A 40 és 75 év közötti magyarok életében különösen erősen jelen van a magány. Az ÉletPlusz program friss, reprezentatív kutatása szerint a korosztály mintegy harmada gyakran vagy szinte folyamatosan egyedül érzi magát, még akkor is, ha egyébként társaság veszi körül.
Együtt éltek, közös életet építetek, mégis olyan, mintha egyedül lennél? Ezek a jelei, hogy valójában társas magányban élsz.
A tartós magány nem pusztán lelki kérdés, hanem komplex biológiai folyamatokat indít el a szervezetben, amelyek hosszú távon betegséghez is vezethetnek.
A magány mára a modern világ egyik legsúlyosabb mentális és fizikai problémájává vált, a legfrissebb adatok szerint minden hatodik embert érint. Komoly kockázatot jelent az egészségre és a jóllétre egyaránt, évente több mint nyolcszázezer halálesethez köthető világszerte.
A közösségi média használatában megmutatkozik, ha valaki magányos. Nem abban, amit csinál, sokkal inkább abban, hogy hogyan is használja a közösségi média felületeit.
Nem mindig a hangos viták vagy nyilvánvaló konfliktusok jelzik egy házasság megromlását, vannak olyan csendesebb, a mindennapokban nehezebben észrevehető utalások, amelyek szintén a kapcsolat zátonyra futására figyelmeztetnek.
A legújabb kutatások szerint a társas kapcsolatok nem csupán érzelmileg töltenek fel, hanem szó szerint életet is menthetnek. Kimutatták, hogy a magány még az elhízásnál és a mozgáshiánynál is veszélyesebb lehet az egészségre.
A fiatalok egyre nagyobb része érzi magát jól egyedül, a közösségi élmények helyett az egyéni tevékenységeket részesítve előnyben. Vajon a Covid-19-járvány hozta el ezt a változást, vagy mélyebb társadalmi tendenciákról van szó?
A legújabb felmérés szerint a magyarok 56 százaléka érzi magányosnak magát. Ráadásul az adatokból az is kirajzolódik, hogy minél fiatalabb valaki, annál magányosabb.
A társas kapcsolataink tesznek minket emberekké. Mindenkinek szüksége van társra, egy biztos pontra, akire támaszkodhat. A szocializmusban erre különösen szükség lett volna, hiszen csak az volt biztos, hogy menni kell dolgozni. A szocializmus teremtette korlátoltságban azonban, az emberek leginkább úgy élték meg szabadságukat, hogy szétzilálták magánéletüket. Így néztek ki a házasságok az 1970-es '80-as években.
Az óceán mélye az ember számára – egyelőre – egy rejtélyes, titokzatos hely, ahol nyomasztó csend és végtelen távolságok uralkodnak. Ebben a hatalmas, kék világban él egy igazán különleges lény.
Először az 1990-es években írták le Japánban a hikikomori jelenségét: az érintettek nem (vagy csak ritkán, sötétedés után) hajlandók elhagyni otthonukat. Elbújnak a többi ember elől, kizárják a külvilágot, nem járnak dolgozni, barátaik nincsenek. Mi vezet ahhoz, hogy valaki ilyen körülmények között akarja leélni szűkre szabott földi életét, és hogyan befolyásolta a koronavírus-járvány az elszigetelődés jelenségét?
