Kedden este tizenegykor kezdődtek a fájások, bár olyan halványan, hogy nem voltam biztos benne, ezek már azok-e, de elég rendszeresnek bizonyultak, így úgy döntöttem, azok.
Eltelt az első hónapunk az iskolában, s már büszkén mondhatom, hogy sudáran pattanok ki hajnalban az ágyból.
Azt hiszem, sosem fogok szülni, én leszek a nő, aki sosem szült, tele lesznek velem az újságok.
A héten nagyon fontos új dolgot tanultam meg: le tudok tolatni az ágyról, ez nem nagy szó, de mindig, sötétben is.
„Szép nagy baba” – mondta a múlt heti vizsgálaton az orvos, amiben én nem találtam semmi furcsát, hiszen az apukája majdnem két méter, és bőven négy kiló felett született, én mondjuk nem vagyok túl magas, de a négy kilós érkezési súly nálam is megvolt, így nem is vártam, hogy a mi babánk majd kicsi lesz.
Ezidáig azt gondoltuk, leendő gyernekük volt életünk eddigi legnagyobb vállalkozása, de most már tudjuk, hogy a babakocsi vásárlás valószínűleg még ennél is nagyobb.
Megtörtént, ami még az egészen közeli múltban is elképzelhetetlennek tűnt, elérkezett a terhesség 30.
Kedves Olvasóim, kösz a türelmeteket.
A héten elviselhetetlen volt itthon is meg kint is.
A mai nappal elindul a saját blogom, a Lea naplója.
Hát, még nem szültem.
A mama furcsa új szokásokat vesz fel.
