Népszerű diétáról derült ki: drasztikusan növeli a halálozás kockázatát

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sokan esküsznek az időszakos böjtölésre, de a közkedvelt diéta drámaian növelheti a halálozás kockázatát.

Az időszakos böjt, angolul az intermittent fasting az utóbbi évek egyik legnépszerűbb diétás trendjévé vált, amit nemcsak influenszerek, hanem szakemberek is támogatnak. Ennek a táplálkozási szokásnak az a lényege, hogy nem az elfogyasztott ételek összetevőin vagy mennyiségén van a hangsúly, hanem az időzítésen: követői leggyakrabban napi nyolc órára korlátozzák az evést, a nap többi részében pedig böjtölnek. 

A böjt növeli a kardiovaszkuláris halálozás kockázatát

Eddig a tudományos vizsgálatok is alátámasztották az időszakos böjt egészségre gyakorolt előnyös hatását. Kutatások szerint javíthatja az anyagcserét, támogatja a sejtek regenerálódását, és talán még a hosszabb élettartamhoz is hozzájárul. Táplálkozási szakértők azonban régóta figyelmeztetnek, hogy az étkezések kihagyása nem csodaszer, és akár kockázatos is lehet. Most egy nagyszabású tanulmány hívta fel a figyelmet a böjtölés veszélyeire. 

A népszerű időszakos böjtnek súlyos kockázatai lehetnek
Fotó: Grandbrothers / Getty Images Hungary

Kutatók amerikai felnőttek étkezési szokásait követték nyomon 8 éven keresztül. A résztvevőknek nagyjából kéthetente kellett felidézniük, hogy mit ettek és ittak az előző 24 órában. A tudósok ezekből a beszámolókból becsülték meg az alanyok étkezési időablakát. 

Több mint 19 ezer ember evési szokásat elemezve megállapították: 

Idézőjel ikon

akik étkezésüket napi 8 órára korlátozták, 135 százalékkal nagyobb az esélyük, hogy meghalnak szív- és érrendszeri betegségekben, mint azoknak, akik 12-14 órára osztják el az evést.

Ez a jelentős, több mint kétszeresére növekedett kardiovaszkuláris kockázat azt jelenti, hogy az adott személyeknél nagyobb valószínűséggel alakulnak ki szív- és érrendszeri problémák – például szívroham vagy stroke –, mint a tanulmány többi résztvevőjénél. Az eredmények szerint a kockázat különösen magas volt a dohányosok, a cukorbetegek és a már meglévő szívbetegséggel élők körében. Az összefüggés ráadásul akkor is megmaradt, amikor a kutatók kiszűrték az étrend minőségét, az étkezések számát és egyéb életmódbeli tényezőket.

Az időszakos böjt és a bármilyen okból bekövetkező halál között azonban csak gyenge kapcsolatot találtak a tudósok, miközben a szív- és érrendszeri betegségek okozta halálozás kockázata jelentősen magasabb volt társadalmi-gazdasági csoporttól függetlenül. 

A korábbi kutatások mást állítottak a böjtölésről

Victor Wenze Zhong, a tanulmány vezető szerzője szerint a cukorbetegség és a szívbetegségek egyik fő kiváltó oka az étrend, ebből a szempontból a magasabb kardiovaszkuláris halálozási kockázat nem meglepő.

Az időszakos böjt drasztikusan növeli a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálozás kockázatát
Fotó: d3sign / Getty Images Hungary

„Az a váratlan eredmény, hogy a több éven át betartott, nyolc óránál rövidebb étkezési időablak összefüggésbe hozható a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálozási kockázat növekedésével” – mondta a BBC-nek Zhong professzor, a kínai Sanghaji Jiao Tong Egyetem epidemiológusa.

Ez ellentmond a korábbi, rövid távú – néhány hónapos vagy egyéves – vizsgálatok által alátámasztott vélekedésnek, miszerint az időszakos böjt javítja a szív és az anyagcsere egészségét. 

A mostani eredmények ellenére nem kell teljesen elvetni időszakos böjtöt, de sokkal óvatosabban, körültekintőbben kell belevágni. Nagyon fontos, hogy az étkezés időbeli korlátozását egyénre szabottan, az egészségi állapot figyelembevételével alkalmazzuk. Különösen azok számára lehet kockázatos a böjtölés, akik valamilyen krónikus betegségben szenvednek. Jelenleg az tűnik a legbiztonságosabbnak, ha kevésbé az étkezések idejére, hanem inkább az étrend minőségére figyelünk. 

Ha odafigyelsz az egészségedre, ezt az 5 ételt mindennap kellene fogyasztanod.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.