A képesség hiánya, ami mélyíti a magányt

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Azt már bebizonyította a tudomány, hogy a magány olyan mértékben növeli a halál kockázatát, mint ha naponta 15 szál cigit szívnánk el. És bár a magány kialakulásának okairól egyre többet tudunk, az állapot hatékony kezelésétől még távol állunk.

A The British Psychological Society szemlézte a Kaliforniai Egyetem kutatói által írt tanulmányt, amelynek eredményei szerint sokkal nehezebb kezelni a magányt, mint eddig gondoltuk.

A probléma sokszor önmagát generálja 

A legtöbben egyetértenek abban, hogy a magány fennmaradásához hozzájárul az, hogy az emberek rosszul dolgozzák fel a társas kapcsolatokban megjelenő olyan jeleket, mint például a mosoly vagy a szemkontaktus. Ez azt is jelenti, hogy a magányos emberek társas interakcióikkor nem tudják felvenni a másik ember arckifejezését, ami pedig normális esetben természetes módon bekövetkezik. A kutatók azt vizsgálták, hogy van-e összefüggés e jelenség és a magányosság mértéke között.

A kísérletben 35 diák vett részt, akik először három skála alapján osztályozták a magány és a depresszió mértékét, valamint azt, hogy ők maguk melyik személyiségtípusba tartoznak. Ezt követően az alanyok járomizmaira és homlokára elektródákat csatlakoztattak, majd mérges, ijedt, boldog és szomorú emberekről mutattak nekik videókat.

Az eredmények szerint a magány mértéke nem befolyásolta, hogy a diákok felismerték-e a videón látott arckifejezéseket, és nem volt különbség a negatív és a pozitív érzelmek minősítésében sem, azaz a magányos emberek ugyanúgy képesek felismerni és megérteni a látott arckifejezések alapján mások érzelmeit, mint a kevésbé magányosak. Jelentős különbség mutatkozott viszont abban, ahogyan a magányos diákok arca reagált a látott arckifejezésekre.

Mindkét csoport tagjai automatikusan utánozták a negatív, például a mérges arckifejezéseket, viszont ha a videón látott érzés pozitív volt, például öröm, akkor csak azok a diákok mosolyodtak el automatikusan, akik nem voltak magányosak. A résztvevők depresszióra és extroverzióra vonatkozó pontszámai nem, csakis a magányosság mértéke befolyásolta az eredményt.

Fokozza az elszigetelődés mértékét, ha nem mosolygunk vissza másokra
Fotó: adrianova_ / Getty Images Hungary

A kutatók megbizonyosodtak róla, hogy egyébként a magányos emberek képesek voltak tudatosan imitálni akár egy mosolyt, ha az volt a feladat, akár egy szemöldökráncolást, és automatikusan elmosolyodtak, ha olyan pozitív hangulatú képet láttak, ami nem társas helyzetet, azaz nem embereket, hanem például a természetet ábrázolta.

A vizsgálati eredmények arra engednek következtetni, hogy a mosoly automatikus viszonzására való képtelenség szerepet játszhat a magányosságban, hiszen arra utal, hogy az ember nem különösebben szociábilis – és ezzel valószínűleg nem is segíti elő a további kapcsolatok kialakítását, azaz csak fenntartja a magányosságát.

Ez a kutatás tulajdonképpen csak felveti a problémát, de nem látni belőle, hogy mi az ok és mi az okozat, viszont érdekes jelenségre mutat rá, és ennek alapján célzottabban lehet további kutatásokat végezni a magányosság témakörében.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.