Négycsillagos hotelben szállt meg, egy éve beteg az ott elkapott fertőzéstől

GettyImages-1420662691

Már a nyaralását is tönkretette a parazita terjesztette betegség, de azóta sem sikerült kilábalnia a betegségből a nőnek.

Egy marrákesi szállodában szállt meg az a 70 brit, akiket Chelsea Haganhez és lányához, a hatéves Darcey-hoz hasonlóan már a marokkói utazás ideje alatt ágynak döntött a betegség. Volt, akinek E. colija volt, mások szalmonella miatt betegedtek le, Hagan pedig a cryptosporidium áldozata lett. Ez egy apró parazita terjesztette betegség, amely a legtöbbeknél kimerül hasmenésben, a brit nő azonban ennél sokkal rosszabbul járt.

Chelsea állapota hazatérését követően nagyon rosszra fordult, vért hányt, ezért kórházban is ápolták, itt állapították meg azt is, mi a baja. Kislányának hozzá hasonló tünetei voltak. A fertőzést szennyezett víz útján lehet elkapni.

A parazita okozta betegség egy éve okoz tüneteket a brit nőnél
A parazita okozta betegség egy éve okoz tüneteket a brit nőnélCatherine McQueen / Getty Images Hungary

A tavaly szeptemberi nyaraláson átéltekkel nincsenek egyedül: összesen hetven olyan britről tudnak, akik ugyanebben a hotelben szálltak meg, és ilyen vagy ehhez hasonló betegségeket kaptak el az ott-tartózkodás alatt. Chelsea jogi útra tereli az ügyet, mivel 

egy év elteltével egészsége még nem állt helyre, belei folyamatosan gyulladásban vannak, a folyamat pedig az utazási irodán keresztül foglalt nyaralást követő betegeskedését követően alakult ki.

A nőt sokkolta, hogy üdülése ilyen következményekkel járt, bár azt mondja, a hotelben észrevette, hogy a higiéniai sztenderdek nem felelnek meg annak, amihez hozzászoktak. Emlékei szerint a nyers és a megsütött húst egymás mellett tárolták, és nem mostak kezet azt követően, hogy a nyers alapanyagokhoz nyúltak. Más nyaralók emlékei szerint a medencék melletti illemhelyiségek állapotán is látszott, hogy sokan már a helyszínen megbetegedtek hányással, hasmenéssel járó fertőzésektől.

Három szakácskönyv ingyenes szállítással!


Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.

MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!

Tekintsd meg ajánlatunkat,  kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra