Ennyit kellene futnia mindenkinek, hogy tovább éljen

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A futás nagyon hasznos tevékenység, ami alaposan helyretesz testileg és lelkileg egyaránt. Nem kell azonban ultramaratonokat futni ahhoz, hogy javuljon az egészségünk, már egy kis kocogásnak is jelentős pozitív hatása van – állítják a kutatók.

A Medium Fitness hasábjain dr. Michael Hunter onkológus egy nemrég megjelent ausztrál tanulmányt szemlézett, melynek szerzői azt vizsgálták, milyen mennyiségű és mennyire rendszeres futásra van szükség ahhoz, hogy csökkenjen a daganatos megbetegedések és a korai halálozás kockázata. Az eredmények meglepően pozitív képet mutatnak.

Már a kocogás is nagyon hasznos

A szakemberek 14 korábbi kutatást vetettek egybe, melyekben összesen több mint 200 ezer alany egészségi állapotát követték nyomon hosszabb időn – minimum 5, maximum 35 éven – keresztül. A résztvevőkből 26 ezren meghaltak a vizsgálat időtartama alatt. Az így nyert adatokat összegezve a kutatók úgy találták, bármilyen mennyiségű futás egyharmadával csökkenti a korai elhalálozás előfordulásának valószínűségét, egynegyedével (23 százalékkal) pedig a rák kialakulásának kockázatát.

Mennyit kell futnod?
Fotó: The Good Brigade / Getty Images Hungary

Akár már heti ötvenpercnyi lassú (9 km/h tempójú) futás is elegendő ahhoz, hogy tapasztald ezeket a pozitív hatásokat. A szerzők szerint a futás kiváló alternatíva azok számára, akik túlságosan elfoglaltak ahhoz, hogy órákat töltsenek a konditeremben vagy másfajta edzésekkel. A tanulmány nem ad pontos magyarázatot a vázolt összefüggésre, a vizsgált kutatások pedig kisszámúak, és eltérő módszerekkel dolgoztak. Ennek ellenére dr. Hunter úgy véli, levonható a tanulság: a legkisebb mennyiségű futás is sokkal jobb, mintha egyáltalán nem mozognánk.

Ennyire szuper a testnek a futás

Az ausztrál tudósok által vázolt eredmények összecsengenek több korábbi tanulmányban tapasztaltakkal. Egy 2012-es dán kutatás szerint a rendszeres kocogás 6,2 évvel növeli a férfiak és 5,6 évvel a nők várható élettartamát. Hetente 1-2,5 óra futás ideális, nem megerőltető tempóban tökéletesen elegendő ehhez. A legjobb az a sebesség, amikor szaporán veszed a levegőt, és egy kicsit kifulladsz.

A futás növeli az oxigénfelvételi képességet, az inzulinérzékenységet, továbbá növeli a jó (HDL) koleszterin szintjét, miközben csökkenti a vérerek elzáródását okozó trigliceridek mennyiségét. Vérnyomásproblémákra is kiváló, segíti a szív és az immunrendszer működését, csökkenti a gyulladások kialakulásának esélyét és az elhízás kockázatát. Nem utolsósorban a lélekre is remekül hat, hiszen a futás kiváló társas tevékenység. Egy tavalyi brit kutatás úgy találta, a mozgásszegény életmód jelentősen növeli a korai elhalálozás kockázatát – érdemes tehát felpattanni a kanapéról vagy az irodai székről, és tenni néhány kört a közelben.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.