Eltelt az első hónapunk az iskolában, s már büszkén mondhatom, hogy sudáran pattanok ki hajnalban az ágyból.
Eltelt az első hónapunk az iskolában, s már büszkén mondhatom, hogy sudáran pattanok ki hajnalban az ágyból. Arról meg inkább hallgatok, hogy egy hónapja nem volt olyan film, amibe ne aludtam volna bele, de mindegy, a gyerek meg már hétvégén is hat körül ébren van. Egyre jobb.
Visszatérve az iskolára, sok dolog kikristályosodott bennem, ami elméletben még egészen más megvilágításban volt régen. Először is, a mi iskolánk egy tehetségeket és szorgalmas gyerekeket felkaroló és támogató intézmény. Tudtuk mi ezt már , amikor ide jelentkeztünk, sőt, mivel lányom olyan „versenyezzünk, hogy ki indul a versenyen” típus, teljesen jó dolognak tartottuk. Az igazat megvallva, még most is így gondolom, viszont látom az érem másik oldalát is. Azok a gyerekek, akiknek gyors a tempó, vagy kevésbé van affinitásuk széles körben a dolgokhoz, bizony nagyon hamar le tudnak lombozódni A sikerélmény hiányától, a csalódottságtól, egyszóval nem ezt várták.
A következő nehézség, amit azért szintén gyanítottam, hogy előkerül, a különböző programok közötti lavírozgatás. Amíg ovis volt a gyerek, addig az ingerek nagy százalékát nekünk kellett biztosítani. Értem ezt úgy, hogy az élet gyakorlatilag akkor kezdődött, amikor kilépett az oviból, most meg látom rajta, hogy le van szívva, már délután fél négykor. Eddig sem voltam híve annak, hogy egy kis gyereket tele lőjünk programmal, ráér arra majd később, most ez az elméletem bebizonyosodott. Az érdekes az, hogy a lányom ragaszkodik a tánchoz, a mazsoretthez, az angol teadélutánhoz és természetesen az úszáshoz. Most legyek okos és én mazsolázzam ki, hogy miket fogunk szép csendben lemorzsolni, mert ez így rengeteg.
Érdekes még a házi feladat körüli hisztéria. Szerintem például egyáltalán nincs sok lecke, de erről kedves szülőtársaimmal megoszlik a véleményünk. Mert mindig akad olyan anyuka, aki szerint egy szem pici gyermeke sokat görnyed a füzete felett, szerintem pedig azt a háromszor három sor kacsacsőrt igazán nem nagy cucc megcsinálniuk, ezt amúgy a gyermek is így látja, de hát ugye mindenki más. Nekünk, szülőknek viszont már kevésbé vicces és könnyed, amikor az éjszaka közepén vagdossuk a betűket, meg a fákat, macikat, nyúllal. Ja, vannak ugye még lovak is, mert mint tudjuk: Lali, a ló áll (első osztályos örökzöld).
Sőt, szerintem a szorgalmi feladatok sem a gyereknek szólnak, hanem egyenest nekem anyukának, mivel a hétéves gyerek nehezen tud ugye cikkeket böngészni az internetről és képeket nyomtatgatni. De ez legyen a legnagyobb bajom. Amúgy is a kíváncsiság viszi előre a világot, szóval nincs erre sem panasz. Az majd lesz a következő részben, mert bizony a kölykök meg gonosz dögök. De erről később.
