napló 6 - Dívány

A héten kis fejtörést okozott, hogy mivel lephetném meg a mamát, aztán a lépcsőmászás mellett döntöttem.

Ugyan a legutóbbi posztban úgy búcsúztam, hogy arról fogok írni, mennyire dögök egymással a kölkök, ezt az érzést végül elnyomta az a fölötti örömöm, hogy a XXI.

A mai nappal elindul a saját blogom, a Lea naplója.

Eltelt az első hónapunk az iskolában, s már büszkén mondhatom, hogy sudáran pattanok ki hajnalban az ágyból.

Az egész úgy kezdődött, hogy a nyáron anyám a fejébe vette, hogy leszedi rólam a pelenkát.

Azt hiszem, sosem fogok szülni, én leszek a nő, aki sosem szült, tele lesznek velem az újságok.

Kedden a papával szörnyű dolog történt: benáthásodott.

Lazítós budapesti hetünk volt.

Remélem, nem kezdek még nagyon unalmassá válni, de sajnos még mindig nem tudok felmutatni gyereket.

Kedves Olvasóim, kösz a türelmeteket.

Ha ülök, fáj a vállam és a nyakam, ha fekszem, fáj a hátam, ha állok, fáj a derekam.

Mióta egyedül fel tudok állni és járni, nem is rángatom el a mamát minden nap a játszótérre.