Nagyobb eséllyel kerülöd el a demenciát, ha erre mindennap időt szánsz

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A hobbi több, mint egy szórakoztató időtöltés, ugyanis azok a tevékenységek, amelyek élvezetet okoznak, és rendszeresen elvégezzük őket, laboratóriumban mérhető biokémiai változásokat indítanak el az agyban. Kutatás igazolja, hogy azoknak az embereknek, akik mindennap tudatosan időt szánnak arra, hogy hobbival töltsék az idejüket, sokkal kiegyensúlyozottabbak.

Mindezen túlmenően egy tavaly megjelent tanulmány szerint azoknak az embereknek, akiknek legalább egy hobbijuk van, kevésbé szenvednek depressziós tünettől, továbbá boldogabbak, egészségesebbek, és az életükkel is elégedettebbek.

Mi számít hobbinak?

Minden, amit szabadidőnkben csinálunk, és ami örömet okoz, hobbinak számít. De nem minden szabadidőben elvégzett kikapcsolódás számít hobbinak. Az olyan tevékenységek, mint például a közösségi média böngészése vagy a túlzásba vitt sorozatnézés, melyek sokszor nem kikapcsolják, hanem lefárasztják az elménket, sokkal inkább kiüresedéshez vezetnek, ahelyett hogy feltöltenének. 

Minden tevékenység, ami örömet okoz, feltölt, valamint hozzájárul a testi-lelki egészségünkhöz, hobbinak számít
Fotó: svetikd / Getty Images Hungary

Az interneten való szörfözés, amikor valami újat keresünk, mert az agyunk újdonságra vágyik, hosszú távon káros a kognitív egészségre, és nagyon könnyen függőséget okoz. Valójában ekkor nem tanulunk semmi újat, csak átmenetileg eltereljük a figyelmünket.

Ráadásul az elektronikai eszközökhöz köthető hobbik – mint például a videó- és mobiljátékok – további hátránya, hogy ülve űzzük, ami növeli számos egészségügyi probléma kockázatát.

Az ilyen dolgok létfontosságúak, hiszen a hobbi lényege, hogy fizikailag és kognitív szinten is hozzájárul a jólléthez, valamint segíti a kiegyensúlyozott öregedést.

Így hat a szervezetünkre egy jól megválasztott hobbi

Elsősorban a hobbi fajtájától függ, hogy milyen előnyökkel jár. Például a kocogás sokkal inkább segít elkerülni a szív- és érrendszeri betegségeket, mint például a keresztrejtvényfejtés, ami azonban javíthatja a kognitív egészséget. Mindegy, melyiket választjuk, a lényeg az, hogy minden hobbi mérhető pozitív egészségügyi előnyökkel járjon.

Törekedjünk arra, hogy a választott tevékenység megmozgasson testileg és szellemileg egyaránt
Fotó: SrdjanPav / Getty Images Hungary

Ha ugyanis egy élvezetes hobbit űzünk, akkor az endorfint, vagyis jó közérzetet okozó vegyi anyagokat – „boldogsághormont” – szabadít fel az agyban, miközben csökkenti a kortizol nevű stresszhormon szintjét. 

Ez pedig olyan egészségügyi előnyökkel járhat, mint a vérnyomás és a szisztémás gyulladások csökkenése, de segítheti a jobb alvást, erősítheti az immunrendszert, javíthatja a szív egészségét, és növelheti az energiaszintünket. 

Mindezt a tudomány is alátámasztja, hiszen számos kutatás bizonyítja, hogy a szabadidős tevékenységek csökkentik a szívkoszorúér-betegség, a kognitív hanyatlás, a demencia, valamint az életkorral összefüggő fizikai hanyatlás, a krónikus fájdalom és az általános gyengeség kockázatát. 

Sőt, az is bizonyított tény, hogy a krónikus betegségben szenvedők tüneteit enyhíthetik, és akár le is lassíthatják a betegségek előrehaladását a jól megválasztott hobbik. 

A kutatók arra is felfigyeltek, hogy a szabadidős tevékenységek szoros kapcsolatban állnak a megnövekedett élettartammal.

Így tesz jót az agynak a hobbi

Amellett, hogy a hobbi véd a demencia ellen, javítja az agy alkalmazkodóképességét is, sőt új információk befogadására is alkalmassá teszi az elménket. Ez lehet az oka annak, hogy azok, akik hangszeren játszanak, gyakran jobban teljesítenek matematikából.

A hobbi segíti az agyunk alkalmazkodóképességét, aki hangszeren játszik, jó lehet matekból is
Fotó: Catherine Ledner / Getty Images Hungary

A hobbinak különösen öregkorban van nagyon jelentős szerepe, hiszen ekkor fokozottan segít abban, hogy megőrizhessük elménk frissességét.

Az érzelmeinkre is hatással van

A hobbi boldogabbá is tesz bennünket. Egy tavaly megjelent tanulmány szerint azoknak, akik mindennap tudatosan a hobbijukkal töltik a szabadidejük egy részét, átlagosan 8 százalékkal javul a hangulatuk, és 10 százalékkal csökken esetükben a stressz és a szorongás kialakulásának esélye, továbbá kevésbé jellemzőek rájuk a depressziós tünetek. 

A jóllétünk érdekében szükségünk van arra, hogy társasági életet éljünk
Fotó: Silke Woweries / Getty Images Hungary

Ezáltal boldogabbak, egészségesebbek, és az életükkel is elégedettebbek.

A hobbik talán leginkább alábecsült előnye a társadalmi jóllétünkre gyakorolt hatás. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az emberek mindig is jobban boldogultak egy közösségben, és egy nemrég készült tanulmány is azt igazolja, hogy a krónikus magány sokkal rosszabbat tesz az egészségünknek, mint napi 15 szál cigaretta elszívása. A hobbik kiváló lehetőséget biztosítanak arra, hogy társasági életet éljünk, hogy új barátokat szerezzünk, és hogy a régieket megtartsuk. 

Vannak olyan szokások, amelyeket, ha csak 50 évesen építünk is be az életünkbe, akkor is jót tesznek az agyunknak.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.