Egy pszichológiaprofesszor szerint a legtöbben rossz módszerrel próbáljuk felfedezni a hazugság jeleit, a testbeszéd helyett a szavakra és a beszédmódra kellene figyelnünk.
A hazugság egyidős az emberiséggel, de ugyanilyen hosszú múltra tekint vissza az a szándék is, hogy leleplezzük a valótlanságot. Leggyakrabban a testbeszéd egyes jeleiről – például a szemkontaktus változásáról, a száj és az arc rezdüléseiről tartják úgy, hogy elárulhatják a hazug embert.
Ha nem látod a másikat, könnyebb felismerni a hazugságot
Richard Wiseman, az angliai Hertfordshire-i Egyetem pszichológiaprofesszora szerint azonban a legtöbb közismert módszer egyszerűen nem működik. Vannak hazugságra utaló jelek, de nem ott kell keresni, ahol gondolnánk.
Wiseman egy nagyszabású, a BBC-vel közösen végzett kísérletben tesztelte a tévénéző közönség hazugságfelismerő képességét. Egy politikai interjúkat készítő riportert két alkalommal kérdezett ki a kedvenc filmjéről. (Eredetileg politikusokat kértek fel, de senki nem vállalta). Egyszer igazat mondott, egyszer hazudott. Az interjút élőben közvetítették a tévében, és körülbelül 30 ezer néző telefonált be, hogy elmondja, szerinte mikor füllentett a riporter.
Az eredmény ugyanolyan lett, mint a laboratóriumi kísérletekben, nagyjából fele-fele arányban tippeltek jól és rosszul. Ez csoportszinten nem jobb a puszta véletlennél, tehát az emberek általában nem tudták felismerni a hazugságot.
Ám amikor a műsor szövegét újságban közölték, a hanganyagot pedig rádióban játszották le – vagyis eltávolították a vizuális jeleket –, jelentősen javult az emberek hazugságfelismerő képessége.
Wiseman szerint ennek az az oka, hogy az arckifejezések, a gesztusok és a tekintet könnyen kontrollálhatók. A szóhasználat és a beszédmód viszont nehezebben irányítható tudatosan, és éppen ezen a területen rejtőznek a hazugság árulkodó jelei.
Így beszél az, aki hazudik
A hazugság felismerésének kulcsa a pszichológus szerint az, hogy valaki eltér-e a saját megszokott viselkedésétől. Ha például megvakarja az orrát, elképzelhető, hogy nem mond igazat, de az is lehetséges, hogy ez teljesen normális nála. Önmagában egyetlen gyanús jel alapján képtelenség eldönteni.
A hazugságra utalhat a beszédben, ha valaki – magához képest – sokat hezitál, hosszabb szünetet tart a kérdés és a válasz között, amikor „összerakja” a kitalált történetet. Gyakori az is, hogy kevesebb részletet árul el. Hazudni komoly agymunka, egyszerre kell végiggondolni, mit tud a másik, mi illik a történetbe, mit mondtunk korábban, ez igénybe veszi az elmét.
Feltűnő az is, amikor valaki ritkábban használja az egyes szám első személyű személyes névmásokat, mint például az „én”, „engem”, „enyém” szavakat. Ennek az az oka, hogy a hazugság kognitív szempontból megterhelő, és az illető tudattalanul is igyekszik eltávolítani magát a kitalált történettől.
Az egyik elmélet szerint amikor hazudik valaki, bűntudatot érez, ezért izzadni kezd, mozgolódik, megváltozik a szívverése és a légzése, vagyis fiziológiailag aktív állapotba kerül. Ezek a tipikus jelek azonban nem minden esetben jelentkeznek.
Ha egy valótlan állítást már sokszor elmondott valaki, vagy nem tulajdonít neki különösebb jelentőséget, esetleg egy általa jó célnak tartott ügy érdekében hazudik, nem feltétlenül érez bűntudatot. Aki nem érez stresszt hazugság közben, nem fog ilyen jeleket mutatni. Sőt, ha többször elmondta ugyanazt a sztorit, idővel akár el is hiheti a saját hazugságát.
A kutatók a mesterséges intelligencia segítségét kérték abban, hogy kiderítsék, melyek azok a szavak és nyelvi fordulatok, amelyeket az emberek akkor használnak, amikor hazudnak. Ez lett az eredmény.
