Még egy ok, hogy messziről kerüld a junk foodot

Olvasási idő kb. 2 perc

Amerikai kutatók szerint ha túl sok feldolgozott élelmiszert eszünk, az arra késztet, hogy napi 500 kilokalóriával többet fogyasszunk. Azaz egyenes út az elhízáshoz.

Tudjuk, hogy a feldolgozott élelmiszerek, vagyis azok az iparilag előállított ételek, amelyeket eredeti állapotukhoz képest jócskán megváltoztatva eszünk, általában dúskálnak cukorban, szénhidrátokban, zsírban és adalékanyagokban, ezért ha rájuk szokunk, azzal nagyon rosszat teszünk az egészségünknek. Az Amerikai Országos Egészségügyi Intézet cukorbetegséget, emésztőszervi és vesebetegségeket vizsgáló intézetének kutatói egy nemrég publikált tanulmányukban – melyről a Healthline számol be – úgy találták, hogy ezek az ételek arra ösztönzik a fogyasztót, hogy minél többet egyen belőlük.

Napi ötszáz kalóriával több

A kutatásban részt vevő húsz önkéntes étkezési szokásait egy hónapon keresztül követték. A társaság fele először csak feldolgozott élelmiszereket kapott, a másik fele pedig természetes formájában vette magához az ételadagját, majd félidőben, azaz két hét után cseréltek. Napi háromszor étkeztek, amikor is annyit ehettek, amennyit csak kívántak, a tudósok pedig folyamatosan rögzítették, a mennyiséget. A feldolgozott ételek között szerepeltek cukros gabonapelyhek, sütemények, snackek; a másik csoportban pedig zöldségek, gyümölcsök, magvak, olívaolaj és natúr joghurt.

Azok, akik két hétig feldolgozott élelmiszereken éltek, átlagosan egy kilót híztak, egészségesen étkező társaik ugyanennyit fogytak. Nem is ez volt meglepő, hanem az, hogy előbbiek jóval többet is ettek, konkrétan napi átlag 508 kilokalóriával többet vittek be a szervezetükbe, mint a másik csoport tagjai – miközben a kétféle étrend tápanyagtartalmát kiegyensúlyozták, vagyis ugyanannyira voltak táplálóak.

A feldolgozott élelmiszerek több evésre késztetnek
Fotó: John Rensten / Getty Images Hungary

A kutatók szerint ennek az a magyarázata, hogy az erősen feldolgozott ételek bővelkednek az üres kalóriákban, víztartalmuk viszont alacsony, így lassan telítenek el, azaz többet eszünk belőlük, hogy jóllakottnak érezzük magunkat.

Gyorskaja, gyors evés

Kevin Hall, a tanulmány vezető szerzője és munkatársai azon is elgondolkodtak, hogy mi okozta a két csoport étkezési szokásai között megfigyelt eltérést. A legkézenfekvőbb magyarázatnak pszichés háttere van: eszerint a gyorskaját szó szerint gyorsabban faljuk be, mint a hagyományosabb ételeket, így ugyanannyi idő alatt többet eszünk belőle. A mindful eating, vagyis az evés aktusára való tudatos odafigyelés népszerű és bevált diétás módszernek számít manapság, és éppen az a célja, hogy lelassítsuk az étkezéseinket. Ezzel ellentétben a junk food hívei az olcsó és gyors megoldásokat keresik, és inkább végigszaladnak a menün ahelyett, hogy élveznék az evés élményét.

Előnyök

A kóros elhízás a fejlett országokban népbetegségnek számít, ezért is fontos a változatos, minél egészségesebb étrend összeállítása. De tegyük hozzá, hogy a minimálisan feldolgozott élelmiszereknek vannak előnyei is, például egy munkával, rohanással teli napon egyszerűbb megvenni egy zacskó megmosott, megtisztított zöldséget, és azt felhasználni, mint nekiállni hosszas főzési előkészületeknek. Arra figyeljünk, hogy minél kevésbé legyen feldolgozva az az élelmiszer, és ha tudjuk, ellensúlyozzuk megfelelő mennyiségű egészséges, természetes táplálékkal.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.