Ezt persze észrevettük az első, a második, sőt a harmadik héten is, de nem gondoltam volna, hogy az ez irányú lelkesedés kitart, hiszen van éppen elég egyéb adminisztráció a 32 gyerekkel amúgy is. Az összefoglaló mailecskék azonban megmaradtak, s ma már nem kell anyáink problémájával szembesülnünk: "- Mi volt a suliban? - Semmi!" párbeszéd elképzelhetetlen, hiszen pontosan tudjuk, hogy milyen betűnél tartanak, mi az, ami könnyebben megy nekik és mi az, ami esetleg problémát okoz nekik.
Természetesen attól nem kell félnünk, hogy a személyes találkozás innentől kezdve ki lesz húzva egy huszárvágással az iskolai életünkből, hiszen ha valami konkrét dolgot szeretnénk megtudni, arra továbbra is ott vannak a fogadó órák. Tehát, kedves tanár néni, ötösre tetszett vizsgázni a lelkesedésből és az interakciós kommunikációból is.
Megkaptuk az első szöveges értékelésünket is. Lehet arról vitatkozni, hogy mi a jobb, ha Pityu kap egy bitang nagy cerkát, ami kilóg az ellenőrzőjéből, vagy az, hogy szép magyar nyelven leírják, hogy mi az, ami buksi fejében nem fér teljesen bele.
Első osztályban mindenesetre maximálisan egyetértek azzal, hogy nekem szülőnek, magyarázzák el, hogy mi megy jól, mi nem a gyerekemnek, ne csak egy minősítést kapjak. Szerencsére most még minden gyerek jól teljesít, az osztály átlag az első teszten 98,6%-os lett, ami nagyon jó. S így mindjárt láthatjuk, hogy a gyerekek értékelése összetett folyamat, hiszen erősen mérve vannak.
A következő kérdéskör, ami az elmúlt napokban foglalkoztatott, az a büntetés léte vagy nem léte. Sok tanító néni nem alkalmaz semmi nemű büntetést a gyerekek felé, maximum kapnak egy randa rókát, vagy egyéb elrettentő állatot. Ezzel is egyet értek. Nálunk fekete pont van. Meg persze piros is, de most a lényeg hogy van fekete. Gondolom, ahol most róka van, előbb utóbb ott is fekete pont lesz, így nem biztos, hogy a kezdeti árnyalt büntetés a későbbiekben nem jut el majd ugyan oda, ahová mi már a kezdetektől tartunk. Azt viszont sajnos nem látom, hogy annak a gyereknek, aki úgy gyűjti a feketét, mint más a matricát, vajon elegendő visszatartó erő-e egy beírás. Az meg egy más kérdés, hogy a róka sem lenne az, de most mindegy.
Arra a kérdésemre pedig, amikor Pannát faggattam, hogy és mi lesz Zsuzsikával (legyen most Zsuzsika, amúgy nem az), ha lesz már egy szekér fekete pontja, azt a választ kaptam, hogy semmi. Persze a tanító néninek biztosan van ötlete, én a partvonalról csak sajnálni tudom. A tanítót, nem pedig a gyereket. Mert szélmalomharcnak tűnik, amikor egy közösség munkáját szétcsapja egy kezelhetetlen diák. Ugyanis bármekkora a pedagógus tehetsége, az egy szem kezelhetetlen gyerekre fordított időt a másik 31 gyerektől veszi el. Nem sajnálom tőle, csak valahogy nem így képzelem a tanulást.
S bár bele tudom élni magam Zsuzsi szüleinek a helyébe, akik lehet, hogy valóban nem tudják kezelni a problémát, sőt, lehet, hogy ez az állapot a maximum, amit a gyerekből kihoztak, mégis úgy érzem, hogy ezzel a napi szintű harccal mindenki veszít egy picit. Zsuzsika, a többi diák és a tanító néni is. De hát integrálunk, aztán felzárkózattunk, a végén meg közép szintű dolgokat művelünk kézen fogva. A bizalmat azért én még megadom mindenkinek.
