Külföldre készülve számtalan dologról kell gondoskodnunk az indulásig, van, aminek súlyos következménye lehet, ha megfeledkezünk róla.
Külföldi utazás előtt ezt ellenőrizd, ha gyógyszer viszel magaddal.
Órák óta elérhetetlen.
Egy légiutas-kísérő igyekszik mindenkinek segíteni a fedélzeten, főleg azoknak a családoknak, akiknek a jegyét nem egymás mellé osztották ki.
Ez a különös utazási betegség amnéziával és veszélyes kalandokkal is jár.
Az ilyen típusú utazásokhoz már előzetes bejelentés és regisztráció szükséges.
Balázs Laura közel húsz éve járja egyedül a világ őserdőit. Bár a körülmények időnként mostohák, a dzsungel mégis mindig elvarázsolja.
Ezektől a szokásoktól őrültebb a világ, de izgalmasabb is.
Van néhány tippünk, merre indulhatsz egyedül.
Ráadásul meg is büntethetnek, ha így utazol a vármegyebérleteddel.
Úgy tűnik, csak a következő vacsorájáig lesz potyautas, aztán új hátason utazik tovább.
A betegségnek vannak kifejezetten magas halálozású fajtái is.
A hamarosan érkező küldeménnyel nagy összegeket lehet megtakarítani.
Egy eddig jóval megengedőbb szabályon szigorítottak.
Alapvetően változik meg a közlekedési kedvezmények rendszere.
Ha síbaleset ér, biztosítottként sem választhatod meg, hol kezeljenek, de milliók elköltését előzheted meg így.
Az olcsó utazás széles rétegek számára válik elérhetővé.
Melyek voltak a legkedveltebb nyaralóhelyek az 1920-as évektől napjainkig? Így utaztak a nagyszüleink, és így kelünk útra mi.
Annak ellenére, hogy borzasztó a hideg, állandóan fúj a szél, és még nagyon magasan is van, rengetegen kelnek ide útra minden évben.
Várallyay Nórában a félelem az izgatottsággal keveredett a különleges utazás során, mert nem tudta, nőként mire számíthat az ismeretlen arab világban.
A fapados járattal repülő férfi klausztrofóbiától szenvedve várta, hogy kiszabadítsák.
Most kiderül, mit tudsz az utazásról.
Prága és Budapest komoly vetélytársak, de a cseh fővárost valahogy többen ismerik, jobban látogatják. Nem is értjük, miért.
Igen kalandosra sikerült olvasónknak nemrég egy Budapest–Bécs közötti utazás. A vonattal tervezett út végére egy sci-fi-filmben érezte magát.
Kényelmetlen és fájdalmas is lehet, ám tudatosan készülhetünk rá, hogy megelőzzük.
London alatt létezik egy alagútrendszer, ami a történelem során jelentős szerepet játszott a kémek életében.
A vonatokkal egyre gyakrabban történnek balesetek. Több száz, leszállásra kényszerült utasnak kell megelőznie a még komolyabb bajt.
Egyáltalán nem mindegy, mire költjük a pénzünket, hiszen nem minden örömforrás jelent tartós boldogságot.
Kiugró számú extrém betegséget regisztráltak a nyári szezont követően. Egy régi, veszélyes fertőzés is újra felütötte a fejét.
Miért olyan ismerős ez az ír kastély? Mert már egy sor híres sorozatban láttad!
A csaló férfi egy nem létező országról szőtt mesével próbált átjutni a reptéri ellenőrzésen: az utazás nem úgy végződött, ahogy várta.
Ez a kis brit falu a sztárok kedvenc nyaralóhelyévé vált, mutatjuk, miért.
Az álomvakáció eredménye egy parazita okozta betegség lett, amely egy éve okoz tüneteket.
Ferenc pápa újságíróknak arra utalt: elképzelhető, hogy nem fog már külföldre utazni.
A repülőn a legijesztőbb dolog, ami történhet, a turbulencia. Pilóta mondja el, mi segíthet átvészelni.
Repülős utazásnál mindenki teste kicsit másként működik, de vannak olyanok, akikre nézvést ez komoly veszélyt is jelenthet.
Mint egy doboz zsírkréta, úgy állnak a házak egymás mellett a világ legszínesebb városaiban. Megmutatjuk a tíz legkáprázatosabbat.
A Balaton és környéke sokkal többet rejt a strandolási lehetőségnél: ismerd meg titkait, és szórakozz úgy, mint egy igazi helyi!
Az utazás akkor lesz zökkenőmentes, ha lefoglaljuk az egész családot zenével és hangoskönyvekkel: mutatjuk a legjobbakat!
Érdemes elautózni egy félkontinensnyi távolságra a pár hónapos gyerekkel? A válasz nem egyértelműen igen vagy nem. Gyermekpszichológus válaszol.
Az autós utazás kényelme érdekében se add fel a biztonságot!
Ha eleged van a nyári tömegből, nézegess valóban elhagyatott nyaralóhelyeket, amelyek ráadásul gyönyörűek is.
A növekvő lakásárak miatt a medvék és az emberek kénytelenek együtt élni. Ám az állatok erőfölénye rengeteg problémát okoz.
A nyugat-európai országok mind kedveltek a turisták körében. Ám van egy, amely évek óta listavezető a világjárók körében. Vajon melyik lehet az?
A kimozdulás, az utazás Farkasházi Rékának mindig jót tesz, ha úgy érzi, kifacsarták hétköznapok, de az otthonlét is ki tudja kapcsolni.
Egy nyugati nyaralás belföldön bizony messze nem csupán a Balatont jelentheti.
A vidámparkokba szórakozni járunk, s talán eszünkbe sem jut, milyen veszélyesek lehetnek.
A családi utazás extra felkészülést kíván, ezért megkérdeztük, hogy milyen támogató lehetőségeket kérhetnek a szülők.
Ezeket a tippeket betartva elviselhetőbbek a nyaralás stresszes és macerás részei is.
Vajon milyen egy éjszaka a világ legdrágább szállodájában? Elég kék, és nagyon, nagyon drága.
A világutazó Thort ma már nem egyszerű követni: túl sok a repülőjárat ehhez. A férfi tíz év alatt járta be a Földet.
Szemkápráztató látványra vágysz, vagy szeretnél a gyerekeiddel együtt szórakozni saját gyermekkorod világában? Akkor indulhatunk!
Nekünk, magyaroknak a Lánchíd a legszebb, de azért találunk még gyönyörű, kreatív hidakat a nagyvilágban.
A repülőterek baleset forrásai lehetnek, még akkor is, ha kényelmi szolgáltatásról van szó.
A várva nyárt nyaralás körül akadhatnak bonyodalmak, a legtöbb utazást valamilyen formában értinhetik ezek.
Melyik az az ország a világon, ahová nőként egyedül is nyugodtan elutazhatunk? Mutatjuk a legbiztonságosabb helyek listáját.
Meglepően kevesen használják ki, pedig ezzel a trükkel sokat lehet megspórolni a nyári utazások során.
Te is gyakrabban tapasztalsz gyomorrontást vagy székrekedést, amikor utazol? Nem vagy vele egyedül!
Ha autóval indulsz nyaralni, a külföldi szabályokkal is tisztában kell lenned – ebben segítünk most.
A világ egyik legboldogabb országában gyakoriak a természeti katasztrófák, és a pénz sem veti fel őket: hogy lehetnek mégis ennyire elégedettek?