Mi bármennyire unjuk, vagy esetleg túl intimnek tartjuk ezeket a kérdéseket az ismerősök lelkesek, és kedvességnek szánják, ezért megbántva érzik magukat, ha unott nemtudomokkal felelünk. Nem árt ezért pontosan kidolgozni a jól hangzó választ, persze ettől még ugyanúgy nehezünkre esik válaszolni. Én már úgy éreztem, leginkább azért szeretném tudni, hogy fiú, vagy lány, hogy legalább egy kérdésre kielégítően tudjak felelni.
Ráadásul mikor nem tudtam megmondani, milyen nemű a gyerekünk, rendre az a kérdés következett, hogy mit szeretnék, és mi a megérzésem. Ekkor azonban ismét nehéz helyzetbe kerültem, hiszen arra sem tudtam felelni, hogy mi a megérzésem, mert többször próbáltam igazán, és mélyen megérezni, de nem sikerült. Ettől ráadásul csak rosszabbul éreztem magam, hiszen a terhestornán is biztosan érezte a nők többsége, hogy fia lesz vagy lánya, én meg ott álltam, megérzések nélkül. Azt meg mégsem mondhattam meg, hogy mit szeretnék, mert ha a gyerek nem az, esetleg megbántódik, sőt, igazából magam előtt is szégyelltem, hogy az egyiket jobban szeretném, mint a másikat, hiszen az nem egy korrekt, szülői hozzáállás. Ráadásul láttam az egyik ismerősöm csalódott arcát, mikor kiderült, hogy az áltata lánynak érzett bébi valójában fiú.
Aztán a doktor néni rátette az ultrahangos vizsgálófejet a hasamra, és azt mondta: biztos, hogy lány. És akkor rájöttem, hogy mást nem is mondhatott volna, és valójában mindvégig tudtam, hogy lány, nem mintha fiú nem lett volna jó, de ő természetesen nem lehet fiú, hiszen ő lány. És most már nem is értem, hogy gondolhattam annak idején, hogy nem szeretném tudni a nemét, hiszen ez majdnem olyan érzés, mint megtudni, hogy gyerekünk lesz, azóta sokkal konkrétabb lett minden, hiszen már nem pusztán gyerekünk lesz, hanem lesz egy lányunk.
