásaiba, mikor soha senkinek nem jutna eszébe, hogy mással kapcsolatban tanácsokat osztogasson az utcán szembejövőknek. Hogy festene ha odamenne valaki ezekhez az okosakhoz és azt mondaná: „önnek rosszat tesz a pia, ne igyon”, vagy „ vékony a kabátja vegyen fel vastagabbat”.
Ti mit gondoltok, miért van ez így és mit tesztek ilyen helyzetben? Beszólni, beszélni, vagy menekülni a célszerűbb szerintetek?
Z.
